Kultúra

Az Utódlás új évadával befejeződik a sorozat

HBO Max
HBO Max

Régóta rebesgetik, hogy az Utódlás (Succession) sorozat márciusban induló új évada egyben az utolsó is lesz. Ezt most meg is erősítette az utóbbi évek egyik legelismertebb sorozatának alkotója, Jesse Armstrong, aki a New Yorkernek adott interjúban beszélt erről. Sőt, különféle spinoffokat vagy előzménysorozatokat sem terveznek.

Ki tudja a pszichológiai okokat, de a kreatív okok közül az volt, hogy nagyon hasznosnak éreztem, hogy még sokáig nem hoztam meg a végső, végleges döntést. Ugye, az Utódlás címében is van egy ígéret. Soha nem gondoltam, hogy ez örökké tarthat

– mondta Armstrong a lapnak.

A 2018-ban bemutatott Utódlás főszereplői Brian Cox, Jeremy Strong, Sarah Snook, Kieran Culkin, Alan Ruck, Matthew Macfadyen, Nicholas Braun és J. Smith-Cameron, és egy médiakonglomerátumot tulajdonló család és belső harcai állnak a középpontjában. Az HBO-n látható sorozatból eddig három évadot mutattak be, a negyedik márciusban jön majd.

Kritikánk a harmadik évadról itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik