Poszt ITT

Litkai Gergely: Motyók

Sármány Erika
Sármány Erika

2013. 05. 14. 11:16

Üdvözlöm Önöket, kedves olvasók! Motyótulajdonosok, szütyősök, táskások, retikülösök, sportszatyrosok, banyatankosok, hátizsákosok, váll-, oldal-, autó- és övtáskások, tarisznyások, szimatszatyrosok, iszákosok.

Üdvözlöm Önöket, kedves olvasók! Motyótulajdonosok, szütyősök, táskások, retikülösök, sportszatyrosok, banyatankosok, hátizsákosok, váll-, oldal-, autó- és övtáskások, tarisznyások, szimatszatyrosok, iszákosok.

Mi emberek szeretünk magunkkal vinni dolgokat. Valaki apróbb dolgokat, valaki nagyobbakat. Vinni, amire szükségünk van, ami nélkülözhetetlen, ami nélkülözhető, vagy ami csak benne maradt. Rétegekben rakódik le a táskában, megfejthetetlen eredettörténettel az, ami nálunk van. Nincs nálad egy csipőfogó? – vetettem fel az abszurditás határát súrolva egy lányismerősömnek. De van, vágta rá váratlanul, és ímhol. Mi volt az a pillanat, amikor bekerült? Madarat akart menteni drótkalitkából, esetleg kém, ne adj isten, hobbi villanyszerelő? Nem, a gyerekkel járunk kézműveskedni, és prímán vágja a gyöngyfűzésnél a damilt. Az olló meg veszélyes, mert belenyúlsz a táskában. Tudom, mert többször belenyúltam. És ott nincs olló? Próbáltam a logika ösvényén támadni. Lehet, hogy nem jutna neki, ha késünk. – jött elő a farbával. Hát így.

„Szükség lehet rá.” – hangzik mindig az érv. Ki tudja, mikor kell, mondta a feleségem, amikor a táskájában egy félliteres víz, két váltócipő és egy csomag tojással maszturbáló nyuszis szalvéta alatt rábukkantam a lakáskulcsra. Mégis igazán az viselt meg, amikor a körmöm alá háztartási kekszmorzsák fúródtak, amikor az alján kotortam.

A legeldurvultabb akkor a helyzet, amikor már az asszony kér meg, hogy vegyek ki valamit a táskájából. Mélytengeri búvárkodás egy roncstemetőben. A cet gyomrának morgása, ahogy a fürkész ujjaim szántják a rágótól karszőrre tapadó bélést. Cousteau kapitány a konyhamalacban.

Motyó (motyó)
Fotó: Neményi Márton

Egy kiskanál, rúzs, alapozó, egy tampon, aminek a zsinórját bekapta a cipzár, és most úgy fityeg a sötétben, mint egy távvezetéken fennakadt hordozórakéta, két elvileg még nem használt rágó, félpár harisnya, amiben egy szemceruza ütött tanyát és egy falbontás nélküli csatornatisztítást ígérő névjegykártya, amiről a bent töltött idők alatt ledörzsölődött a szám, mint egy koptatott farmerről.

Vigyázz a gombostűkre! – bökte még oda. – Nem tudom, hol lehetnek, de kiszóródott vagy tizenöt.  Úgy éreztem, mintha üvegszilánkot sorsolnék egy kénsavval teli gömbből. „Megvan a telefonod.” Újságoltam a jó hírt. Van rajta 32 nem fogadott hívás. Tudom, vártam, hogy hazagyere, nem mertem kivenni. Akkor, miért tetted bele? Hozzámszólt a gyerek. Én a házastársi dialógusokban sokszor már nem a logikát keresem, hanem a kiutat.

A bölcsészkaron mindig azon gondolkodtam, hogy van-e vereshagyma a tarisznyában, vagy csak praktikus. Népi sziget az urbánus pesti dzsungelben, a legkisebb fiú vagy leány, aki a szabadbölcsészetet választotta, és benne a mindig gondterhelt Dosztojevszkij homlokát dörzsöli a szőttes. Hogy még gondterheltebb legyen.

Vagy a kistáskák, amelyek kisebbek bármely tetszőleges tárgynál. Nyilván nincs praktikum kompromisszum nélkül, de mire jó egy táska, amibe nem fér bele semmi? Felesleges, mint homokozó a sivatagban, a télügyi kormánybiztos Kenyában vagy az internet-előfizetés Észak-Koreában. Minek?

Azért táskát hordani, mert megy a cipőhöz, megy az övhöz – hülyeség. Én azért hordok legfeljebb táskát, mert rajta van az övön.  Hasitasi, pöcstárca, srácbuksza, hájszuszpenzor, lovécsakra vagy ágyéktrezor. Rudi felé állítva pont olyan, mint a Kevély-nyereg, két férfiasságot szimbolizáló hegycsúcs, melyen fürdőzhetnek a női szemek. Csávó vagyok, mert itt ityeg a fityeg, minden, ami a nőknek kellhet, egymástól tíz centire. Létbiztonság és reprodukció. A párkapcsolat fundamentuma.

De ne hagyjuk annyiban, hiszen van a testen átvetett szatyortáska is, amely a vállat nyomja és a másik oldalon lóg, trendi, mint a fazonbarkó, nem kiscserkész benne az ember, mint a hátizsákosok, nem is melegtaxis gyanús, mint az autóstáskások, mégsem konzervatív, mint a nappabőr irattartót hordozó retroszexuális yuppie-nyugdíjas, hanem igazán cool. Talán nem annyira, mint a vékonyszíjas bőrtarisznya, ami a táskák Tisza cipője, de majdnem.

A táska maga az ember. Kifejezi az egyéniségét, benne van a múltja, a gyökerei, amit a világról gondol. Ahogy a Louis Vuitton szlogenje is rámutat, a táska megmutatja, hova visz az élet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.