Denis Villeneuve kétrészes filmeposza az volt a mozizásnak, mint Paul Atreides a fremeneknek: a régóta várt megváltó, akitől a (mű)faj megmentését és egy szebb jövő megalapozását remélték. Mindkét messiás beváltotta a hozzá fűzött reményeket: Paul a fremenek felszabadítója és az intergalaktikus birodalom császára, a Dűne-filmek meg hatalmas kasszasikerek lettek, amik visszaállították a covid alatt kissé megrogyott moziipar renoméját. Villeneuve ráadásul azt a filmes körökben évtizedek óta szilárdan álló meggyőződést is megdöntötte, hogy Frank Herbert vaskos kötetei megfilmesíthetetlenek – pedig saját 1984-es próbálkozását például David Lynch is hevesen utálja. Villeneuve ugyan jó érzékkel megragadta, mi vihető eredményesen vászonra a könyvekből, de a Herbertet izgató politikai manőverezésekre és szövevényes vallástörténeti kitérőkre nem sok ideje jutott, őt ugyanis mindenekelőtt a grandiózus homokbuckák és roppant űrhajók látványa érdekelte.
Sebaj, gondolhatta a Warner, hát mire valók az előzménysorozatok, ha nem a filmek hiányosságainak befoltozására? Gyorsan berendelték hát a Dűne: Próféciát (valójában még az első Villeneuve-film bemutatása előtt, 2019-ben), a sorozat írói, Diane Ademu-John és a showrunnerként is funkcionáló Alison Schapker pedig láthatóan bele is szuszakolták az összes hatalmi játszmázást és háttértörténetet, ami a filmekből esetleg kimaradt. Alapul a Herbert fia, Brian és alkotótársa, Kevin J. Anderson által írt számos kiegészítő Dűne-regény egyikét, a Bene Gesserit nevű női rend létrejöttének történetét elbeszélő Dűne nővéreit választották – bár ők adaptálás helyett inkább csak részleteket és karaktereket kölcsönöztek a könyvből.
Tízezer évvel azelőtt, hogy Paul Atreides jelentőségteljesen botorkálni kezdett az arrakisi sivatagban, az emberiség éppen csak felszabadította magát a rabszolgasorból, ahova a gondolkodó gépek taszították. A könyvekből Butleri Dzsihádként ismert, a filmekben – minden bizonnyal a politikai korrektség jegyében – csak háborúként emlegetett hosszas harcok után a Birodalomban törékeny béke uralkodik. Izgalmas alapanyag lett volna maga a robotokkal vívott háború, vagy a forradalom utáni új világrend felállítása is (hogy hogyan alakul át egy mesterséges intelligenciával szocializálódott világ azzá a futurisztikus középkorrá, amit a Dűnében megismertünk), a Prófécia azonban inkább a hatalomért vívott harcra koncentrál.
