A Grenfell Tower leégésének megannyi tanulsága van számunkra is. A többi közt itt a hármas metrónk: ha kigyulladna és tragédia történne, ahhoz épp olyan okok vezetnének, mint amilyenek miatt a londoni toronyház leégett. A következményekben már nem volnék biztos, hogy hasonlóságok volnának felfedezhetők, de a tragédiához való eljutásban van valami egyetemes.
Nézzük vázlatosan, mi is történt a londoni esetben. Az építkezés során 16-szor mentek ki ellenőrizni és írták alá a hatóságok az engedélyeket, annak ellenére, hogy az angol szabályozások szerint bizonyos magasságnál nagyobb épületet nem szabad tűzvédelmi okokból kívülről olyan szigetelőanyaggal burkolni, mint amivel itt dolgoztak. Tizenhatszor nézett félre, vagy tévedett a hatóság, s hogy miért volt tehetetlen azt ma még csak vizsgálják.
De van egy tippem, hogy miért tehetetlen a hármas metrónál. Nem lefizetésekre gyanakszom, hanem egyszerűen politikai nyomásra. A metró üzemeltetése, a tömegközlekedés működtetése a politika számára fontosabb, mint egy feltételezhető tragédia megelőzése, ezért a politikai érdek ütközik a mérnökivel. A mérnökök mindig túl óvatoskodók, mindenütt valamilyen kockázati valószínűséget vizionálnak, mindig a problémáikkal jönnek, ellenben a politikusok szeretik, ha mennek a dolgok, s ha már jó minőségben macerásabb, menjenek kockázatosan.
Az angoloknál is ezek a házak, s konkrétan ez a ház művelt és kevésbé művelt külföldi bevándorlókkal, meg a hazai legalsóbb osztály tagjaival volt feltöltve. Nekik jó lesz ez a szigetelés is, gondolták a gazdasági haszon maximalizálására törekvő vállalkozók, meg úgy látszik maguk a hivatalnokok is, akik meg a költségvetési korlátokat, megszorításokat fontosabbnak tartották, mint a biztonságot (az épületbe emiatt nem szereltek belső vízszóró csapokat, és friss hír, hogy a gázvezetékek mintegy kétharmada nem kapott tűzbiztos burkolatot, azaz a gázcsapok zöme védődoboz nélkül, szabadon állt).
Akiket még kicsit foglalkoztat a budapesti hármas metró kérdése, az a speciálisan tömegközlekedésre szakosodott civil szervezetek, s hasonlóképp található volt Angliában is egy civil szervezet, amely épp a tragédia előtt küldött figyelmeztető levelet e ház veszélyességéről, amire csak annyi választ tudott kikényszeríteni, hogyha mégis bekövetkezne valamilyen tűzeset, az emberek maradjanak benn a lakásukban. Nos, aki megfogadta ezt a tanácsot, az mára már biztosan nem él. Csak azok maradtak életben, akik ki tudtak menekülni. Egy ilyen drámai szituáció egy pár hónapos csecsemő életben maradása is, akit anyja kidobott az ablakon azt gesztikálulva, hogy kapják el a babát, és egy férfi el is kapta. Az anya meghalt a tűzben, a férfi élete pedig alighanem megváltozott, hisz nem minden nap érkezik a kezünkbe az égből egy csecsemő.
