Kultúra

Magyar főispánok arcával díszített köpőládákat gyártottak Bécsben?

A századforduló lapjaiban megjelent rövidhírek szerint igen, a valósághoz ennek azonban nem volt túl sok köze.

Az elmúlt hetekben a Facebook hírfolyamában, illetve különböző csoportokban rendszeresen ugrott az ember elé egy furcsa, forráshivatkozás nélkül feltöltött újságkivágás, ami a boldog békeidők egyik legfurcsább termékére hívta fel a figyelmet.

A moegsztók ugyanazt a képet osztották meg, rajta a következő szöveggel:

Főrendek és nemzeti kaszinói urak figyelmébe!!!
Magyar főispánok arcképeivel díszített köpőládák kaphatók
Erich és Schotten-nél
Wien, Jasomirgottgasse 15.

De vajon valóban létezett ez a termék? És ha igen, miért nincs tele a képeivel az internet? – merültek fel bennünk a kérdések, amikre a választ többek közt az Arcanum Digitális Tudománytár, illetve a Google Térképe adta meg:

egyrészt úgy tűnik, hogy a Stephansdomnál induló, nyúlfarknyi Jasomirgottassén sosem létezett 15-ös szám, másrészt a császárvárosban semmi nyoma sincs az Erich és Schotten nevű cégnek.

Valószínűnek tűnik tehát, hogy akik valódinak gondolták a reklámot, azok egy magyar újságíró röviddel 1905 karácsonya előtt elindított kacsájának dőltek be.

A folyamatot jó eséllyel a Pesti Napló december 2-i számában, egy fiktív utcát, a Somgottgassét, illetve egy bizonyos Erich Schottot említő rövidhíre indította el:

Pesti Napló, 1905. december 2. / Arcanum Digitális Tudománytár

A mókát a Pesti Hírlap három nappal később görgette tovább, immár az Erich és Schotten nevű – jó eséllyel szintén nem létező – céget, illetve a már említett belvárosi utcát megjelölve, sőt, még némi viccelődésre is maradt ideje, hiszen hozzátette:

Arról, hogy olyan köpőládák, amelyek a magyar miniszterek arcképeivel volnának „diszitve”, kaphatók-e, a hirdetés mit sem szól. Lehet azonban, hogy ezek csak most vannak munkában s csak pár nap mulva kerülnek forgalomba.

Pesti Hírlap, 1905. december 5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Másnap az Ellenzék nevű kolozsvári politikai napilapban szóról szóra lemásolta ugyanez a szöveg tűnt fel, majd mintha hosszú hetekre elvágták volna a zakatoló tréfavonat útját, december 22-én, a Pesti Hírlap levelezési rovatában azonban rövid időre újra tovább zakatolt, hiszen a témában Varanno jeligével kérdező olvasónak a szerkesztőség a következő választ adta:

Pesti Hírlap, 1905. december 22. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az utolsó felvonásra szintén a Pesti Hírlapban került sor, ami vízkeresztkor egy szürreális képeslap feltűnése kapcsán próbálta meg újra a közbeszédbe vinni a témát – valószínűleg sikertelenül, hiszen az többször nem is került elő.

Pesti Hírlap, 1906. január 6. / Arcanum Digitális Tudománytár

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik