Poszt ITT

Pető Péter: A politikamentes politika legvégső bukása

Pető Péter
Pető Péter

felelős szerkesztő. 2018. 04. 14. 07:00

Ez volt az a korszak, amelyben az ellenzéki politikusok elfelejtették, hogy választást, nem médiateret kell nyerni. Vélemény.
Korábban a témában:

Az ellenzék tökéletes, végleges bukása leginkább annak köszönhető, hogy nem politizált.

Ehelyett inkább eldöntötte, hogy a média határozza meg a tudatát. Ami megbocsáthatatlan félreértése a nyilvánosságnak, felfoghatatlan nemértése a média- és a politikai logika közötti különbségnek. Ennek tudható be, hogy egy átlagos nap úgy nézett ki, hogy az érintettek reggel elolvasták az újságokat, délelőtt sajtótájékoztatót tartottak valamely éppen kirobbant korrupciós ügyről, estére pedig már televíziós beszélgetőműsorban követelték az érintett fideszes távozását.

Persze nem érdektelen újra beszélni a korrupciós narratíva korlátairól. A visszaélések sorozata, a politikai közösség aljas kifosztása, a magánérdek következetes érvényesítése alkalmas arra, hogy dühöt, indulatot teremtsen, ám arra alkalmatlan, hogy politikai szereplők számára támogatottságot építsen. A düh, a felháborodás képességének visszaszerzése lyukat üthet a hatalom sikerpáncélmellényén, ám a résen csak politika szökhet be. 

A történetek építése pedig nem televíziós műsorokban zajlik: egyszerűen nincs ott a választópolgárok meghatározó része. A politikusok a nyilvánosság egy szegregátumában korzóznak, miközben érintetlen marad a magyar társadalom. Erre jöhet indokként, hogy de hát járják a vidéket, ám az erőforrások elosztása egyenetlen, ezért nincs sanszuk. Csakhogy hiába járják azzal a vidéket, hogy ezek lopnak, mi meg persze rendbe tesszük az oktatást és az egészségügyet, mert ebben nincs történet, konkrét ügyön túlmutató, átélhető sztori, semmi, amihez érzelmi viszony kialakítható.

Nincs olyan ellenzéki vezető, aki képes lett volna jelentős támogatói bázist építeni, azaz politikai megoldást kínálni a Fidesz alternatívájaként. Minthogy egyelőre nincs politikai megoldás a Fidesz ellen, ezért kezdődött a technikai megoldáskeresés, a rettenetes időszak, amikor a létező antiorbánista tömb újraelosztását próbálják megoldani a pártok, majd a választások előtti hetekben olyan képleteket létrehozni, melyekben az adott szavazatmennyiség elégséges a mandátum megszerzéséhez. (Megjegyzem, tévedés azt gondolni, hogy a jobboldali populizmusnak nem az egyebek mellett a vagyoni és jövedelmi viszonyokba való radikális beavatkozást ígérő baloldali politika lesz az ellentörténete és végzetes kihívása.) Ám ez a végül kudarcos, sok sebet ejtő tárgyalásos kampány már következmény: azért áll elő, mert nincs vezető, történet, kreatív energia.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Ezt a választási eredményből tudjuk: kiíródott a nagy táblára.

Magyarázható sokféleképpen, de alapvetően két eset lehetséges.

  1. Igazat mondanak, van érvényes politikai ajánlatuk, történetük, csak éppen nem sikerült átadni ezt az embereknek.
  2. Nem mondanak igazat, egész egyszerűen nincs meséjük az életünkről, a jövőnkről, abban reménykedtek, hogy elegen utálják eléggé a Fideszt ahhoz, hogy eltakarítsák.

Szerintem az utóbbi verzió az igaz. De a pártok szempontjából mindegy, melyik változatot fogadjuk el, mert az ítélet nem különbözik:

alkalmatlanok voltak arra, hogy a nemzeti érdeket tagadó kormányzást folytató, a kormánypárti politikusok elkövette bűnt erkölcsössé színező Fideszt leváltsák. Vagy azért, mert nincs politikájuk, vagy azért, mert nincs eszközrendszerük, kreatív energiájuk politizálni.

Képtelen vagyok megérteni, ha évek óta semmi eredményt nem érek el hagyományos megoldásaimmal, miként létezik, hogy nem teszek kísérletet új módszerek kipróbálására. Hogyan lehetséges, hogy az ellenzék hónapok alatt egyetlen pillanatot sem képes megfojtani? Miért képtelen kijelölni saját magának kulcstémákat és ehhez igazítani működését, nem pedig a lapok reggeli kínálatához?

Ha az Elios az ügyük, hogyan lehetséges, hogy egyetlen ellenzéki politikus sem találja meg Tiborcz Istvánt, akit aztán egy civil kérdez a város közepén arról, milyen érzés lopni? Hogyan lehetséges, hogy a legfőbb ügyésznek nem állítanak elő olyan helyzetet, hogy válaszolnia kelljen valakinek szemtől szembe arra, miért nem létezik ez az ügy, miközben az OLAF szerint a szervezett bűnözés gyanúját is felveti?

