Ziccer

Hol a plafon Neymarnak?

Kialakult a legjobb négy mezőnye a Bajnokok Ligája idei kiírásban: a Manchester City a PSG-vel, a Real Madrid a Chelsea-vel küzd majd meg a fináléba kerülésért. Az esélyeket Lukács Viktorral, a közmédia egykori sportriporterével vitattuk meg.

Tavaly döntőt játszott, idén pedig az elődöntőben jár a Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germain, amely a Barcelonát és a Bayern Münchent is kiejtette, a fináléba jutásért pedig a Manchester Cityvel csap majd össze.

Kapcsolódó
Neymar szerint olyan a foci, mint a csajozás
Joshua Kimmich nyilatkozatára és a BL-negyeddöntőre is reagált a sztárcsatár.

A PSG brazil sztárja, Neymar a Barcelonával 2015-ben már megnyerte a BL-t, de mivel a párizsiak világrekordot jelentő 222 millió eurót fizettek érte, a katari pénzből felfuttatott francia projekt akkor ér igazán révbe, ha mostani csapatával is Európa legjobbja lesz.

Kapcsolódó

Neymarról, valamint a négy negyeddöntős párharc összes érdekességéről is szó esett a Ziccer aktuális adásában Lukács Viktor, a közmédia egykori sportriporterével, akinek közben lett új munkahelye.

A Ziccer korábbi adásait ITT találja.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik