Miközben Connie és David felváltva elmondták, hogy mi történt itt majdnem pontosan húsz éve, megborzongtam. Olyan volt, mintha valaki a hátam mögött, csücsörített szájjal hűvös levegőt fújt volna rám.
– Szóval, 1999 júliusa volt – kezdte Connie. – Valójában ebben a hónapban van az évfordulója. A huszadik.
– Ez régen egy sokkal egyszerűbb kemping volt – folytatta David. – Ahol az ember sátrat verhetett vagy leparkolhatta a lakókocsiját. Nem voltak itt ilyen puccos kunyhók. Nem volt üdülőközpont.
– A hely inkább az iskolák körében volt népszerű. Olyanok látogattak ide, mint a portlandi Wendt Általános Iskola, amelyik a szóban forgó héten is itt volt.
– És a történtek után azonnal be is zárták a helyet.
– De mi történt? – kérdeztem. Igyekeztem könnyedén fogalmazni. – Várjatok, hadd találgassak… sötét, viharos éjszaka volt?
– Haha! Valójában egy meleg, csendes éjszaka volt, olyan, mint most. Két kölyök, a nevük Jake Robineaux és Mary-Ellen Pearce, elhatározták, hogy kiszöknek, miután mindenki más lefeküdt aludni. Mindketten tizennégy évesek voltak, ugye, drágám?
Connie bólintott.
– Így van. Pont, mint Frankie. Jake körülbelül öt évvel ezelőtt írt is erről egy könyvet. Saját maga adta ki.
– Egy éjszaka az erdőben – mondta David. – Ez a címe. – A férfi egy kempingszékben ült, a szája tiszta grillszósz volt. Egy üveg sört már megivott, és máris a következő után nyúlt. – Jake elmondása szerint egy erdei tisztáson bukkant rá Mary-Ellenre, aki zseblámpáját egy pontra irányítva, dermedten állt egyhelyben.
– Mit látott? – kérdeztem.
Sem David, sem Connie nem válaszolt azonnal. Olyanok voltak, mint egy veterán rockzenekar, akik már annyiszor lejátszották a műsorukat, hogy pontosan tudják, hogyan dolgozzák meg a közönségüket.
– Két tanárukat – felelte Connie.
– Eric Danielst és Sally Frederickset – tette hozzá David.
– Meggyilkolták őket.
– Lemészárolták mindkettőjüket.
– Teljesen pucéron feküdtek ott.
A következő harminc percben Butlerék idegesítő részletességgel beszámoltak arról, hogy mi történt akkor, ott az erdőben.
– A harmincnyolc éves Eric Daniels angoltanár volt, nős, két gyerek apja. Azok, akik ismerték, „remek fickó”-nak tartották: könyvmolynak mondták, de ugyanakkor nagy baseballrajongónak is; olyan ember, aki éppúgy szívesen barkácsolt, mint ahogyan a Száll a kakukk fészkére című könyv finomságairól vitázott. Elképesztően fantasztikus embernek tűnt.
– De persze nem volt tökéletes. Ugyanis úgy tűnik, hogy viszonya volt a munkatársával, Sally Fredericksszel.
– Ő volt a földrajztanárnő, aki a tábort szervezte, ahogy minden évben, mióta a Wendtben dolgozott. Két évvel idősebb volt Danielsnél, fitneszőrült, és a halála előtti évben lefutotta a New York-i maratont. A hosszútávfutókra jellemzően vékony volt. A fényképeken, amelyeket később találtam a hírekhez mellékelve, Sally nem volt igazán szép, vagy a szó klasszikus értelmében vonzó, de volt benne valami különleges. Egy huncut mosoly nyoma az ajkán, a szemében ironikus csillogás… Mindenki okosnak, lazának és kedvesnek tartotta. A diákokat és kollégákat, akiket hátrahagyott, őszintén megrendítette a veszteség – ahogy a férjét, Nealt is.
– Tehát ezek ketten kiosontak az erdőbe, hogy szexeljenek? – kérdeztem, és a Butlerék faháza mögött magasodó fák felé pillantottam.
– Bizony – mondta David. – Talán kihagyhatatlanul jó alkalomnak ígérkezett. Az éjszaka langyos volt. Az összes gyerek aludt, legalábbis ők azt hitték. Izgalmasnak tűnhetett. Romantikusnak.
– Nem messze innen történt – tette hozzá Connie, és a botjával az ösvény felé mutatott. – Régebben volt ott egy túraútvonal és egy tisztás az ösvény mentén. Ideális hely az éjszakai légyotthoz.
– Nincs is jobb, mint egy kis hancúrozás a szabadban – jegyezte meg David, és a feleségére kacsintott.
Az asszony grimaszolva nézett rá.
– Eszedbe ne jusson, haver! Nem szeretném, ha bogarak csípnének a seggembe.
