Orbán berozsdásodott?

Azt nyugodtan bevallhatjuk, hogy sok elemzés madárjóslásnak bizonyult Merkel látogatásával kapcsolatban. Ahol ugyanis göröngyös volt az út, ott meg is botlottunk. A német kancellár őszintén állt a dolgokhoz, míg a magyar miniszterelnök a hazai terepen a hazai retorikáját hozta.

Korábban a témában:

A látogatás körül a legmeglepőbb fordulatok az Országgyűlésben és az Andrássy Egyetemen történtek – nem véletlenül, hiszen ezeket követhettük élőben. Azt továbbra sem tudjuk pontosan, hogy a német cégek vagy a hazai zsidószervezetek képviselőivel miről beszélt (és miért marad fél órával tovább a tervezettnél), annál inkább nagy figyelmet kapott az Orbán-Merkel sajtótájékoztató és az egyetemi beszéd, majd az azt követő hallgatói kérdésekre adott válaszok.

Azt nagyjából tudtuk, hogy két kritikus pont van a kapcsolatokban, amelyeket nyilvánosan fel lehet hozni. A harmadik a gazdaság lehetett volna, e téren alig történt nyilvános pengeváltás. A két érzékeny terület közül az egyik tehát a demokrácia működése, a másik pedig a Moszkvával való kapcsolat. Hétfő délig azt hittük, hogy az utóbbi fontosabb Merkelnek, míg az előzőt elengedi. Nem így lett.

Sőt, mondhatni, hogy pont fordítva történt. Az orosz kapcsolatok kérdésében nagy általánosságban egyetértettek, hogy például nem lehet katonai eszközökkel megoldani az ukrán válságot, vagy, hogy hosszú távon Oroszországot hozzá kell kötni Európához. Putyinozás nem is nagyon hangzott el, csak a most aktuális és mindenütt szanaszét elemzett körítések, mint a gázszállítás biztonsága, Ukrajna felfegyverzése, uniós szankciók. Nem jött tehát konkrét megjegyzés arra, hogy miért érkezik az orosz elnök egy véres konfliktus közepén Magyarországra, pláne úgy, hogy az utóbbi hetek fejleményeinek köszönhetően már a nemzetközi diplomáciában is ki merjük mondani, hogy Putyin keze is véres, nem csak „szakadárokról” és „terroristákról” van szó.

Ezzel szemben nagyon pontosan elhangzottak a kormányzattal szemben korábban is felhozott demokráciakritikák. Ennek vizuális csúcsa kétségtelenül Merkel arckifejezése volt a sajtótájékoztatón, amikor Orbán újra kőkeményen beleállt a nem liberális demokrácia megvédésébe. Tartalmi csúcsa pedig az Andrássy Egyetemen jött el, amikor a kancellár a beszédében alighanem a norvég ügyre utalva elmondta, hogy a civilszervezetek nem külföldi hatalmak ügynökei, hanem a demokrácia alkotórészei.

Akkor most mi van?

Sok forgatókönyvet felülírtak tehát a mai események. Ezért szeretjük a politikát, és ezért lehet szidni mindig szegény elemzőket, mert a jóslások gyakran az időjárásjelentéssel vetekednek. Utóbbiban legalább már bizonyított, hogy erősen korlátos a jóskapacitás.

Éppen ezért legfeljebb arra érdemes a sok mai elemzés kupacán hátradőlve választ keresni, hogy a két főszereplőnek a nap során hozott döntései és megnyilatkozásai milyen koordinátarendszerben racionálisak saját maguk számára. Így legalább azt van esélyünk megérteni, hogy ki miben gondolkodott. Vagy, hogy mit mondanak el a szavai a gondolkodásáról.

