Poszt ITT
Budapest, 2009. április 14.
Szepesi György sportújságíró, riporter, mûsorvezetõ, a Magyar Rádió Zrt. munkatársa 2009. április 3-án.
MTI Fotó: Czimbal Gyula

Gyarmati Andrea: Szepesi Gyuri bácsi, mondd meg Apunak, hogy jól vagyok

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2018. 08. 04. 10:00

Én vigasztaltalak az olimpiai ezüstöm után téged.
Korábban a témában:

Igaz, személyesen elég régen találkoztunk, de mivel Anyuval hetente beszéltetek, tudtam, nem vagy a legjobb állapotban.

Kilencvenhat év nem kevés mindaddig, míg nem valaki olyat veszítünk el, aki közel állt a szívünkhöz, aki mindig is része volt az életünknek. Olyan szerencsés vagyok, hogy ezt elmondhatom magamról.

A szüleim barátja voltál, sikereik, eredményeik lelkes tudósítója, és a barátjuk is, külön-külön meg családilag is. Tudtál rólam a születésem pillanatától, nyilván ez is oka annak a megkülönböztetett szeretetnek, amit mindig is éreztem tőled.

Nyitom a gépem, és látom a hírt, hogy elmentél. Hihetetlen, de a halál mindig az.

Olvasom a kommenteket, a méltatásokat és szomorú vagyok, miközben már rakom össze mindazt, amire vissza tudok emlékezni, mindazt, ami megmarad.

És leveszem a könyvedet a polcról, beleolvasgatok, mert jólesik így idevarázsolni mindent, amire kell és lehet emlékezni veled kapcsolatban. Megemlíteni sok dolgot, amiben egyedülálló voltál.

Hívom Anyut, már hallotta a hírt, sírdogál. Megint elment egy barát, megint valaki az ő generációjából. Hiába kilencven feletti ő maga is, az életkor ilyenkor csupán egy szám, nem kisebbíti a fájdalmat.

– Mindenki itt hagy – mondja szegénykém.

Sután azzal próbálom vigasztalni, elviccelve a lényeget, hogy Anyu, „én még itt vagyok”.

– Még beszéltem vele a múlt héten – mondja -, és nem is panaszkodott, hogy rosszul lenne.

– Nem volt egy panaszkodós fajta – mondom, mert okosabb nem jut eszembe.

Szóval, Gyuri bácsi, engedd meg, hogy felidézzek néhány közös emléket. Én így szeretnék búcsút venni Tőled, és ha mindezt leírtam, egy kérésem is lesz majd.

1949 Nagyerdei Stadion, Magyarország - Lengyelország (8:2) labdarúgó mérkőzés. Szepesi György sportriporternek nyilatkozik Balogh II Sándor, mellette Lakat Károly, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán.
Fotó: Kovács Márton Ernő / Fortepan
1949. Nagyerdei Stadion, Magyarország – Lengyelország (8:2) labdarúgó-mérkőzés. Szepesi György sportriporternek nyilatkozik Balogh II Sándor, mellette Lakat Károly, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán.
(Fotó: Kovács Márton Ernő / Fortepan)

Ismert arc, jellegzetes, kicsit rekedtes hang, mérhetetlen lelkesedés, futball- és sportimádat. És ami még fontosabb, imádtál minket, sportolókat is.

Talán a mi családunkat még az átlagnál is jobban, és erre számos bizonyítékot találok a könyvedben.

Már a mottója is szívet melengető, és összecseng valamivel, amit nagyon régen mondtál nekem.

Könyved, melynek címe Búcsú a mikrofontól, amolyan összefoglalás, visszaemlékezés arra a több mint ötven évre, amit a mikrofon mögött töltöttél. „Bármit tegyünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy”, így indul a könyv, és ilyen volt a Te mindenkori hozzáállásod is.

Még úsztam, de már tervezgettem a jövőt. Tudtam, a fiad, János, orvosira jár, sőt, azt is tudtam, valahol Németországban tanul. Már akkor is szerettem egy-egy témát rendesen körbejárni, és gondoltam, megkérdezlek, mi a véleményed, ha a sport befejezése után az orvosi pályát választom. Elmosolyodtál a látható egyetértésed jeleként.

