Komoly kételyei vannak a Fidesz frakcióvezetőjének a tavaly év végén, sok belső vita után elfogadott köznevelési törvénnyel, legalábbis annak bizonyos részeivel. De ez szerinte nem baj, mert az „elfogadott törvény csupán keret, amelyet konkrét tartalommal a Nemzeti Alaptanterv (NAT) tölt majd fel”. A törvény által leírt oktatási rezsim, mint mondja Lázár, 2013 végére áll fel, s addig „van idő a pontosításra, a tartalommal való megtöltésre”.
Lázár a NAT-ot arra is csodaszernek gondolja, hogy azzal „drasztikusan csökkentsük az integrációt akadályozó tényezőket”. A frakcióvezető, aki korábban Hódmezővásárhely polgármestereként bizonyíthatóan eredményes integrált oktatási rendszert hozott létre a városában, most úgy véli, ha meglesz a központi alaptanterv, akkor például az egyházi iskolák nem válogathatnak többé a gyerekek között. Mindenki egyenlő tudást kap, nő a színvonal.
Lázár János téved. Az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”-elven alapuló, központi, mindenkire kötelező alaptanterv nem javítja meg a rossz törvényt. Sőt, felerősíti a jogszabály szelekciót, szegregációt, esélyegyenlőtlenséget erősítő elemeit. Ha ugyanis előírják, hogy mikor, mit kell tanítani, akkor egy kis tanyasi iskolában ugyanazon az anyagon kell fejleszteni az adott képességeket, mint egy városi iskolában. Ugyanazt az anyagot kell lenyomni az szegény családi háttérrel rendelkező, ingerszegényebb környezetből érkező gyereknek a torkán, mint a szerencsésebb társainak. A kiugró tehetségeknek és a lassabban haladóknak, felzárkózásra szorulóknak. A folyékonyan olvasó kisiskolásnak és a könyvet, betűt még nem látott társának.
Nagy József kutatásaiból évtizedek óta tudjuk, hogy egy adott első osztályban akár 4-5 évnyi különbség is lehet az értelmi, mentális fejlettség tekintetében. Hogy várhatjuk el akkor egy központi, kötelező tantervtől, hogy mindenkinek éppen jó legyen? Az maximum – egy nem létező – átlagnak lehet jó, s mindenki másnak rossz.
A 70-es, 80-as években még valószínűleg az iskola, a pedagógus, (a tanterv) volt a tudás birtokosa, s azt „csak” át kellett adni a gyerekeknek. Ma már az a – neveléstörténelemben eddig példa nélküli – helyzet állt elő, hogy az információ birtokosa nem a pedagógus, s pláne nem a tantervíró állam. A gyerekek az információk nagy részét a tévéből, s még inkább az internetről szerzik. Úgy használják a digitáliát, hogy azt a felnőttek, szülők, tanmárok, tantervírók nem is értik.
Lázár Jánosnak nem tetszik, hogy az egyházi iskolák úgy szelektálnak a gyerekek között, ahogy nekik tetszik. Mit változtat ezen a régi, jó kádári hagyomány, az utasításos tanterv?
Lázár szerint a törvény új irányokat szab, „amelynek lényege az egyenlő eséllyel elérhető versenyképes tudás”. Ezt ő sem gondolja komolyan. Akkor Hódmezővásárhelyen is elegendő lett volna helyileg előírni a közös kötelező tantervet. Amit a városszéli cigányiskola tanulóinak és a városi elit „jó iskolájába” járóknak egyaránt tanítani kell. Tényleg így történt a vásárhelyi csoda? Nem úgy, hogy elfeledve az intézményközpontú régi szemléletet (amit a Hoffmann-Orbán-terv újraélesztett) átváltottak a gyermek szempontjaiból kiinduló, személyközpontú szemléletre? És így tüntették el az iskolák közötti különbségeket?
Mit segít a központi tanterv a lecsökkentett tankötelezettség miatt 16 évesen a rendszerből kihulló és reménytelenül állami gondoskodásra szoruló fiatalok helyzetén? Mit segít azon, hogy az állami iskolák államilag kinevezett igazgatói a pártszempontokat teszik majd a nevelési program prioritásai közé? Mit segít a NAT azon, hogy a törvény beszűkíti a minőségi végzettséget jelentő érettségi és a felsőoktatás felé vezető utakat? És sorolhatnánk a többi problémát, amin nem segít a NAT. Sőt felerősíti a törvény cinizmusát, hibáit.
A világ szerencsésebb, az oktatásban eredményesebb részén a kutatókat már rég nem az érdekli, hogy az egyes iskolákban mit tanítanak a tanárok, hanem az, hogy az egyes iskolákban mit tanulnak a gyerekek. Ezt pedig le tudják mérni a tanulói teljesítmény-vizsgálatok, illetve a kimenti szabályzók, például az érettségi. Az iskolák mindennapjait így ezek határozzák meg, nem a tanterv. Ez talán ad némi reményt.
Bár az érettségi szabályait még nem ismerjük.
