Ziccer

Egyszerre áldás és átok, hogy a Fradinak erős az alapjátéka

Ezúttal László Dávid teljesítmény- és videóelemző volt a Ziccer vendége, akivel elsősorban a Ferencváros-Dinamo Kijev BL-meccset elemeztük, de szó esett arról is, mi áll Szoboszlai Dominik remeklése mögött.

A magyar bajnok a 0-2-es első félidő után szerezte meg első pontját a Bajnokok Ligája mostani csoportkörében, ami a sportszakmai siker mellett 900 ezer eurót, azaz 332 milliót forintot ér a klubnak. Jövő héten a Juventust fogadja a Fradi, azt a meccset már a Puskás Arénában rendezik.

A Fradi csatára első BL-góljáról: Nagyon messziről jutottam el idáig
Nem annyira fekszik Franck Bolinak, ha csereként kell beállnia, de most működött a dolog.

Szoboszlai Dominik ugyan még csak 20 éves, de máris ő a legeredményesebb magyar játékos a Bajnokok Ligájában 1992 óta. Ezúttal az Atlético Madrid ellen volt eredményes, csapata azonban végül kikapott Spanyolországban.

A Ziccer korábbi adásai IDE kattintva érhetőek el.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik