Sport

Itt a téli olimpiai játékok első szenzációja – videó

Jobban boboznak a nigériai nők, mint anno a jamaicai pasik. Mutatjuk videón, hogy jutottak ki Pjongcsangba.

Nigériában ismeretlen a hó, így aztán nem is számít csodának, ha tényként megállapítjuk, az ország sportolói még soha nem vettek részt a téli olimpiákon. Eddig. Ugyanis a női bobcsapata kvalifikálta magát a pjongcsangi játékokra.

A kettesbobban Seun Adigun és Ngozi Onwumere ül (a tartalék Aukoma Omeoga). Ők azok, akik sikeresen teljesítették az ötödik kvalifikációs versenyt, rajthoz állhatnak a dél-koreai olimpián. Íme, így készültek,

majd, az utolsó futam után így örültek:

“A cél az, hogy elérjük a téli olimpiák történetének legjobb afrikai eredményét” – nyilatkozta Adigun, aki nem mellesleg 100 méteres síkfutásban Afrika-bajnok, így ott volt a 2012-es londoni olimpián is.

A három lány most arra készül, hogy felülmúlja a legendás, 1993-ban “Jég veled” címen megfilmesített jamaicai bobcsapat eredményét, akik nem csak a filmben, de valóban részt vettek az 1988-as téli olimpián.

A nigériai lányok annyiban már jobbak, hogy a fenti videó tanúsága szerint nekik van bobjuk, így nem fordulhat elő az, ami elődeikkel, hiszen a jamaicai négyes bob nélkül érkezett Calgaryba és csak ott kaptak először egy versenyre is alkalmas sporteszközt.

A jamaicaiak hivatalos eredményt nem tudtak felmutatni, mert a döntő futamban felborultak. A jelek szerint a nigériai lányok már most jobbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik