Poszt ITT
Businessmen Looking Around an Office Door Staring at a Businesswoman Searching in a Filing Cabinet

A művészek körében is tombol a szexizmus

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2017. 03. 08. 17:04

Korábban a témában:

Egy ideje ismerjük jól a számokat, főként női magazinokból szoktak ránk kacsintani. Már régóta tudjuk, hogy a nők ugyanannyi munkáért kevesebb pénzt kapnak. Hogy még mindig sokszor választani kell családalapítás és munkahelyi előmenetel között. Hogy a nők magas százalékban érzik a mindennapjaikban is a hátrányos megkülönböztetést. Hogy akik nem érzik, azok talán csak azért nem, mert úgy szocializálódtak, hogy az a világ rendje, hogy a kettes személyi számúak valóban másodlagosak.

A Nyitottak vagyunk az idén egy videókampányal készült a nőnapra, melyben ismert emberek és cégvezetők a munkahelyi nőnapokat helyezik más megvilágításba. Hogy többet adjanak a nőknek, mint egy szál virág. Valami olyasmit, ami valóban elindítója lehet a változásnak. Olyasmi, ami nem jelképes dolog, és nem hervad el egy hét alatt. (A Nyitottak vagyunk-at 2013-ban alapította a Prezi, az espell és a Google, és mára már több, mint ezer cég csatlakozott hozzájuk. A kezdeményezés célja, hogy evidenssé tegyék, hogy mindenkit tudása és tettei alapján kell megítélni, függetlenül minden egyébtől.)

A videókban ismert emberek és cégvezetők beszélnek a tapasztalataikról és arról, szerintük hogyan lehetne elősegíteni, hogy a két nem valóban egyenlő esélyekkel játsszon az élet minden területén. A kampány elsődleges célja az elgondolkodtatás, a vitaindítás. Érdemes megnézni a kisfilmeket, és végiggondolni, a mi saját életünkben és munkákban miképp van jelen mindez, és mit tudnánk mi hozzátenni a változás elindításához.

Nem csak a hétköznapokban és nem csak vállalati szinten létezik a jelenség. Érdekes módon a szabadnak és nyitottnak tartott művészvilágban is érvényesül a szexista hozzáállás.

Annak idején, még nagyon-nagyon kezdő író koromban az egyetemi lapnál – amit persze csak fiúk szerkesztettek – jelentkeztem a verseimmel. Ahogy emlékszem, kedvesen fogadtak, a következő számban meg is jelentek szövegeim. Elkezdtem hát én is lejárni a hetente tartott szerkesztőségi délutánokra. Abban az időben nem néztem ki valami jól: el voltam hízva, tipikus bölcsészlányos imidzsem volt, hosszú, alaktalan zsákruha tarisznyával, szememet takaró, zabolátlanul lógó frufruval.

Sok problémám volt mind magammal, mind a világgal, gyakorlatilag erről is írtam a reménytelen szerelmeim mellett. Egyszóval épeszű ember nem vádolhatott azzal, hogy szuperszexi külsőmnek köszönhetem, hogy egyáltalán labdába rúghattam ebben a közegben. Mégis, még évekkel később is azt hallottam vissza, hogy persze, a Karafiáth, csak azért rúghatott labdába, mert mindenkivel lefeküdt. Persze, annak köszönheti, hogy érvényesült, hogy kettőt pillogott a szép szemeivel! (Na jó, a szemem mindig szép volt, tényleg…)

Elképesztő dolgok keringtek rólam, összehoztak fűvel és fával, szerkesztővel, kritikussal, befutott íróval és lemaradt lúzerrel. Hopp, én valamiből kimaradtam, gondoltam a gazdag és színes életutamat hallgatván, pedig milyen mozgalmas, szexregénybe illő fordulatok, egy író sem találná ki jobban!

El lehet képzelni, mit kaptak azok a lányok és nők, akik még jól is néztek ki! Azt amúgy mindenki úgymond „megbocsátotta”, ha a kislánykák írogattak, de azt azért nem szerették, vagy legalábbis mindenesetre rettenetesen gyanús és visszatetsző volt, ha valaki esetleg még sikert is elér. Te jó ég, hányszor hallottam nő írótársaimról a következőket: „Nem merik visszaadni a kiadók X kínos irományait, mert akkor a pasija könyveinek is búcsút inthetnek!”; nagyobb irodalmi esemény előtt:  „Meg kell hívni valami nőt is, hogy szép legyen a színpadkép.”; „X-et sem az eszéért és a kimagasló írói tehetségéért szeretik, de jól fekszik ennél és ennél a cégnél, mondjunk már pár jó szót a zengeményeiről is.”; vidéki rendezvény előtt: „Rémesen ír X, de irtó jó a segge, hívjuk le, és a buliban majd kialakul a dolog…” Mikor beszélnének így neves férfi irodalmárokról? Elárulom: soha.

