Ziccer

Semmit nem jelent a két pont különbség a Barca és a Real között

Több, mint három hónapos kényszerszünet után indul újra a spanyol bajnokság, ahol a Barcelona és a Real Madrid gyakorlatilag egyenlő állásból veselkednek neki a bajnoki címért folyó harcnak. Az erőviszonyok felmérésében a Spíler TV spanyolszakos kommentátora, Farkas Norbert segített a Ziccer stábjának.

Csütörtök este a jelenleg harmadik helyen álló Sevilla lép pályára, amely városi rangadót játszik a Betisszel, azaz elég komoly mérkőzéssel tér vissza a spanyol élvonal.

Sok mindent megéltek a Barcánál és a Realnál, de ez még nekik is új lesz
39 nap alatt, az év legforróbb időszakában nyomják le a spanyolok a bajnokságból hátralévő 11 fordulót. A Barcában Suárez, a Realban Hazard és Asensio a nagy visszatérő, de ki bírja majd jobban a nyomást a nézők nélküli meccseken?

Egy találkozó már volt szerdán a másodosztályban, egy közel fél éve félbeszakított összecsapást fejeztek be:

Fél év után fejeztek be egy spanyol focimeccset
Újraindult a focis élet Spanyolországban is.

A Ziccer korábbi adásai ITT érhetőek el.

Borítókép: OSCAR DEL POZO / AFP

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik