Meanwhile in Hungary V. – A ráemlékezésről
Új jelenség van terjedőben az ország köztemetőiben, a ráemlékezés. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy város- és honatyáink nemzeti nagyjaink régi síremlékére új feketemárvány síremléket építenek, annak alsó részébe vésetve saját nevüket. Az új módi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ütötte föl a fejét, ahol Kovács László önkormányzati képviselő emlékezett rá Herman Ottó, a nagy természettudós sírjára. Meg nem erősített hírek szerint a divat átterjedt a környező megyékre és a hétvégén Budapestet is elérheti.
Jablonka Gaszton pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa szerint a jelenség a graffitizéssel állítható leginkább párhuzamba:
“Kicsit olyan, mint a stipi-stop, amikor a 6-12 éves gyerekek “lestoppolják” az őket körülvevő világ jelenségeit. Jellemzően a vágy tárgyait, olyan materiális javakat, amelyek fölött tulajdonjogot szeretnének, mint például egy autót, egy kerékpárt vagy egy színes magazinban látott divatos ruhadarabot, mintegy szimbolikusan birtokba véve azt. Kovács László esete ebből a szempontból rendhagyó, hiszen neki, mint lillafüredi háziorvosnak egyszerűen nem állt rendelkezésére más, mint a nagy természettudós sírja Felső-Hámor temetőjében. Ott a Herman-síremlék a Mercedes.”
Lapértesülések szerint a parlamenti folyosókon már most komoly harcokat vívnak a képviselők a Farkasréti, illetve a Fiumei úti temetők legzsírosabb síremlékeiért. Különösen népszerű Gömbös Gyula, Karinthy Frigyes és Mikszáth Kálmán, de Blaha Lujza sírját is legalább hárman akarják. Barcsay Jenő viszont nem kell senkinek. Jellemzően a két háború között elhunyt közszereplőkre akarnak a legtöbben ráemlékezni.
“Emlékezzen rá a Thürmer Gyula”, így reagált a Kádár János sírjának viszonylagos népszerűtlenségét firtató kérdésünkre egy neve elhallgatását kérő fideszes országgyűlési képviselő.
“Beszédesek a választások, mindenképpen a korról mondanak valamit, amelyben élünk – mondja Jablonka Gaszton, aki szerint túlegyszerűsítés lenne kizárólag a túlzott tesztoszterontermeléssel magyarázni a jelenséget. – A ráemlékezés nem sokban különbözik a graffitisek módszerétől, ez is egyfajta taggelés, de itt nem az utcát és a köztereket veszik birtokba a – hozzáféréssel és pénzzel – rendelkező város- illetve honatyák, hanem a temetőt, vagyis a múltat. Egyfajta szimbolikus politizálás ez, a múlt kisajátításának egy új módja. Pszichológiai értelemben kapcsolat állhat fenn a ráemlékezés, a nekrofília és a nemi erőszak között, ami további kutatások tárgyát kell képezze.”
A Budapesti temetkezési Intézet ZRT. nem kívánta kommentálni értesüléseinket.
Fotó: Neményi Márton