És ez kínos és sértő. Mikor kérdezik meg megbecsült írótól, hogy van-e már gyereke? Mikor, hogy nem gondolja-e, hogy az írogatás mellett más lenne a feladata, hiszen a férfiprincípium tökre más?

Barátnőm (szintén író) most olvasta el Kun Árpád új – igen remek – regényét. Abban hosszadalmasan le van írva például a pelenkázás (egyéb, úgymond női tevékenységek mellett). A közönség és a kritika el van alélva: nahát, milyen klassz, milyen jó, hogy egy férfi erről ír, milyen plasztikus, milyen nagyszerű. Igen ám, de ha egy nő írna ugyanerről, ugyanilyen magas nívón, mit kapna: hogy hát igen, ennyit tud, de hát persze, mit is vártuk, csak egy unatkozó anyuka, aki mellesleg írogat.

Egyszóval még a magukat nyitottnak és felvilágosultnak tartó művészek körében is tombol a szexizmus.

És a férfi alkotókat ösztönösen, zsigerből előre sorolják. Látom, hogy itthon remek nők által írt regények és verseskötetek sikkadnak el, míg egy közepes műről – ha férfi írta – elindul az emelt szintű diskurzus. Egy igen híres írónő mesélte, mikor az egyik kötetét nemzetközi díjra jelölték, hogy egy férfi kollégája ekképp faggatta: „Te, látom, hogy ott a könyved a szűk listán. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehet ekkora mázlid. Először arra tippeltem, az lehet az ok, hogy közép-európai vagy, és ebből a régióból rég nem kapott már díjat senki. Másodjára az ötlött fel bennem, hogy jól fekszik valamelyik kurátornál a férjed. Aztán beugrott, hogy inkább az lehet az ok, hogy nő vagy, és a kuratórium, hogy ne tűnjön hímsovinisztának, idén egy nőt akart jutalmazni.”

A híres írónő majdnem felrobbant belül, de azért udvariasan csak annyit kérdezett: „És az meg sem fordul a fejedben, hogy esetleg azért kaptam a díjat, mert jó a könyvem?” És a férfi ekkor elszégyellte magát. Mert észre sem vette addig, milyen kirekesztően beszélt. És ez a baj.

Hogy a legtöbben észre sem veszik. Sok kísérlet volt már a szemléletváltásra, de nem látok alapvető változást. Holott a külföldi trendek már azt mutatják, igenis el lehet érni, hogy egyenlőnek tekintsék, nemüktől függetlenül az alkotókat.

Igen, sokszor már mi magunk se vesszük észre, ha a hátrányos megkülönböztetés áldozatai vagyunk. Csak egy kis példa: ha egy nő nem tiptop, rögtön kap megjegyzéseket. Jaj, de nyúzott vagy (!), valami baj van (?), segíthetek (?) – kérdezik a kolléganők. Ám érdemes olykor belehallgatni, hogyan beszélnek némely férfiak. (Mindegyik variációt hallottam már a saját fülemmel.) „Milyen lepattant ez a Kati, de hát ez van az egyedülálló anyukákkal, én tudom, mire lenne szüksége!”. „Elviselhetetlen a Vera és a Nina, mintha állandóan menstruálnának, hisztis p…ák.” „Ez van, ahol nők vannak, csak az intrika, csak a kisszerű fecsegés. És még ők akarnak egyenlő bért.” És nemigen kéri ki senki magának mindezt, nincs ügy belőle, oké minden, elfogadjuk, rántunk egyet a vállunkon. Mert megszoktuk. Mert belenyugodtunk. Mert ebben nőttünk fel. Mert nálunk hagyományosan így kezelik a nőket. (És ha nincs a lesajnálás, a mucikázás, akkor jön a másik a véglet. Hogy ez már nem is nő. Ez egy karrierista szörny, stb…)

Mondom mindezt úgy, hogy közben azt gondolom, a férfiaknak sem könnyű. Nagyon nem. Iszonyú nyomás van rajtuk is, igaz, sokszor másfajta, mint a nőkön. A sztereotip társadalmi parancsok rájuk is vonatkoznak, csak más irányúak: keress sokat, legyenek státuszszimbólumaid, sose mutasd ki a gyengeséged – csak hogy a leghangsúlyosabbakat emeljem ki.  Ha van még valami értelme a nemzetközi nőnapnak, akkor az az, hogy elgondolkodjunk ezeken a dolgokon, és tegyünk azért, hogy a társadalmunkban megvalósuljanak az egyenlő esélyek, és egymás értékeit tiszteletben tartva megbecsülhessük és tisztelhessük egymást mind a munkában, mind a magánéleti, hétköznapi szituációkban.

A Nyitottak vagyunk kampánya számomra ezért ilyen szimpatikus. Mert épp a szemnyitásban segít. Hogy készek legyünk a szemléletváltásra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.