Sport

Vajon felülmúlja-e Kvangdzsu Budapestet?

Már a 2017-es budapesti vizes világbajnokság alatt is ódákat zengtek a Nemzetközi Úszószövetség elöljárói a magyar rendezésről, ahogy maguk a versenyzők is egybehangzóan azt állították, ilyen hangulatú versenyen, uszodában még az életben nem tempóztak.

Nos, péntektől a dél-koreai Kvangdzsu városa próbálja felülmúlni Budapestet minden téren. A kérdésre, hogy vajon sikerül-e nekik leghamarabb bő két hét múlva kapunk választ, de sportszempontból tán érdekesebb, hogy a magyar delegáció eredményesség terén képes lesz-e megközelíteni a két évvel ezelőtti eredményességet.

Viszonylagos biztonsággal kijelenthető, a válasz nem.

A hazai pálya bármely sportágban előny, így van ez a magyar szempontból sikersportnak számító úszásban és vízilabdában is.

Úszás

Nem is lehet csodálkozni azon, hogy Dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitány is visszafogottabban fogalmazta meg az elvárásait.

A világranglistás helyezések alapján ezúttal négy-öt érmet várok, e körül várható a mostani teljesítmény

– jósolt Sós. 2017-ben nyolc magyar úszó szerzett nyolc érmet a medencében. Idén is leginkább Hosszú Katinkától várható dobogós helyezés több számban is, mellé felérhet Milák Kristóf is egy-egy medállal, ahogy

kilencedik vb-jére készülő 33 éves Cseh László – ez már az esemény rajtja előtt világrekordot jelent –  is meglepetést okozhat egy jó úszással.  

Nyíltvízen két éve egy érmet sem nyertünk, de azóta Rasovszky Kristóf a 2018-as Európa-bajnokságon szerzett két arany és egy ezüstérmével jelezte, bizony a világ élvonalába érkezett és számolni kell vele – akár már magyar idő szerint szombat hajnalban, ötezer méteren megkezdheti az éremgyártást.

Vízilabda

A férfi-, és női vízilabda válogatottnak is nehezebb dolga lesz, mint amilyen volt a Margitszigeten. Märcz Tamás férfiegyüttese csak tovább fiatalodott azóta, ezzel a rutin is tovaszállt, még szerencse, hogy legalább Varga Dénes visszatért pihenőjéről. A magyarok a C csoportban Új-Zélanddal kezdenek, majd Spanyolországgal, Dél-Afrikával játszanak. A négyes első helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a 2-3. a nyolcaddöntőben folytatja. A legfőbb cél, a budapesti döntős helyezés megismétlése, már csak azért is, mert az első két helyezett automatikusan kvalifikálja magát az olimpiára.

A Bíró Attila által vezetett női válogatottat a B csoportba sorsolták, ahol Oroszország, Kanada és a házigazda Dél-Korea lesz az ellenfele. Előbbi kettő nehéz dió, utóbbi könnyű, így a továbbjutás nincs veszélyben, bár az automatikus negyeddöntő bravúr lenne.

Szinkronúszás, műugrás

Műugrásban és óriás-toronyugrásban nem lesz magyar induló Kvangdzsuban, míg szinkronúszásban párosban pedig Dávid Jankától és Gács Boglárkától várunk tisztes helytállást.

(Kiemelt kép: Marjai János/24.hu)

Vizes-világbajnokság 2019, program

Nyíltvízi úszás (magyar idő szerint):

július 13., szombat:
férfi 5 km (Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel) 1.00
július 14., vasárnap:
női 10 km (Olasz Anna, Rohács Réka) 1.00
július 16., kedd:
férfi 10 km (Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel) 1.00
július 17., szerda:
női 5 km (Olasz Anna, Rohács Réka)
július 18., csütörtök:
csapatverseny 5 km 1.00
július 19., péntek:
férfi 25 km (Rasovszky Kristóf, Gyurta Gergely) 1.00
női 25 km (Olasz Anna, Sömenek Onon Kata) 1.20