Merkel és a németek számára a demokrácia egyfelől a világháború utáni amerikai befolyással, másfelől a berlini fal leomlásával kezdődött. Mindkettő komoly erőpróba volt a német nép számára, a demokrácia mint intézmény a német történetemlékezet tükrében egy olyan garanciarendszer, ami végső soron a 30-as években kezdődő katasztrófasorozat megismétlődésének elkerülésére szolgál. Ebből a kiindulási pontból érthető, hogy mennyire érzékenyek az alapvető szabadságjogok bármely kérdésére; ez az érzékenység pedig, ha másért nem, akkor már puszta történelmi okokból sem hasonlítható össze egy újraegyesített, a Holokauszttal szembenéző Németországban és egy orosz uralom alól a Szovjetunió összeomlása miatt felszabaduló közép-európai országban.

Ott, ahol miniszterek kérdés nélkül lemondanak plagizált doktori esetén; ahol a lebukott politikust nem menti meg a betyárbecsület, ott ugye értjük, hogy más társadalmi rugók működnek. No, ez egy kicsit kibukott a két vezető hétfői budapesti beszélgetésén.

Még nehezebben megválaszolható az a kérdés, hogy Orbán Viktor miért védi körömszakadtáig a nem liberális demokrácia narratíváját. Míg első ciklusában előfordult, hogy máshogy fogalmazott külföldön, mint itthon; úgy tűnik, most már az európai vendégei számára is a magyar retorikában fogalmaz. A belpolitika mindent visz, és nincsenek tekintettel a hazai fogyasztásra szánt üzenetek külpolitikai következményeivel. Amilyen ügyesen nem ment bele az ukrán fegyverszállítás kérdésébe az egyszavas válaszával, úgy a tusványosi beszédének e külföldre eladhatatlan részletét keményen megvédte. Vagy lehet, hogy a sok-sok újságíró folyamatos távoltartása most hozza meg gyümölcsét, és a miniszterelnök, aki régen élvezte a szócsatákat a tévé képernyőjén, mostanra berozsdásodott?

Egy csiszolatlan gyémánt

Egy kifejtetlen, közös pont még érdekes a sajtótájékoztatóból. Itt azt nehéz megmagyarázni, hogy miért nem időzött ezen mindkét fél picit tovább, hiszen végre egy közös, sikeres történetről lehetett volna szó.

Ez a szőrmentén említett interkonnektorok ügye. Az úgynevezett interkonnektorok, amelyek az adott ország gázvezeték-infrastruktúráját kapcsolják össze a szomszédos országokkal, szépen épülgettek Magyarország szomszédai felé. Egész pontosan a magyar oldalakon ezek szinte mind elkészültek, de minden esetben kettőn áll a vásár, hogy ezek bármely irányban tudjanak gázt szállítani. Merkel nagyon fontos megjegyzése volt, hogy a román és horvát kormányzat éppen azzal tartozik, hogy a magyar határ mellett ezeket az egységeket befejezze. Ha a tagállamok többsége túllenne ezen és a szükséges közös szabályozás megalkotásán, akkor jöhetne létre az uniós gázpiac, amelyen számos forrásból érkező gázt lehetne adni-venni. Akár északi-tengeri offshore mezőkről, akár cseppfolyósított kikötői tározókból mehetne a gáz a vezetékekbe, amelyek elérhetnék bármely tagállamot. Ezzel nem halad magához képest nagyon rosszul az unió, mégsem erről beszéltek, a megoldásról, hanem csak a problémát, az orosz gázvezetékeket nézték meg balról és jobbról.

Azt látjuk tehát, hogy a magyar miniszterelnököt egy kollegájának tekinti Merkel a másik 26 uniós kollegája mellett, akivel persze vannak olyan témák, amelyekben nem értenek egyet. Ez is természetes, ahogy az is, ahogy ezt szóvá tette. Vannak házi feladatok, amelyeket teljesítettünk, és vannak értékek, amelyekre jobban kell vigyáznunk. Ez utóbbi pedig mind a tízmilliónk feladata egy demokráciában.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.