– Én nem hibáztatnám őket érte – mondta a férfi, és megcsókolta a feleségét. – Hisz olyan jó beleharapni…
Connie megpaskolta a férje mellkasát, és forgatta a szemét, de látszott, hogy tetszik neki, amit hall.
– Hogyan ölték meg őket? – kérdeztem, miközben magamban rácsodálkoztam, hogy Butlerék egy kis enyelgés kedvéért félúton megszakították hátborzongató történetüket. Mintha tinédzserek lennének, akik épp horrorfilmet néznek, nem pedig egy házaspár, akik egy valós bűntényt mesélnek el.
Amikor később utánanéztem, kiderült számomra, hogy Butlerék úgy emlékeztek a részletekre, mintha ők maguk lettek volna a halottkémek, akik megvizsgálták a holttesteket és megírták a jelentéseket.
– Ericet egy nehéz eszközzel, valószínűleg egy kővel verték agyon. Egy tompa tárgy okozta sérülésbe halt bele. A patológus megállapította, hogy háromszor ütötték meg a tarkóján, ami szétzúzta a koponyáját. Feltételezték, hogy a gyilkos először akkor csapott le rá, amikor ő és Sally épp szexeltek, és a férfi volt felül. Már sötét lehetett, és ők el voltak foglalva; valószínűleg nem hallották meg, ahogy a támadójuk fegyverrel a kézben lopakodik feléjük.
– Sallyt megfojtották. Egy rögtönzött kötéllel – valószínűleg egy övvel – átkötötték a torkát, és addig feszítették, amíg megfulladt. Az ujjain lévő nyomok arra utaltak, hogy a nő a végsőkig küzdött, és megpróbálta leszakítani a nyakán lévő szíjat.
– A testén és a testében talált ondó- és nyálnyomok Erictől származtak. Arra semmi sem mutatott, hogy Sallyt megerőszakolták volna, bár a karján látható zúzódások arra utaltak, hogy lefogták őt. A patológus azt írta, hogy ezek a zúzódások keletkezhettek közösülés közben is, de a legvalószínűbbnek az tűnt, hogy a gyilkos szorította le a nőt, mielőtt megfojtotta. Talán meg akarta erőszakolni, de aztán meggondolta magát, vagy nem volt rá képes.
Ahogy David és Connie a történetet mesélte, egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Igen, valóban rémes volt az eset. De a gyilkosság nem ritka, még a kettős gyilkosság sem. Miért volt ez a bizonyos eset olyan hírhedt? Vajon miért vonzotta később a sok sötét turistát erre a helyre?
Éppen hangot akartam adni a gondolataimnak, amikor Connie megszólalt:
– Itt kezd furcsává válni a dolog. A tisztás közepén van egy hatalmas, lapos kő. A holttesteket a kőre fektették.
– Lábtól fejig – tette hozzá David.
– Micsoda?
– Úgy helyezték el őket, hogy a férfi feje a nő lábánál volt, és fordítva. De nem is ez a lényeg.
– A testük mellé szimbólumokat festettek a sziklára – mondta Connie.
– A saját vérükkel. Vagyis inkább Eric vérével. Sally ugyanis nem vérzett.
Lassan kezdtem kapiskálni, miért is olyan csábító ez a borzalmas gyilkosság.
– Milyen szimbólumokat?
David szeme izgatottan elkerekedett.
– A szarvas istent.
– És a hármas istennőt – tette hozzá Connie. A férjével ellentétben ő ezeket a szavakat szinte áhítattal ejtette ki. Arckifejezése komoly volt, nem mosolygott.
Rájuk pislogtam.
– Mik ezek? Sátánista szimbólumok?
– Inkább pogány jelképek – válaszolta Connie. – Ők a két fő wicca istenség.
– És a halálé – vágott közbe Connie. – A hármas istennő az isteni nőiséget ábrázolja. A szimbólumok elég elnagyoltan voltak megrajzolva, de minden szakértő egyetértett abban, hogy minek szánták őket.
– Várj csak – mondta David. – Megmutatom.
„Mire gondolsz, az isten szerelmére?”, akartam kérdezni, de ő addigra már eltűnt a házban. Egy pillanattal később egy üres papírlappal és egy filctollal jött elő. Egy nagy kört rajzolt, majd egy félholdat a tetejére. A rajz úgy nézett ki, mint egy sajátosan megrajzolt fej, vastag szarvakkal.
– Ez a szarvas isten. Ez pedig a hármas istennő. – Rajzolt még egy kört, majd egy-egy kifelé néző félholdat mindkét oldalra.
– Ez a Hold akar lenni? – kérdeztem.
– Igen – válaszolta David. – Az istennő szimbólum a növekvő és a fogyó holdat jelképezi. A hím inkább egy szarvakkal rendelkező fickó pontos ábrázolása. – Kuncogott. – De, ja, a Hold fontos a pogányok életében.