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Ha elhisszük, hogy a migránspropaganda valóban meghatározó tényező a kampányban, hogyan lehetséges, hogy az állami média érdemi akció nélkül végigtolhatja a nyílt, tudott hazudozást? Hogyan képes érdemi indulat nélkül eltűrni egy komplett ellenzék, hogy az évi nyolcvanmilliárdból működő állami médiába nem jut be? És miért megy be, amikor a kampányban négy év után azzal hívják kegyesen, hogy pártonként öt perc jár programismertetésre? Miért fogadja el a szerinte nem legitim, nemzeti érdeket súlyosan sértő, minden moralitást nélkülöző intézmény szabályait? Ha viszont már bemegy, miért jön ki? Hogyan lehetséges, hogy Juhász Péter, Hajnal Miklós és Mirkóczki Ádám nem ül azóta a stúdióban, így tiltakozva az elemi normát tagadó műsorpolitika miatt?

Ha az oktatás az ügy, miként lehetséges, hogy egyik pártról sem jut eszünkbe ez a terület, és kockás inget viselő bátor diákoktól, tanároktól tudunk arról, léteznek az ellenállásnak formái? Ha az egészségügy az ügy, hogyan lehetséges, hogy a fekete pólós Sándor Mária a történet ikonja, miközben nincs párt, melyről bárkinek beugrana az egészségügy?

Ehelyett van Facebook-videó, poszt, sajtóközlemény, tájékoztató, tévés fellépés:

az ellenzéki politikusok egyszerűen elfelejtették, hogy választást és nem médiateret kell nyerni.

Szegény kormánypárti véleményvezérek persze nem értik a helyzetet, ezért kezdik mesélni azt a buta sztorit, hogy az ellenzék helyét átvette a média.

Egyrészt: a valóság és az igazság bemutatását csak Magyarországon lehet elnevezni ellenzéki magatartásnak. Másrészt: azt jól érzékelik, hogy a lapok témái határozzák meg az ellenzéki pártok politikáját, ám ennél jobb hír a kormánynak és szolgáinak nincsen. Mert az újságok médialogika szerint működnek, azaz végzik munkájukat, ellenőrzik a hatalmat, bemutatják a magyar valóságot, keresik az igazságot. Nem szavazókat, hanem olvasókat szeretnének, ezért felfoghatatlan, hogy a politikusok cikkalapúvá tették a politikát.

Reakciós seregeket látunk, melyek villámgyorsan reagálnak a közösségi médiában megjelent mémekre, képekre, videókra, újságcikkekre. Csakhogy ezzel automatikusan veszítik el a politikai napirend formálásának lehetőségét. Hiszen ez a garanciája annak, hogy képtelenek legyenek témát választani maguknak, és azt következetesen, hosszan, megjegyezhetően képviselni; reakciótömegük megjegyezhetetlen és fölösleges. Egyetlen ügyet sem fojtanak meg, megérintik, eldobják, felveszik a következőt. Tényleg politikai munkának tekinti valaki, hogy egymilliomodszorra követeli egy államtitkár lemondását?

Budapest, 2011. december 23.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke érkezik a Parlamenthez, ahol a Lehet Más a Politika képviselői és aktivistái az autóbejárat egyik oszlopához láncolták magukat.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Amikor 2011-ben (hét éve!) az LMP politikusai a Parlament bejáratához láncolták magukat, akkor kijelölték a napirendet: a választójogi törvény határozta meg a politikai vitákat, minthogy mellétették az eszközt, ami garantálta a téma helyét a nyilvánosságban. Erre a ciklusa viszont kifulladt az ellenállás, építkezés meg nem volt sohasem.

Ha nincs radikális formai és tartalmi fordulat, a Fidesz a következő választáson már hárommillió embert nyer meg.

Nem tudható, más módszerekkel elérhetőek-e az emberek, az viszont három kétharmad után kijelenthető, hogy a jelenlegi műsor ennyire elég. Azaz nem jelent végzetes kockázatot a radikális váltás, minden elem teljes újragondolása. Ami már csak azért is időszerű, mert ezek a pártok beszorultak egy izolált térbe, melyből a tévéhíradók segítségével próbálnak kitörni.

Nem fog sikerülni. A konfliktuskerülő, saját szegregátumában létező, a felháborodás csatornázására alkalmatlan politikamentes politika örökre megbukott. Sajnálatos, hogy egy nemzedék jövőjét még azért maga alá temette.

De nincs is min meglepődni persze, ha immár vicces ellenzéki performasznak számít, hogy kot, kot, kotkodács.

Persze ez legvégül is méltó befejezése mindennek, amit a politikáról, az igazságról, az ellenállásról, a hitről tudtunk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Varsó, 2018. április 23.
2016. július 9-i kép: Szerzs Szargszján akkori örmény államfő a NATO-tagállamok csúcstalálkozójának második napi ülésére érkezik Varsóban. Szargszján 2018. április 23-án lemondott kormányfői posztjáról, miután az ellenzék tizenegy napja tüntet Szargszján kormányfővé választása ellen. A volt államelnököt április 17-én választotta miniszterelnökké a jereváni parlament. (MTI/EPA/Jacek Turczyk)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.