– Az jó lesz – mondtad –, mert tudom, szereted a gyerekeket, biztos boldoggá fog tenni, ha segíthetsz rajtuk. A lényeg, sose múljon el az iránt az érdeklődésed, amit csinálsz, mert akkor nem fogod munkának érezni, amivel eltartod magad.

Igazad lett.

Könyvedben mesélsz a rádiózás, a sportközvetítések hőskoráról, a kezdetekről, megidézve a mindig is főszereplőnek tartott sportolókat. Folyton szembejön valaki a családomból. Mert édesapámat citálod a „kis pénz, kis foci nagy pénz, nagy foci” kiegészítéseként (ezt a mondatot amúgy Puskás Öcsi bácsinak tulajdonítjuk).

1972.  Helmuth Schön az NSZK labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik Szepesi Györgynek a Magyar Rádió sportriporterének
Fotó: Petrovits László / Rádió és Televízió Újság / Frtepan
1972. Helmuth Schön, az NSZK labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik Szepesi Györgynek a Magyar Rádió sportriporterének
(Fotó: Petrovits László / Rádió és Televízió Újság / Fortepan)

Apu pedig kiegészítette a maga szarkasztikus módján, hogy azért hoznak a sportolók egy csomó mindent át a határon, hogy kihasználják a szocialista és kapitalista gazdasági rendszer közötti árrést.Aztán lapozok tovább, a könyv és életünk lapjai között is.

Emlékszem, egyszer késő este jöttél hozzánk, valami magánéleti gondod volt, azt akartad megbeszélni a szüleimmel. Örültem neked, mindig olyan finom férfias illatod volt, amikor megpusziltál. A gond persze megoldódott, Apu utóbb sokszor említette, jó tanácsot adtak akkor neked.

Aztán olimpiák garmadája, bajnokok, köztük tőlünk is mindenki, akinek az eredményét te kiáltottad világgá. Anyu, Apu, Misa, én, sőt, Móci ifjúsági Európa-bajnokságát is te kommentáltad. Milyen jó erre most emlékezni.

A száz hát döntője után a medence partján értél még utol. Nem az volt a kedvenc számom, elégedett voltam az ezüstéremmel. Te viszont igencsak nekikeseredtél, úgy érezted, akár ezt is megnyerhettem volna. Még én vigasztaltaltalak, hogy Gyuri bácsi, ne szomorkodj, jó az ezüst is, ami aztán nagyon tetszett sok mindenkinek.

Én abbahagytam a versenyzést, te maradtál még sokáig a sport krónikásaként a pályák, medencék, pástok mellett.

Már orvos voltam, és igazi nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy valamiért elhoztátok az unokádat is hozzám egy vizsgálatra. Amikor felhívtál, azt mondtad:

– Most már igazán visszategezhetnél, Anduka, mert már nem vagy olyan fiatal, én meg még nem vagyok olyan öreg, hogy Gyuri bácsizzál és magázz. A Gyuri bácsi persze megmaradt a tiszteletem jeléül, de ezután már büszkén tegeztelek.

Budapest, 2012. február 3.
Szepesi György sportriporter születésnapi köszöntésén, a Magyar Rádió épületében. Szepesi György február 5-én lesz 90 éves.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Fotó: Kollányi Péter / MTI

Senki nem tudta olyan hanglejtéssel és lelkesedéssel világgá kiáltani az Aranycsapat góljait, nem hiába neveztek a tizenkettedik játékosnak. Úgy is hívtak még, a Hang (amit rajtad kívül tudtommal csak Frank Sinatra érdemelt ki), és tudom, több mint ötven magyar olimpiai bajnokságot közvetítettél, legalább ötezer gólt, és mindezt több mint ötven év alatt. Hát nem semmi.

Gyuri bácsi, nem mondom, hogy búcsúzom, mert nem akarok búcsúzni, és nem mondom, hogy nyugodj békében, mert hiszek abban, hogy van tovább. Inkább azt mondom, köszönöm az együtt megélteket, és kérlek, mondd meg Apunak, hogy jól vagyok.

Mi, akik még itt vagyunk, emlékezni fogunk rátok, mindazokra, akik már elmentetek, de fontosak voltatok, vagytok számunkra.

Kiemelt kép:  Czimbal Gyula / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.