Negyvenhétmillió dollár, három Grand Slam-cím és felmérhetetlen mennyiségű tudás, tapasztalat lépett a Papp László Budapest Sportaréna műanyag szőnyegére szombat délután a IV. Tennis Classics bemutató tenisztornán, amellyel Taróczy Balázs ajándékozza meg 2008 óta immár minden évben a sportág hazai szerelmeseit. Ha már „élesben” nem tudunk rendezni olyan teniszviadalt, amelyre eljön egy Gaël Monfils vagy Fernando Verdasco kvalitású világsztár, akkor legalább szórakoz(tat)ni jöjjenek el hozzánk ezek a világnagyságok.
Plusz a közelmúlt közönségkedvencei: a wimbledoni bajnok horvát bohém, Goran Ivanisevic, az egykori orosz világelső – mellesleg kétszeres GS-győztes – Jevgenyij Kafelnyikov, a Varázslónak is becézett francia minizseni, Tahiti szülötte, Fabrice Santoro és a nála két fejjel magasabb holland szervagép, Richard Krajicek.
No meg a Teheránból Párizsba elszármazott, immár 55 éves perzsa mókamester, Manszur Bahrami.
A Sportaréna csaknem dugig megtelt – mint rendesen a Classicsra -, pergett a műsor, tapsolt a nagyérdemű, de legalább annyit kacagott is, mert ezúttal nem a pengeéles, győzelemorientált tenisz volt a lényeg, hanem a szórakoztatás.
És a szórakozás. Mert a legjobban talán nem is a nézők – akik olykor félórát is sorba álltak egy-egy autogramért -, hanem maguk a versenyzők érezték magukat.
Illetve, ezúttal talán nem is a „versenyző”, hanem a „teniszező” megnevezés a helytálló, hiszen versenyről nemigen volt szó.
Vagy igen? Richard Krajicek bosszúsan ökölbe szorított keze mintha ezt jelezte volna az első meccs közben, amelyet 6:4, 6:1-re elveszített a nála négy nappal (!) idősebb Fabrice Santoro ellen. A kis francia parádézott, hol ravasz ejtésekkel, hol pazar elütésekkel morzsolta fel a jobbára csak elemi erejű szervájában bízó hollandust.
„Ez nem igazság, Fabrice-nak figyelembe kellett volna vennie, hogy csak tavaly hagyta abba a versenyszerű teniszt. Engednie kellett volna, hogy egy kicsit szorosabb meccset vívjak”, panaszkodott mosolyogva Krajicek.
Santoro pihen (Fotó:MTI)
Aztán jött a két Grand Slam-tulajdonos, Kafelnyikov és Ivanisevic. Előbbi mackós, enyhe pocakkal, de a megszokott sárgásfehér gombafrizurával, utóbbi karcsún, vidáman, mint húsz évvel ezelőtt.
Némi meglepetésre a manapság már sokkal inkább a golffal és a pókerrel foglalkozó szocsi klasszis kezdett jobban. 6:4-re hozta az első szettet, miközben agyonbohóckodták magukat Ivaniseviccsel. A horvát egy ízben lefeküdt a padra, betakarta magát egy pokróccal, jelezve, hogy már nem bírja, szeretné kipihenni a játszma fáradalmait. A második szettben 5-5 után csinálta meg a bréket „Kalasnyikov” – ahogy a géppuskakezű oroszt fénykorában becézték -, majd 7:5-re hozta a második játszmát, és a meccset is.
„Egy kicsit meghúzódott a lábam, elfáradtam a végére”, mondta Ivanisevic, érzékeltetve, hogy ezen a szinten már három és differencia is sokat számít.
„Igen, a kezem még mindig a régi”, adott igazat Gundel Takács Gábor moderátornak Kafelnyikov, s ezzel a megállapítással nem is lehet vitatkozni.
Tényleg, még mindig csodálatos a keze…
Ivanisevic mérgelődik (Fotó:MTI)
Ha már kézről van szó, Gaël Monfils és Fernando Verdasco sem panaszkodhat. A francia ez idő szerint tízedik, a spanyol huszonkettedik a világranglistán, mindkettejük legjobb helyezése a hetedik volt. Összecsapásuk első játéka után – amely nyolc percig tartott – úgy tűnt, véresen komolyan veszik a presztízsmeccset. A francia 2-2 után csinált bréket, és 6-3-ra hozta az első játszmát, hogy aztán a második szett – a közönség nagy örömére – bohózatba alakuljon át. Verdasco fantasztikus érzékkel parodizálta barátját és honfitársát, Rafa Nadalt, úgy nyögött, mint egy vajúdó anya nő, ha kellett, a fenekéből húzta ki a gatyát, szóval, tiszta Nadal volt. Aztán meg Novak Djokovic, ahogy buzdításra biztatta a közönséget, és az ütője húrozatát babrálta.
A nagy bohóckodásban Verdasco 7:5-re megnyerte a második játszmát, s jöhetett az úgynevezett Champions’ Tie-Break, ami elviekben tíz pontig tart. Végül 13:11-re Monfils győzött – valószínű, ha élesben megy a meccs, akkor is ő a nyerő -, így viszont feledhetetlen száz perccel ajándékozta meg a két remek teniszező (színész?) a publikumot.
Aztán Monfils Manszur Bahramival, Verdasco pedig Santoróval alkotott párost, de ez a meccs már az éjszakába nyúlt…
