Kereső
Attila és Dávid a negyedik hónapba lépett az életmódváltás rögös útján. Restart sorozatunkban a két férfi több videón keresztül próbálja ki, melyik sport lehet számára a legmegfelelőbb. Az eddigi részekben futottak, gyúrtak, a mostani epizódban pedig nyeregbe pattannak, és ebben Boronkay Péter paralimpikon, hétszeres világbajnok lesz a mentoruk.
A Westendé az első olyan rendszer Magyarországon, amit az áruház a saját applikációjába integrált, azaz nem kell külön appot használni hozzá. Egyszerűen kezelhető, akár több rendszámot is képes megjegyezni. Nincs többé parkolójegy és a sorompó gombját sem kell nyomogatni. Ráadásul aki most letölti a Westend mobil applikációját az féláron parkolhat június 30-ig!
„Állítsd le!” – kiabálta a hangtechnikusnak G.w.M, majd lesétált a színpadról, befejezve a fellépést
Nem voltak megfelelőek neki a körülmények.
Egyéb dolga sincs, mint terembe járni…. Kigyúrt, kopasz… Csak önmagával foglalkozik… Ez csak néhány, a testépítőket érintő előítéletekből. A kárpátaljai faluból származó László Veresegyházán él családjával és cicáival. Élete legfontosabb versenyére készül, de a mindennapi teendői mellett nem egyszerű megküzdeni az áhított profi kártyáért.