Poszt ITT

Szobrot kap, mert a szomszéd faluban tört be

Pető Péter
Pető Péter

főszerkesztő-helyettes. 2018. 02. 03. 07:00

Történetek Ficak Róbert polgármesterről, akit hatalmas fölénnyel választottak elöljárónak, miután kiderült, hogy gátlástalan hóhányó, s szenvedélyesen szeret lopni, valamint kabinetfőnökéről, Liliom Lajosról, aki azért épült be Ficak pártjába, hogy bosszúból tönkretegye azt. Meg is tett mindent a bukásért, minek köszönhetően Ficak egyre sikeresebb lett. (5. rész)
Korábban a témában:

– Meg kell nyernünk az emlékezetpolitikai háborút! Nincs mire várnunk, szobrokat emelünk majd, elmondjuk a saját igazságunkat, nem tűrjük tovább, hogy mások döntsék el helyettünk, ki fontos, mi fontos – szónokolta Ficak polgármester a Magyar Magyarok Pártjának választmányi ülésén. Liliom kabinetfőnök elégedetten, nyugodtan nézte a fellépést.

Körülbelül egy hónappal korábban tudta meg, hogy Ficakot kinézte az országos központ: hiteles vidéki vezető, aki sikerrel irányítja városát, ezért kellett szónokolnia a fővárosi eseményen. Azt üzente a pártvezetés, hogy bármiről beszélhet, csak legyen a szövegben ellenség,valamint a megnevezett démon legyőzésének módszertana.

Ficak folytatásban

A polgármester regényes története itt követhető nyomon.

Liliom meggyőződése volt, hogy nincs értelmetlenebb harc az emlékezetpolitikai ütközeteknél. Ezek ugyanis kiválóan alkalmasak a kölcsönös, radikális köpködésre, miközben egyetlen ember életét sem befolyásolják érdemben.

Liliom már azt sem értette, hogyan lehet tartósan foglalkozni azzal a Kossuth téri szoborral, mely egy vad pelikán szájában ábrázolja a nácikkal kokettáló, a posztmodern jegyében lényegében felismerhetetlen Trebuha költőt. Azt viszont értette, hogy provokációra minden másnál jobban alkalmas az emlékmű-építési őrület. És úgy gondolta, ha már ennyire beleszeretett ez az ország a múlt háborúinak szobor- és tankönyvalapú megvívásába, kihasználja e bolondériát.

Meggyőzte Ficakot, hogy eljött az idő, amikor úgy alakíthatja át Létváralja politikai napirendjét, hogy egyúttal becsekkol az országos politikába is. Megígérte, hogy brutálisan erős, vastapsot érő beszédet ír neki, szó lesz benne igazságról, hazáról, győzelemről. Ficak sokat köszönhetett Liliom megérzéseinek, már csak ezért sem jutott eszébe vitatkozni, illetve azért sem, mert őt sosem zavarta meg egyetlen saját gondolat, lévén, olyan nem akadt neki.

Hamar eljött a nap, amikor Ficaknak ki kellett állnia az emelvényre. Szavalta is megírt mondókáját arról, hogy saját igazságunkat kell végre bemutatni. Beszélt a Létváraljai Programról, melyet olykor Létváraljai Modellként emlegetett hamiskás mosollyal. Megemlítette, hogy szobrot emelnek Répási Viktornak, akit négyszer kaptak el betörésnél, egyszer rablásnál, de mind az öt alkalommal szomszédos településeken, mert ez a derék, patrióta férfi mindig, de mindig ügyelt arra, hogy a saját közösségét ne károsítsa meg. Kiemelte, hogy emlékművet állítanak Krepovics Amáliának is, aki Létváralján sokkal előbb találta fel a penicillint, mint az a skót, az Alexander Fleming. Több helyi öreg is megesküszik, hogy hallotta a történetet a csodálatos felfedezésről, amelyet aztán direkt elhallgattak külföldön. De Létváralja nem asszisztál tovább ahhoz, hogy elvegyék, ami az övé: elég abból, hogy a történészek tényekből írnak históriát, miközben tesznek ránk, azokra, akik elmondhatnánk, mi, hogyan, miért történt.

Ficak belelendült, felsorolta azokat is, akik emléktáblát kapnak Létváralján, valamint megígérte, hogy a tankönyveket személyesen vizsgálja majd át szeptember elején, és kitépi azon oldalakat, melyek a megítélése szerint ártanak az igazságnak. Aztán áttért a nemzeti ügyekre, a retorikai csúcsponton bejelentette: a magyarok nyerték a mohácsi csatát. Elég a hazugságból, amit a törökök terjesztettek, és ami a körúti giroszosok miatt örökké itt maradt köztünk, csak mert ahogy ránéztünk az utcáról azokra a csirkehúscafatokat szabdaló félelmetes bárdokra, milliónyi janicsárt látunk mögéjük, féltünk beszélni, de most már kimondjuk végre, igen, mi, csak mi nyertük a mohácsi csatát.

Ováció szakította félbe, ám ő darálta tovább.

Kijelentette, hogy nem kérünk többé bocsánatot a gyarmatosításokért, nem, nem, soha. Hajóink, embereink, igazságunk megjelent más országokban, és lehet, hogy követtünk el hibákat Algériában vagy Indiában, de mindig azért kolonizáltunk, hogy megmutassuk nekik, hogyan lehet jól élni, fineszesen, magyarosan, úgy, hogy jobb hely legyen a világ. Azzal zárta a monológot: „Emlékezzünk úgy, ahogy az igazságunk diktálja, ne engedjük, hogy elvegyék emlékezetünket, mert csak akkor lesz jövőnk, ha visszaszerezzük a múltunkat. Létváralja már megtette, most Magyarország következik.”

Liliom tényleg nem hitt a szemének: mindenki felállt a kongresszusi központ rendezvénytermében, ezren ünnepelték Ficakot.

Káposzta választmányi elnök lépett mellé, hátba veregette, és elégedetten súgta oda neki: „Rég vártunk valakire, akinek van vér a pucájában kimondani az igazságot: hogy minden hazugság.”

A kabinetfőnök egyetértően bólintott: „Igen, jó lenne, ha végre valaki kimondaná, hogy hazugság az, hogy minden igazság.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.