Kultúra

Elhunyt Bak Imre festőművész

acb Galéria
acb Galéria

December 23-án életének 83. évében elhunyt Bak Imre Kossuth-, és Herder-díjas festőművész – tudatta az acb Galéria.

Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció ki-magasló tagja, aki példátlanul következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak – írja nekrológjában a galéria.

Kivételes érzékenysége, szerénysége, szakmai alázatossága és következetessége nemcsak a magyar képzőművészeten hagyott mély nyomot, hanem annak nemzetközi ismertségén és piacán is, hiszen egész életében tevékenyen formálta a magyar kortárs festé-szet alakulását. Festményei eredendően geometrikus szerkezetűek, az1990-es évektől már építészeti tagozatok strukturálták képei terét, ami egyszerre lett egyre perspektivikusabb és transzcendentálisabb és színesebb, derűsebb, kisugárzó hatású is. Kassák Lajos, Korniss Dezső és az Európai Iskola neoavantgárd  hagyományainak folytatója volt, aki lépést tartott a nemzetközi képzőművészeti törekvésekkel.

Bak karrierjének első szakaszát döntően befolyásolta a Zuglói Kör szellemi közege, ahol generációtársaival együtt felvették a kapcsolatot az Európai Iskola és a korai magyar avantgárd szellemi száműzetésben élő alkotóival és Hamvas Bélával. Bak Imre és nemzedéke mégis az 1968-ban és 1969-ben megrendezett Iparterv kiállításokkal vált széles körben is ismertté. A 1960-as évek végén dolgozta ki saját válaszát az amerikai, angol és német hard-edge és mini-malista irányzatokra, ezután évtizedeken keresztül kitartóan és töretlenül fej-lesztette a festészet utáni absztrakció és a geometrikus absztrakció formanyelvét egyensúlyba hozva a tradíciókat a kortárs festészet szüntelenül változó nyelvé-vel.

Bak Imre művei   olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben is megtalálhatóak mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MU-MOK, a zürichi Haus Konstruktiv, vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria. Magyar-országon fontos művei találhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Bak legutóbbi, egyedülálló művészeti és szellemi frissességről árulkodó festményeit az acb Galéria kiállításain mutatta be, utolsó, 2022-ben festett sorozatát pedig a közönség még nem is láthatta.

Bak Imre maga is szívesen idézte egyik kedvenc szerzőjét, Santarcangelit, aki így vall a halál és a művészet összefüggéseiről:

A mű feltételezi a halál, vagyis a legnagyobb iszonyat ismeretét és legfőképpen azért születik, hogy ennek az ismeretlennek az iszonyatát legyőzze.

Bak Imre szellemi és szakmai nagysága pótolhatatlan, fájó hiány marad utána a magyar kortárs művészeti életben – zárja búcsúztatóját az acb Galéria.

Temetéséről a családja a későbbiek során intézkedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik