Atlétikai-vb: megdöntik-e a 22 éves világcsúcsot?

Jonathan Edwards 1995-ben világcsúcsot állított fel hármasugrásban. Kétszer is. Elsőként júliusban a lille-i atlétikai Európa Kupán ugrott egy döbbenetes 18,43 métert. Akkor azonban a megengedett kettő helyett 2,4 m/s-os hátszél fújdogált, ezért ez az eredmény csak csillagozva került a világrekordok könyvébe.

Nagyjából egy hónappal később, a göteborgi világbajnokságon azonban hasonlóan messze, 18,29 méterre repült, ami még ma, 22 év elteltével is a világ legjobb eredménye.

Huszonkét év elteltével is öné a hármasugrás világrekordja. Emlékszik még a történelmi ugrásra?

1995-ben az első versenytől az utolsóig fantasztikus évem volt, úgy éreztem nem tudok hibázni. Emiatt adrenalinnal tele érkeztem a világbajnokságra és úgy gondoltam, akár világrekordot is ugorhatok, sőt kimondottan éreztem, hogy képes vagyok rá. Ugyanakkor Lille után nehezedett nehezedett rám némi nyomás, volt bennem félelem, hogy nem sikerülnek jól az ugrások. A világbajnokságot is nehéz megnyerni, nemhogy világrekordot ugrani – emlékezett élete legjobb hónapjaira a kétszeres világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és egyszeres olimpia bajnok hármasugró.

Miért nem sikerül ilyen hosszú ideje megdönteni ezt a rekordot?

Tény, több 90′-es években született világcsúcs áll még, de nehéz megmondani ennek az okát. Manapság egy-egy fiatal számos sportág közül választhat. Emiatt más sportágak előtérbe kerültek, míg kicsit háttérbe szorulhatott az atlétika, amely korábban méltán tartozott a legnépszerűbb sportok közé. Talán ezért van kevesebb rekorddöntés. Ugyanakkor a 100 méteres számok ma is vonzónak számítanak, kifejezetten közönségkedvencek és a hosszú távok is népszerűek.

Gondolja, hogy egyszer azért megdöntik a rekordját?

Szerintem igen! Christian Taylor nagyon közel állt hozzá a 2015-ös pekingi világbajnokságon (18,21-et ugrott – a szerk). Ő és Will Clay már ugrottak 18 méter fölött az idén. Olvastam egy kubai 16 éves atlétáról, Jordan Diazról is, aki már most 17 fölött jár – én ennyi idősen 12 és fél métereket ugrottam csak! Mindig van rá esély, hogy jön egy fantasztikus fiatal atléta, aki megdönti az aktuális csúcsot, fel vagyok rá készülve, hogy egy nap azt látom majd, valaki túlugrotta az enyémet is.

A világcsúcsa után mi motiválta? Újabb érmek vagy egy még nagyobb világcsúcs?

Azt hiszem mindkettő. Szerettem érmeket szerezni és szerettem volna újra és újra világrekordot ugrani. Mindig hittem benne, hogy képes vagyok még messzebbre repülni, de sajnos nem sikerült. A technikám már nem volt olyan jó 1995 után. Az olimpia megnyerése 2000-ben nagyon fontos volt a számomra és nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy sikerült. Emellett ne felejtsük el, hogy ebből éltem. Mindannyian valamilyen munkával keressük a kenyerünket, én pedig megtiszteltetésnek gondolom, hogy ez lehetett a munkám – gyönyörű hivatásnak tartom! Persze a hangsúly azon volt, hogy élvezzem, amit csinálok, különösen Sydney után.

Mindig egyértelmű volt, hogy hármasugró lesz, hogy abban érhet el kimagasló eredményt? 

Valahogy mindig is éreztem, hogy a hármasugráshoz van tehetségem, miközben az is kiderült például, hogy a futószámokban esélyem sem lenne a elitbe kerülni. Miután rájöttem, hogy miben vagyok igazán jó, abban akartam fejlődni és a lehető legjobb lenni.

Nem hiányzik a versenyzés izgalma, az ugrások előtti adrenalin?

Nem, a legkevésbé sem.

Miután visszavonult kommentátornak állt, jelenleg az Eurosportnál dolgozik. Miért épp a televíziózást választotta az atlétika után?

Az atlétika világában töltöttem az életem zömét, ezért járható útnak tűnt, hogy szakkommentátorként benne is maradjak. Mindenképpen ki akartam próbálni, mert nagyon érdekelt és ez is olyasmi, ami csak úgy derül ki, hogy megy, vagy sem, ha belevág az ember, de természetesen nem volt garancia a sikerre. Igyekeztem sokat tanulni, fejlődni, minden alkalommal egy kicsit jobbá válni.  Inkább bemutatni szeretem az eseményeket és elmesélni a véleményemet, mintsem pusztán kommentálni, mert így jobban élvezem az egészet. Korábbi sportolóként biztos alappal rendelkezem, képes vagyok a versenyző “bőrébe bújni” és ez a legtöbb sportágban felhasználható. Így ma már tudok kommentálni alpesi síversenyt és kerékpározást is, hiába nem űztem ezeket a sportokat.

Említette, hogy kevesebben érdeklődnek az atlétika iránt. Mivel lehetne a fiatalabb generáció körében újra az érdeklődés középpontjába állítani a sportágat?

Próbálkozunk ilyesmivel az Eurosportnál, kisfilmeket készítünk, amik szórakoztatók és informatívak. Rövid szabályismertető-videókkal próbáljuk a nézőknek elmagyarázni, miről van szó, de szórakoztató videóink és virtuális valóságot felhasználó anyagaink is voltak. A hagyományos televíziózás kereteiből ki kell lépni, a közösségi média remekül mutatja, mivel lehet a fiatalabb közönséget megfogni. Mindez azonban semmit sem ér, ha nincsenek ragyogó teljesítmények, ezek nélkül egyetlen sportág sem lehet sikeres.

Élvezte az aktív karrierjét és láthatóan élvezi a mostani munkáját is. Van olyasmi a karrierjében, akár csak egyetlen dolog, amit szívesen megváltoztatna?

Lenne egy dolog, soha nem sikerült ugyanazzal a technikával ugranom, mint 1995-ben. Fogalmam sincs miért. Egyszerűen nem tudtam már ugyanazt a mozdulatsort megcsinálni. Kifejezetten emlékszem, hogy a karjaimmal tudtam magamat egyensúlyban tartani a levegőben ’95-ben, de képtelen voltam később megismételni. Még csak nem is mondanám megbánásnak, hogy ez nem sikerült utána. De ha egy dolgot megváltoztathatnék, ez lenne az. A pályafutásomból hátralevő években is jó lett volna tökéletesen kivitelezni azt technikát.