Azt hiszem a legfontosabb tanulság, melyet meg lehet fogalmazni, az a Guardian hasábjain volt olvasható. A tűzoltókon kívül a történet fontos szereplői – így a lap –
a tervezők, az épületekre vonatkozó előírások felügyelői, tűzvédelmi szakemberek, önkormányzatok lakásügyi osztályain gürcölő alacsony beosztású hivatalnokok – akiknek szintén lehetőségük van arra, hogy életeket mentsenek meg azzal, hogy körültekintően és jól végzik a munkájukat
E szerint meg kell értenünk végre, hogy nem csak az a hős, aki tűzoltóként a dolgát téve megment embereket, de az is, aki a hivatalban egyszer csak kimondja – politikai nyomás, költségvetési korlátok, közöny, és/vagy a helyi korrupciók ellenére -, hogy az embereket a törvények értelmében nem szabad benne hagyni egy tűzveszélyes házban. A 16 hatósági ellenőrzés közül, ha egy lett volna, amelyik kifogásolja a szigetelőanyag-használatát, már nincs tragédia. Gondolom, ha a hármas metró tekintetében csak egy hivatal adódna, amelyik merné vállalni a felelősséget, hogy leállítja – mert okot alighanem többet is találna –, már megszületne Magyarországon is a hős hivatalnok. De nincs ilyen.
A hivatalnokok sem Angliában, sem itt nem a dolgukat végzik, mert valami nagyon komoly baj van velük, amit a modern szakirodalom úgy nevez, hogy integritás-probléma.
Theresa Mayt szapulja az angol sajtó, mert bár a helyszínre ment, de nem beszélt a túlélőkkel, és nem fejezte ki a részvétét. A túlélőkkel viszont többen is törődnek. Itt sem ment minden úgy, mint a karikacsapás, mert átmenetileg egyik helyről hurcolták őket a másikra, de végül is olyan lakásokat kaptak, amelyek meghaladják a korábbi színvonalat, és egy olyan bérházba kerültek, mely sokkal jobb helyen van.
S itt kapcsolódnak be megint a civilek, akikről Magyarországon csak annyit tudunk, hogy vannak külföldi bérencek, meg kekeckedők, és vannak a kormányt támogatók. Egy londoni civil szervezet felkarolta a túlélőket, kik maguktól társadalmi státusuk miatt aligha tudtak volna összefogni. S nem a kártérítésen, vagy azon van a hangsúly, hogy elhelyezésük döcögő körülményeit vizsgálják ki – bár ilyenre is sor fog kerülni -, hanem hogy beleszólhassanak az eset kivizsgálásba, a vizsgálatot vezető személyének kiválasztásába, többek között azért, hogy a jövőben hasonló helyzetek ne fordulhassanak elő. Sőt, hogy legyen a folyamatba beleszólásuk, rálátásuk. Ez újdonság, ilyen folyamat eddig még Angliában sem volt. A demokrácia ott is fejleszthető.
Kicsit készülnek már most rá, de csak annyiban, hogy egymásra tolják a felelősséget. Miért változna ez meg a baleset után? A károsultakat és a túlélőket talán valamennyire kárpótolnák, de hogy társadalmi státusuk ettől nem emelkedne, az is valószínű. Az pedig, hogy civil szervezetekre ne ellenségként, hanem mediáló szakemberekként tekintsenek egészen elképzelhetetlen, hiszen például a ligetvédők és a kormány közt is évek óta nem képesek megtalálni a megfelelő összekötő kapcsot, az egész biztos. (Most hazabeszélek, mert már ezt egy szervezet kutatási igazgatójaként mindkét félnek felajánlottam.)
De visszatérve a londoni esetre. Mára kiderült, hogy több másik ház is hasonló szigetelőanyaggal van burkolva, és ezért kialakult egyfajta pszichózis. Az ilyenben lakók nyilván rettegnek, több házat evakuáltak, és el is kezdődtek a költöztetések, felülvizsgálják az iskolák tűzbiztonsági előírásait. Most már nem kell hősnek lennie a hivatalnokoknak, hogy a dolgukat végezzék. Kialakult egy morális pánik is, nevezetesen, hogy a hivatalokban, a város vezetésében nem lehet megbízni. Ám épp a morális pánikot tudja lecsillapítani a civilek által összehozott megoldáskeresés, a hivatalnokok meg azt tanulták meg, hogy az ő felelősségük épp olyan nagy, mint egy tűzoltóé. Van tétje a munkájuknak, életek múlhatnak rajtuk.
