Kultúra ismeretlen budapest

Leszerelték az Astoria Szálló ikonikus feliratát, modern utód került a helyére

Sárga helyett fehér lett, és nem emlékeztet többé a neonfényekkel teli Budapestre.

Budapest egyik legpatinásabb szállodája, az 1914. március 14-én megnyílt Astoria kora csúcstechnológiáját vonultatta fel: első üzemeltetője, a korábban a hotelmágnás John Jacob Astor IV New York-i St. Regis-ét vezető Gellér Mihály egy teljes egészében központi fűtéssel rendelkező, hatvan fürdőszobával büszkélkedő hotelt irányított.

A Hikisch Rezső és Ágoston Emil tervei szerint – előbbi a Rákóczi úti oldalt jegyzi – született, földszintjén a befektetés minél gyorsabb megtérülése érdekében különböző méretű üzleteknek helyet adó szálloda szinte azonnal a felső tízezer, illetve a tehetős külföldiek kedvencévé vált, sőt, a Károlyi Mihály által vezetett Magyar Nemzeti Tanács 1918-1919 fordulóján az országot is innen irányította.

Az Ujság, 1914. márc. 14. / Arcanum Digitális Tudománytár

A hotel vezető szerepét a két világháború közt, illetve Budapest ostroma után is fenntartotta, hiszen a sérüléseit szinte azonnal javították, eleganciáját pedig az államosításokat 1948-ban követő átépítés során sem veszítette el.

Művészet, 1914 / Arcanum Digitális Tudománytár A szálloda a megnyitás évében, sarkán még az eredeti felirattal, aljában pedig üzletekkel – a távlati kép mára sem változott.

Az 1944-ben a Gestapo kihallgatásainak otthont adó, a következő évben rövid időre amerikai tisztek szállásává vált sarokház a Kádár-korban a külföldi hívásokat figyelő lehallgatóközponttal is rendelkezett, mindezekre ma azonban már semmi sem emlékeztet.

A rendszerváltás utáni privatizációs hullám részeként, 1996-ban a Danubius Hotels tulajdonába került épület legutóbb 2004-2007 közt kapott teljes felújítást, most, tizenöt évvel később azonban újabb nagy változás történt:

eltűnt a Múzeum körút, illetve az Astoria felé néző ikonikus felirat, helyét pedig egy modern utód vette át.

Az emberek fejében a környék szerves részévé vált felirat sárga színével, nyújtott betűivel, illetve esti fényével a két világháború közti időszak neonfeliratok ezreivel megtömött Budapestjét juttatta a járókelők eszébe, pedig az már nem az eredeti: jó eséllyel 1948-ban kapta a sokak számára ismert nyújtott betűit.

Bauer Sándor / Fortepan Neonfelirat az Astoria szálló Múzeum körúti homlokzatán 1959-ben.
Vincze Miklós / 24.hu A 2017-es állapot.

A felirat így több mint hetven éven át volt a városkép része, egészen néhány nappal ezelőttig, mikor azt leszerelték, majd elszállították a helyszínről – derült ki Hajdu Andor kedden, a TIPO BUDAPEST nevű Facebook-csoportban megosztott helyszíni fotóiból.

Hajdu Andor / TIPO Budapest

Az utód a két sorra osztást leszámítva semmit sem tartott meg az eredeti jegyeiből:

a betűk fehérré váltak, sőt, a tulajdonos lánc neve került a kereszteződés fölé.

Vincze Miklós / 24.hu

A pontos betűtípust nehéz megtippelni, de a legvalószínűbb megoldásnak mindkét sor esetében a tulajdonos logóján használt Arquitecta tűnik.

A csere okával, illetve az utóddal kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Danubius Hotels sajtóosztályát, válaszukat pedig új cikkben tesszük majd közzé.

Frissítünk!

Szerkesztőségünkkel a hétvége folyamán felvette a kapcsolatot a feliratot leszerelő FRF Neon tulajdonos-vezetője, Bácskai György, aki elmondta: a jogilag építési hulladékká vált betűket a cég péceli raktárába szállították, ahol rövidesen saját pénzükből – vagy közösségi finanszírozás segítségével – újítják majd fel őket, kérdés azonban, hogy hol tudják őket újra közszemlére tenni.

A témában írt második cikkünk a részletekkel itt olvasható.

Kapcsolódó
Felújítják, de nem teszik vissza a helyére az Astoria szálló ikonná vált feliratát
A jó ideje LED-fényekkel működő betűk újra neont kapnak, kérdés azonban, hogy hol láthatjuk majd őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik