A férfi-vízilabdaválogatott harmadik idei világversenyén is döntőt játszott vasárnap, egyúttal harmadszor is alulmaradt Szerbiával szemben. Háromszor is vesztes meccsel fejeztünk be egy nagy tornát, és ismerjük a mondást, sokszor egy bronzmeccsen aratott győzelem nagyobb örömet okoz, mint a kudarc után csak hetekkel, hónapokkal édesebbé váló ezüst.
Nem vagyunk benne biztosak, hogy egy csapatsportágban egészséges az, hogy szűk három hónap alatt három világeseményt rendeznek, de a vízilabda versenyrendszere már csak ilyen. Ősztől nyárig folyik a bajnokság (pedig lényegében mindenki aláírja, hogy ez egy nyári sportág, ideje lenne áttérni erre, akkor talán a bajnokikon is lenne néző), júniustól augusztusig meg jön a válogatott szezon.
Varga Dániel nagyon csalódott volt vasárnap
Fotó: Russel McKinnon/FINA
Kétévente Európa-bajnokságot rendeznek, a Világliga újabban elég magas szintre emelkedett, elvégre a selejtezők során is éles meccseket vívnak a csapatok, s végül ott van az épp vasárnap véget ért Világkupa, amelyre négyévente jönnek össze a kontinensek legjobbjai. A Benedek-csapat a tavalyi világbajnoki cím okán nyerte meg a részvételi lehetőséget. Hogy van-e értelme a Világkupának? Ez a torna a tengerentúli együtteseknek fenntartott esemény, maradjunk ennyiben. De persze fontos, Benedek Tibor is annak tartotta.
Szóval három torna, három ezüst, és mindannyiszor a szerbek győztek. A mumus, ha létezik ilyen. A Kemény-éra alatt is ők voltak azok, most is ők okoznak nekünk kellemetlenségeket. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok mesélte az életrajzi könyvének írásakor: „Én sosem féltem a szerbektől, az embereknek a pókoktól vagy a bezártságtól van fóbiájuk.” Mellesleg ne feledjük: a szerbek lehet, hogy olykor elbántak velünk, de egyetlen olimpiát sem tudtak megnyerni, ellentétben velünk…
Ez így lehet, de akarva-akaratlanul a srácokban mégiscsak kialakulhat valami frusztráltság. Főleg a vasárnapi döntő után, hiszen ez egy másik szerb válogatott volt, amely 11 (!) helyen változott meg az Európa-bajnoki kerethez képest. Dusan Mandic képviselte az állandóságot, a többiek úgymond újak voltak, persze az új fiúk is ugyanúgy végigcsinálták a felkészülést, mint ahogyan a mi „újoncaink” is. Nálunk is akadtak hiányzók a Világkupáról, de sokkal kevesebb, összesen négyen maradtak távol az Eb-hez képest: Nagy Viktor, Vámos Márton, Szivós Márton és Tóth Márton.
Minőségi távol maradók, az viszont kétségtelen.
De a szerbek mindig jobbak voltak. Így is (az Eb-re hangolva, a felkészülés egyik állomásának tartott Világliga-döntőben), úgy is (az év főeseményén, az Eb-döntőben, ahová a magyar válogatott veretlenül érkezett), meg amúgy is (a második sorral, a sorozatterhelés végén).
A magyar válogatott három ezüstérmet nyert ebben az évben
Fotó: MTI
Egyszer nyertünk, az Eb csoportkörében, amikor minden, de minden összejött.
Erős személyiségek, klasszisok és igazi munkásemberek is vannak ebben a magyar válogatottban. Varga Dénes fantasztikus klasszis, az amerikaiak elleni szombati elődöntőt Decker Attila remek védései mellett ő nyerte meg (még ha víz feletti ütése miatt ki is hagyta a döntőt, és ki tudja, mi lett volna, ha ő is játszik), Varga Dánielt nagyon tisztelik a többiek, Madaras Norbert nagyon megbízható és gólerős volt a nyáron, Hárai Balázs centerként emberfelettit nyújtott, Erdélyi Balázs pedig fiatalon is meghálálta Benedek Tibor bizalmát – csak példaként.
Az emberben sok érzés kavarog a három ezüsttel kapcsolatban, de annyira erős ez a közösség, olyan zseni ül a kispadon, és annyit dolgoztak a srácok az elmúlt időszakban, hogy abszolút nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármifajta ítéletet alkossunk. Kicsik vagyunk mi ehhez.
Én sem teszem, helyette idéznék azokból a véleményekből, amelyek eljutottak hozzám az elmúlt napokban, hetekben vagy szóban, vagy írásban.
Mindenki értékelje ezek alapján az ezüstös nyarunkat, magában – vagy kommentben, természetesen.
– „Az a szerbek elleni Eb-csoportmeccs… na az volt a tízből az egy, amikor mi nyerhetünk. Nekünk minden bejött, Decker nagyon jól védett, egyébként sokkal jobbak” – egy szakújságíró kolléga az Európa-bajnokság döntője után, miután elvitt egy darabon autójával.
– „Arra büszke vagyok, hogy amikor jól ment, akkor nyertünk, amikor meg nem ment jól, akkor másodikak lettünk” – Benedek Tibor az Európa-bajnoki döntő után, a mixed zónában. (Akkor még nem sejtette, hogy a Világkupára is igaz lesz a megállapítása.)
– „Az idén csupa ezüst volt a nyár… Szomorú vagyok, de máris arra gondolok, hogy innen már csak egyhelyezésnyire vagyunk az álmainktól!” – Decker Ádám a Facebookon, a Világkupa-döntő után nem sokkal.
– „Bárcsak lenne még egy olyan csapatsportág, amelyik felnőtt válogatottja három világversenyen háromszor a döntőbe jut, maradjunk ennyiben!” – a korosztályos fiúválogatottak kapusedzője a csütörtök délelőtti edzés során.
– „Mi még nagyon sokat tudunk fejlődni, a szerbek nagyon jók, jobbak, mint mi, de talán tovább már nem nagyon mehetnek. Jó, hogy látjuk, hová kell eljutnunk, miben kell erősödnünk. Jó az, ha tudjuk, nem elégedhetünk meg magunkkal, hanem tovább és tovább kell dolgoznunk a sikerért” – Gergely István, a válogatott csapatvezetője, kapusedzője.
„Szép, de azért…Tényleg mindenki őszintén örül?Főleg, hogy tudjuk, kik ellen vesztettük el mindhármat!!??? Talán nem telhetetlenség, túlzott elégedetlenség, ha azt mondom: én már unom csöppet” – kommentelő a waterpolo.hu Facebook-oldalán.
Az érzések tehát kavarognak (kavarogjanak a kommentekben is!), hamarosan indul a klubszezon.
Novemberben játszik először tétmeccset a válogatott, a Világliga selejtezőjében. Jövőre Kazanyban világbajnokság, majd 2016-ban Belgrádban Európa-bajnokság, Rióban pedig olimpia.
Hajrá!
A helyzet azért nem olyan tragikus, mint ahogy az Omega lefesti :)
