„Fortélyos félelem igazgat…”, mondanám ihletett állapotban, ide idézve József Attila közel 80 éve írt szavait, és most, amikor magasról szúrnak az ihletre, …
Az „ebből sem lesz már énekes halott” megjegyzés most még inkább életszerű, valósághű és brutálisan időszerű. Ezt akkortájt használtam utoljára, amikor úgy 1980 táján egy ismerősöm levelére válaszoltam. Ő a kommunizmusról, a mi kis átkosunkról, a legvidámabbnak titulált barakkról gondolta ezt, hogy „ebből sem lesz már énekes halott”, mert már nem hitt abban, hogy bármi hatására vagy eredményeként egyszer véget ér a rendszerek legrosszabbika.
Azért válaszoltam neki, mert én már 1982-ben, a Humorfesztivál megnyerése után arról beszéltem az önálló estjeimen, hogy már csak pár évet kell kibírnunk, és vége ennek az ördögi átoknak. Nem viccből gondoltam így: arra alapoztam, hogy a Szovjetunió belerokkan az embertelen, hazug és semerre sem vezető ideológiájába, önmagát ereszti le a sírba a sok-sok tönkretett és meggyilkolt ember testéből font kötélen. Arra is alapoztam, hogy, bár nem tudtam, hogy a győztesek és a vesztesek mit rögzítettek a világháború után, de azt tudtam, hogy minimum negyvenéves sarc jutott ki nekünk is, aminek az ideje 1985 táján véget ér.
Most, hogy összeszámolhatatlan, épp csak megsaccolható tömeg, mondjuk, úgy 60 és 80 ezer állampolgár tüntetett a Lex CEU ellen, az EGYETEMÉRT, azt gondoltam, elegen vannak ahhoz, hogy valami változzon, ha más nem, Orbán gondolkodásában. Mondjuk, hogy hallja, meghallja a fiatalok hangját, észleli a fiatalság erejét, és azt mondja magában, ennyi idős voltam, amikor kiálltam, és azt mondtam: elég volt a diktatúrából! Ezeket a fiatalokat most az új szadeszeseknek akarja gondolni, és ha így van, téved. Ezek az új fideszesek, az ő reinkarnációi, akik most ugyanazzal a hévvel és forradalmi erejű gondolatokkal bírálják őt, és fordulnak szembe a buldózerré lett rendszerével.
Én meg, akit csak a távolság tartott itthon, velük együtt lelkesedhettem, élhettem át mindazt, ami a tüntetőknek kijutott. Gondolhattam arra is akár, hogy ebből még lehet énekes halott. Gondolhattam arra is, mert hát inkább optimista vagyok, hogy Orbán szembenéz a valóval, és realista aggyal gondolja végig: ez a tömeg nem csupán tüntető polgárok sokasága, hanem egy temetési menet eleje. Ezek épp most ássák meg az ő rendszerének a sírját. Mert a CEU kinyírása öngyilkos lépés volt. Olyan, mint amikor valaki úgy akar fejbe lőni egy embert, hogy a feje mellé teszi a saját fejét is.
Ha bárki azt gondolná, ez a történet kizárólag a CEU-ról szól, szólt, téved. Ez mindinkább arról szól, hogy eszement ideológiára épült, diktátori hajlamokkal irányított, vezérelt, parancsnokolt rendszerben tudja csak elképzeli magát és az ő népét az immár gyűlölt kedves vezető. A tömeg skandált mindenfélét, nem jókedvében. Ezeket lehet félvállról venni, de elég szar lehet úgy országvezetőnek lenni, hogy a nép jelentős hányada gyűlöl, utál, és a francba takarodásomat akarja. És senki ne higgye, hogy a nép egyharmadáról van szó! nem tudom, hogy van az a kétharmad, aki egyharmadként választhatta meg Viktort és csapatát, de bárhol kerülök társaságba, egy se mutatkozik közülük. Félelemben élő kényszerszimpatizánsok annál inkább vannak. Olyanok, akik egzisztenciájukat féltve kényszerülnek arra, hogy Orbán szimpatizánsai legyenek.
Láttam egy kommentelő szövegét az egyik élő közvetítés alatt, jelesül, hogy miről beszéltek, ha diktatúra lenne, már elvittek volna benneteket!
Nem, gabriella kisasszony, nem az a demokrácia, hogy nem viszünk el tüntetőket, hanem az, hogy együtt gondolkozunk velük, mindenkivel, merthogy ez a kis haza egyfajta közösség lenne, ha nem Viktor lenne a házigazdája. A diktátor, ahogy a neve is mondja: diktál! A gépírókisasszonyok meg írják, amit mond, nincs ellenkezés, az van, amit a főnök mond. Ez az, amit demokráciában nem tehet meg egy főnök. Nem arra kapott fölhatalmazást a mi főnökünk sem, hogy letaroljon mindent, ami neki nem tetszik, hanem arra, hogy együtt valósítsa meg a népével mindazt, ami az egész népnek tetsző.
Siralmas, ha most újra azt kell leírnunk, hogy „ebből sem lesz már énekes halott”, mert az már azt jelenti, jelentheti, hogy ebből az átkosból sincs már kiút. Hogy vége, ebben fogjuk leélni maradék éveinket, évtizedeken át eltűrve, hogy van egy Viktorunk, aki becsületes fiatalként kezdte, és lám, diktátori végzettséggel fejezi, fejezte be a maga kis szépnek induló történetét.
Optimista vagyok: lesz még ebből énekes halott! Éljen a Kodály-módszer: fakadjon a nép ajkáról a dal, rögzítsük, adjuk tovább, zengjen-zúgjon a kórus, míg a hamis hangú, süket, agyament karmester kezéből ki nem esik a pálca!
