Petőfi-szakértő: a Most vagy soha! minden ízében hamis és sokszor ízléstelen ferdítés

A kortárs magyar irodalom meghatározó kritikusa, az egyetemi tanárként és irodalomtörténészként is magasan jegyzett Margócsy István hosszú kritikában fogalmazta meg a leginkább csak Rákay Philip és Szente Vajk filmjeként emlegetett, de mégis Lóth Balázs által rendezett Most vagy soha! című filmmel (kritikánk róla itt olvasható) kapcsolatos véleményét – a Jelenkorban megjelent, itt teljes hosszában olvasható írás egyáltalán nem bánik fukar módon a negatív jelzőkkel.

A Táncsics Mihály-, Déry-Tibor, József Attila-, illetve Széchenyi-díj mellett a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével is elismert, kritikusi tevékenységét a régi Mozgó Világnál (1977-1983) indító Margócsy az elmúlt szűk négy évtizedben több fontos kötetet jegyzett is a film középpontjában álló költőről, így nem csak filmértőként, de a legfontosabb Petőfi-kutatók egyikeként is karcos véleményt nyilvánított, rámutatva olyan meglepő pontokra, mint a végefőcím elé helyezett mondatok, amik közül a legutolsó

 azt közli, hogy Petőfi Sándor a fehéregyházi csata során? után? a „csillagok közé került” – s titokzatos hallgatással mellőzi az egyébként nem lényegtelen kérdést: vajon élve vagy holtan?,

majd hozzátette:

Egy másik mondat azt a tényt közli, hogy Jókai Mór, nem tudni, mi módon, megúszta a rá mért halálos ítélet fenyegetését, s életben maradt – aminek kapcsán minden középiskolát végzett nézőben felmerülhet az érettségi tananyag emléke: Jókait semmilyen módon nem vonták felelősségre, még csak ki sem hallgatták, forradalmi tevékenysége miatt.

Margócsy szerint a film legelején büszkén tűnik fel az alkotók vállalása – „ahogy történt, és ahogy történhetett volna” –, ám az megmagyarázatlan marad, hogy

a kétféle szándék hogyan is érvényesülhet egyszerre, egy műben – amit az egyik alkotó nyilatkozott, miszerint „a filmben a valós eseményeket vegyítik a fikcióval, de úgy, hogy az nem befolyásolja az eredeti történelmi események menetét”, tökéletesen semmitmondó és értelmezhetetlen.

Vajon mennyi minden írható a „történt”, s mennyi a „történhetett” oldalára? – teszi fel ezután a kérdést, majd kijelenti:

az elbizonytalanítja a nézőt, aki ezek után már nem tudja, mit is kell gondolnia a látottakról.

A kritikus szerint mindettől eltekintve a

cselekmény keretei stimmelnek (de hisz ennyit minden iskolás gyerek is tud),

a többi viszont

minden ízében hamis (és sokszor ízléstelen) ferdítés, aminek művészi hitele sincsen, történeti emlékezésként pedig működésképtelen.

Margócsy hozzáteszi: az egész produkció leginkább azért kínos, mert az alkotók, illetve a velük azonos véleményen lévő propagátorok

ki akarják vonni azt a kritika hatásköre alól, a munkát pedig hazafias aktusként mutatják be, elvárva azt, hogy a közönség puszta hazafias kötelességből nézze is meg – feltételezve mindezek után azt is, hogy az tetszeni fog.

Egy filmet szerinte nem kötelességből, hanem esztétikai érdeklődésből kell megnézni, és élvezni, ha az valóban jó – írja a lezárásban, majd a legnagyobb félelmét is megosztja: azt, hogy az iskolások számára való bemutatása súlyos károkat fog okozni az oktatásban, a történelemszemléletének egésze – már amennyiben van ilyenje – ugyanis hamis,

a történelemhamisítást pedig nem szerencsés hazafias kötelességként prezentálni.

A filmet korábban a kormányoldal több fontos alakja kritizálta, köztük Bencsik Gábor, illetve Bencsik András is.