– Anya – mondta a kis Ivettke, és az asztalra hajította a varázspálcáját -, ez a bácsi a tévében, akit a nagymama hallgat, ez az a bácsi, aki a múltkor feljött a színpadra a Rómeó és Júlia után?
– Igen, kislányom. Miért dobálod a pálcádat?
– Anya, én meghallgattam ezt a beszélgetést. Ez a bácsi verekszik és ceruzákat dugdos le kisfiúk száján.
– Igen, Ivett drágám, hallottam, hát nem tudok erre mit mondani.
– Nem is kell. Csak azt szeretném, hogy tudd, nekem nem kell ez a varázspálca. És ez a gusztustalan, csillogó szoknya sem kell, meg ezek a szar bizsuk, amiket veszel nekem. Ezentúl normális ruhákba akarok járni.
– Hogy beszélsz te, Ivett?
– Továbbá nem akarom festeni magam!
– Miért nem?
– Mert hétéves vagyok.
– Én is festettem magam hét évesen. Minden kislány festi magát.
– Éppen erről van szó. Arra jöttem rá, azért festem magam, mert te fested magad.
– Tessék?
– Ahogy mondom! Nagyon sok mindenre rájöttem. Nem akarok többé parfümöt használni, nem akarok vasárnaponként a cukrászdában üldögélni a fecsegő barátnőiddel, nem akarok Sztárban sztárt nézni szombaton és a Kiskegyed helyett valami másból szeretnék megtanulni olvasni.
– Mi bajod a Kiskegyeddel, édesem?
– Hát, benne volt ez a bácsi. És ez a bácsi mindenben benne van, amit te szeretsz, és mindenhol jelen van, ahová viszel, akkor festettem ki magamat először, amikor elvittél a Csárdáskirálynőre, akkor kezdtem el hordani ezeket a csillogó ruhákat, minden akkor, és ezzel a bácsival, ennek a bácsinak a cirkuszával kezdődött. Ennek a bácsinak a szelleme mindenhol ott van, ha a becsukom a szememet, akkor is érzem, mert érzem a parfümödet, csípi az orromat ez a szag, ugyanaz a szag, mint abban a színházban. Egy szó mint száz, anya, nekem az a véleményem, hogy te engem megrontasz.
– Neked elment az eszed, Ivett!
– Dehogyis. Mindent megértettem. Bűzlik ez az egész. Te nem tehetsz arról, hogy ilyen förtelmes ízlésed van. A nagyi tehet róla. Ő vitt téged oda, igaz?
– Hova vitt a nagyi engem?
– Az Operettbe.
– Azt hiszem, igen.
– Hát persze! Most ott kiabál magában, hogy ez a bácsi milyen fantasztikus színházat csinál. Én nem fogom hagyni, hogy engem is tönkretegyetek. Én be nem teszem a lábamat többé arra a helyre.
– Ivett, ha nem akarsz jönni, nem muszáj jönnöd, elviszem akkor Krisztiánt a Riviera Girlre.
– Hogy aztán neki is ceruzát dugjanak a torkába, mi?
– Miért dugnának ceruzát a torkába?
– Miért? Hát azért mert elviszed oda szegényt és azt fogja gondolni, hogy az jó. Van egy osztálytársam, a Ricsi, ő azt állítja, hogy Fradi a legjobb csapat a világon, mert az apukája Fradi meccsekre viszi, miközben a Fradi úgy szar, ahogy van.
– Hogy beszélsz te?
– Laci bácsi mondta, a tesitanár.
– És Laci bácsinak bezzeg elhiszed!
– Annak hiszek, akinek akarok. Mi van, ha elviszed Krisztiánt és megkedveli ezt az ízléstelenséget és az lesz az álma, hogy musical énekes legyen? Még a végén a Kiskegyed címlapján köt ki, ceruzával a torkában! És különben is, mi az isten az a Riveira Girl?
– Itt van a leírás, nézd meg!
– “Egy Monte Carlo-i kaszinó fergeteges éjszakáin, vérforraló szving kíséretével, lélegzetelállító dívák és naiv úrilányok, kalandor arisztokraták és szélhámos szerencsevadászok hajszolják a szerelmet, a boldogságot és a pénzt?” Na nehogy már, anya! Te könyvelő vagy, apa pedig ékszerész. Érden lakunk, a kurva életbe!
– Na most már elég legyen! Hol tanultad ezt a beszédet?
– Mégis hol! A nappaliban! A nagyitól. Ott káromkodik, mert ez a bácsi lebukott.
– Ivettke! Ivettke!
– Mindjárt megy, anya, most én beszélek vele!
– Locsoljátok meg a virágokat!
– Azok művirágok, nagyi, minek locsoljam meg őket?
– Ivett, ne feleselj!
– Ivettke, azonnal locsold meg a virágokat!
– Menj, és locsold meg a virágokat!
– Nem megyek, nem érdekel, nem locsolok művirágot!
– Móni, ha jössz be Ivettkével locsolni, hozzál nekem habcsókot meg egy ceruzát, mindegy milyen színűt!
Kiemelt képünk illusztráció: MTI/ Czeglédi Zsolt