– És aznap éjjel újhold volt – mondta Connie.
– Szóval ez… – nem szívesen mondtam ki – valamiféle felajánlás? Áldozat?
– Legalábbis akkor erre jutottak.
A fény halványulni kezdett, a fák közötti terek elsötétültek. Felnéztem. Kíváncsi voltam, hol tart a Hold a ciklusában, de az még nem jelent meg az égen. Láttam magam előtt a holttesteket, ahogyan sápadtan és véresen hevernek a holdfényben, a legyek már gyülekeztek, vonzotta őket az édes, ragacsos vér… és akkor egyszeriben – csak úgy hirtelen – magam is sötét turistává változtam.
– A zsaruknak csak néhány órába telt, mire rájöttek, ki tette – mondta Connie, és ezzel visszarántott a jelenbe.
– Everett Millernek hívták – szólt David.
– Egy helyi lakos?
– Igen. Penance-ben élt.
Penance volt a legközelebbi város, néhány mérföldre Hollow Fallstól.
Mielőtt megérkeztem volna az Egyesült Államokba, utánanéztem, mert tudni akartam, mi van a közelben, és hogy van-e olyan hely, ahová érdemes lenne elkirándulni. Penance, amelynek a legutóbbi népszámláláskor 2068 lakosa volt, nem tűnt túl érdekesnek. Még mozi sem volt ott; csak néhány kocsma, egy baptista templom és néhány bolt.
– Everett Miller volt a helybeli csodabogár – folytatta David. – Aki mögött összesúgtak az emberek, vagy kiröhögték, amikor arra járt.
– A haja hosszú volt, és mindig feketében járt – mondta Connie. – Sminkelte magát, és az arca tele volt piercinggel.
– És rajongott a black metalért – tette hozzá David. – Mindenféle őrült bandáért, akik Norvégiából, Finnországból vagy mit tudom én, honnan származtak. Sátánról, halálról és mindenféle bizarr pogány szarságról ordibáltak. Volt egy csapat, amit kedvelt, a Wolfspear – az összes daluk véráldozatokról, gyilkosságról és templomégetésről szólt. Az akkori legújabb számuknak a klipjében a frontember szarvas istennek öltözött, és meztelen nőkkel tombolt az erdőben, majd megölte őket, és szexelt a holttestükkel. Igazi X-kategóriás horrorfilmbe illő cucc… Betiltották, de Everettnek volt egy videokazettája, amit Norvégiából hozatott. A zenekar szimbólumát a bőrdzsekije hátára is felfestette.
– A rendőrség szerint valószínűleg nem előre kitervelt emberölés történt – mondta Connie. – Vagy legalábbis az illető nem gondolta át alaposan a tettét.
– Várjunk csak – szóltam. – Azért vádolták meg őt, mert megnézett egy klipet, és egy pogány szimbólum volt a kabátja hátára festve? Ez csak közvetett bizonyíték, nem?
– Igen, de igazságügyi bizonyítékok is voltak ellene. Ez a lényeg. – Connie a hátam mögé fókuszált, miközben beszélt, én pedig megfordultam, és megpillantottam Frankie-t és Ryant, ahogy visszafelé jönnek az ösvényen. Nevetgéltek; láthatóan jól összemelegedtek.
– Everett mindig egy sálat viselt – mondta gyorsan David. – Egy kendőt. És mit gondolsz, mivel kenték a szimbólumokat a sziklára? A zsaruk találták meg a tisztás melletti ösvényen, Eric vérével átitatva.
Már korábban is hallottam olyan bűnözőkről, akiket a saját hülyeségük miatt kaptak el, de ez valahogy más volt.
– Everett bevallotta?
Frankie és Ryan ekkor értek oda hozzánk. Frankie arcán széles mosoly ült, a korábbi duzzogás feledésbe merült.
– Miről beszélgettek? – kérdezte.
Ryan a szemét forgatta.
– Fogadok, hogy kitalálom. A hollowsi horrorról. Anyám és apám a megszállottjai.
– Nem vagyunk megszállottak, Ryan – mondta David.
– Engem teljesen meggyőztetek…
– Hát igen, a podcastunk fizette ezt a nyaralást. Ezt ne felejtsd el.
– Hogy is felejthetném? – szúrta oda Ryan. – Csak hússzor említetted idefelé jövet.
A fiú még mormogott valamit arról, hogy a mosdóba kell mennie, majd eltűnt a házban, mielőtt az apja válaszolhatott volna neki.
– Szóval, mi történt Everett Millerrel? – kérdeztem, miközben vetettem Frankie-re egy aggódó pillantást. Nem szívesen beszéltem erről a témáról előtte. – Maine-ben létezik halálbüntetés?
Connie előrehajolt.
– És soha, senki nem látta őt többé.
Mark Edwards: Elátkozott erdő
Gingko Kiadó, 2023