Női és férfi vízilabdatorna programja (magyar idő szerint):

július 14., vasárnap:
nők:
csoportkör, 1. forduló:
A csoport:
Dél-afrikai Köztársaság – Hollandia 1.30
Új-Zéland – Egyesült Államok 2.50
B csoport:
Kanada-Oroszország 4.10
Magyarország-Koreai Köztársaság 5.30
C csoport:
Kuba-Kazahsztán 9.30
Görögország-Spanyolország 10.50
D csoport:
Japán-Kína 12.10
Olaszország-Ausztrália 13.30

július 15., hétfő:
férfiak:
csoportkör, 1. forduló:
A csoport:
Szerbia-Montenegró 1.30
Koreai Köztársaság-Görögország 2.50
B csoport:
Egyesült Államok-Kazahsztán 4.10
Horvátország-Ausztrália 5.30
C csoport:
Dél-afrikai Köztársaság – Spanyolország 9.30
Új-Zéland – Magyarország 10.50
D csoport:
Brazília-Olaszország 12.10
Németország-Japán 13.30

július 16., kedd:
nők:
csoportkör, 2. forduló:
A csoport:
Egyesült Államok-Hollandia 12.10
Dél-afrikai Köztáraság – Új-Zéland 13.30
B csoport:
Koreai Köztársaság-Oroszország 1.30
Kanada-Magyarország 2.50
C csoport:
Spanyolország-Kazahsztán 4.10
Kuba-Görögország 5.30
D csoport:
Ausztrália-Kína 9.30
Japán-Olaszország 10.50

július 17., szerda:
férfiak:
csoportkör, 2. forduló:
A csoport:
Görögország-Montenegró 12.10
Szerbia-Koreai Köztársaság 13.30
B csoport:
Ausztrália-Kazahsztán 1.30
Egyesült Államok-Horvátország 2.50
C csoport:
Magyarország-Spanyolország 4.10
Dél-afrikai Köztársaság – Új-Zéland 5.30
D csoport:
Japán-Olaszország 9.30
Brazília-Németország 10.50

július 18., csütörtök:
nők:
csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Dél-afrikai Köztársaság – Egyesült Államok 9.30
Új-Zéland – Hollandia 10.50
B csoport:
Kanada-Koreai Köztársaság 12.10
Magyarország-Oroszország 13.30
C csoport:
Kuba-Spanyolország 1.30
Görögország-Kazahsztán 2.50
D csoport:
Japán-Ausztrália 4.10
Olaszország-Kína 5.30

július 19., péntek:
férfiak:
csoportkör, 3 forduló:
A csoport
Szerbia-Görögország 9.30
Koreai Köztársaság-Montenegró 10.50
B csoport:
Egyesült Államok-Ausztrália 12.10
Horvátország-Kazahsztán 13.30
C csoport:
Dél-afrikai Köztársaság – Magyarország 1.30
Új-Zéland – Spanyolország 2.50
D csoport:
Brazília-Japán 4.10
Németország-Olaszország 5.30

július 20., szombat:
nők:
a 13-16. helyért:
A4-B4 3.30
C4-D4 5.00
a negyeddöntőbe jutásért:
A2-B3 7.00
A3-B2 8.30
C2-D3 10.00
C3-D2 11.30

július 21., vasárnap:
férfiak:
a 13-16. helyért:
A4-B4 3.30
C4-D4 5.00
a negyeddöntőbe jutásért:
A2-B3 7.00
A3-B2 8.30
C2-D3 10.00
C3-D2 11.30

július 22., hétfő:
nők:
a 15. helyért 1.00
a 13. helyért 2.30
a 9-12. helyért 4.00, 5.30
negyeddöntő 7.00, 8.30, 10.00, 11.30

július 23., kedd:
férfiak:
a 15. helyért 1.00
a 13. helyért 2.30
a 9-12. helyért 4.00, 5.30
negyeddöntő 7.00, 8.30, 10.00, 11.30

július 24., szerda:
nők:
a 11. helyért 2.30
a 9. helyért 4.00
az 5-8. helyért 7.00, 8.30
elődöntő 10.00, 11.30

július 25., csütörtök:
férfiak:
a 11. helyért 2.30
a 9. helyért 4.00
az 5-8. helyért 7.00, 8.30
elődöntő 10.00, 11.30

július 26., péntek:
nők:
a 7. helyért 7.00
az 5. helyért 8.30
a 3. helyért 10.00
döntő 11.30

július 27., szombat:
férfiak:
a 7. helyért 7.00
az 5. helyért 8.30
a 3. helyért 10.00
döntő 11.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik