Azt kérdezik, miért nem írunk beadványokat, miért nem vonulunk a parlament elé. Megtettük. A helyzet viszont az, hogy erről nem hallotok, a média nem ír róla. Úgyhogy ezt kell tennünk, hogy beszélhessünk veletek, srácok, hogy átmenjen az üzenet, és végre másokat is foglalkoztasson
– indokolta meg a Just Stop Oil nevű klímaaktivista csoport egyik tagja, miért nyúlnak radikális módszerekhez, hogy felfigyeljen az általuk hangoztatott problémákra a világ. Nemrég még célzott gerillaakciókkal próbálták akadályozni a brit olajbizniszt – benzinkutakat foglaltak el és akadályozták az olajszállítást –, az utóbbi időben viszont egyre nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy polgárpukkasztással hívják fel a figyelmet a klímakatasztrófa veszélyeire, egyúttal a brit olajpolitika ellen protestáljanak.
Ennek a legzajosabb új módszerét a múzeumokban fejlesztették olyan szintekre, hogy a világsajtó címoldalaira kerültek, azaz végre megkapták az áhított figyelmet. Igaz, már korábban is előszeretettel céloztak meg festményeket a ruhájukba rejtett pillanatragasztóval, mégis az szólt a legnagyobbat, amikor a londoni Nemzeti Galériában paradicsomlevest locsoltak Vincent van Gogh egyik legismertebb képére, a Napraforgókra. A klímavandalizmus azóta padlógázzal száguld a nem túl dicső útján, már más szervezetek aktivistái is ráéreztek az akciók ízére, szinte nem telik el nap, hogy valahol ne vágjanak hozzá egy ételt egy műalkotáshoz.
De mit értek el eddig a klímaaktivisták az akcióikkal?
Egyelőre csupán annyit, hogy a világ valóban róluk beszél, ám korántsem abban a kontextusban, ahogy azt ők szeretnék. A brit kormányt sem tudták úgy meghatniuk, ahogy szerették volna, egyelőre csak annyit sikerült elérniük, hogy Nagy-Britanniában már szigorítottak is a jogszabályokon: pénzbírság, vagyonelkobzás és börtön is járhat a közlekedés, a nyomdák, az olajfinomítók akadályoztatásáért, a festmények rongálásáért pedig akár hat hónapot is kaphatnak az elkövetők.
Jellemzően kisebb számban vannak azok, akik szerint a cél szentesíti az eszközt, és éppen ilyen radikális módszerek kellenek ahhoz, hogy felkapják az emberek a fejüket. Köztük egész nagy neveket is találunk, Bob Geldof, az aktivista tevékenységéről is ismert ír zenész például azt nyilatkozta: okos döntés volt a Van Gogh-akció.
Ezer százalékban igazuk van, ezer százalékban támogatom őket. Egy Van Gogh-remekmű megrongálása valóban durva tett. Nem érsz el vele semmit. De okos dolog volt, hogy tudták, az üveg úgyis megvédi a festményt. Bosszantó. De a bosszantás mégis jó dolog. (…) Nem ölnek meg senkit. Azt majd megteszi a klímaváltozás
– magyarázta nézeteit a Radio Times műsorában.
Geldof helyesen mutatott rá arra, hogy a műalkotásokban valóban nem esik kár az őket védő üveg miatt, így tulajdonképpen valójában nem rombolnak a klímaaktivisták – bár ennek ellentmond, hogy a Van Gogh-kép kerete például megsérült az akcióban. Komolyabb anyagi kárt tehát egyelőre ritkán okoznak, de mennyire védhető álláspont ez úgy, hogy közben felbecsülhetetlen kulturális értékeket használnak fel a kétségbeesett segélykiáltásuk felerősítéséhez? Az eszmei kár nem intézhető el egy vállrándítással – erről kérdeztük több hazai múzeum és szakértő véleményét, akik kivétel nélkül értetlenül állnak az esetek előtt még úgy is, ha egyébként egyetértenek a zöld törekvésekkel.
Fontos a klímavédelem, de mi köze ennek a festményekhez?
Olyan műkincset megrongálni, amely a közös kultúránk része, megbocsáthatatlan. Ez vandalizmus
– válaszolta kérdésünkre Barki Gergely művészettörténész, kurátor, aki többek közt a nemrég a Szépművészeti Múzeumban bemutatott Matisse-kiállításon is tartott tárlatvezetést. A szakember határozottan elutasítja az ilyen jellegű akciókat még akkor is, ha valóban égető problémára mutatnak rá.
Miért éppen műtárgyak? Nem lehet máshogy felhívni a figyelmet? Ráadásul teljesen fals a logikájuk: mi köze van a műtárgyaknak ahhoz, amit ők követelnek? Pedig hozzáteszem, a követelésekkel még egyet is tudok érteni, mert magam is nagyon zölden gondolkodom, de nem ez a módja a figyelemfelkeltésnek. Ezzel rendkívül rossz példát mutatnak, ráadásul kontraproduktív, amit tesznek. Abszolút benne van ugyanis, hogy még azok is elfordulnak tőlük, akik támogatnák őket. Inkább valami pozitív dologra kéne felhívni a figyelmet. A művészetet ebbe egyáltalán nem kéne belekeverni. Az égvilágon semmi nem fog változni attól, hogy valaki paradicsommal leönt egy képet.
A szakember szerint akár védve van egy festmény, akár nem, az olyan anyagok, mint a paradicsomszósz, nagyon nem tesz jót a képeknek és a kereteknek, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak meg. Úgy véli, a hazai múzeumok nagyon sokat tesznek azért, hogy védjék a műkincseket, többek közt olyan biztonsági előírásokkal, minthogy csak kisméretű táskát engednek bevinni. Az viszont meglepi, hogy a külföldi múzeumokban – ahol még komolyabb óvintézkedések vannak, és szinte semmit sem vihet magával a látogató – megtörténhetnek ilyen incidensek.
A Ludwig Múzeum elkötelezett a globális klímavédelem mellett, a kollégák egyénileg és közösségi szinten is megtesznek mindent, amivel elősegíthetik a Föld egészének megóvását, ugyanakkor semmilyen módon nem értünk egyet azzal, hogy ennek égisze alatt műalkotásokat rongáljon meg bárki is. Meggyőződésünk, hogy a figyelem felkeltésének hatékonyabb és mindenki által elfogadható módja az értékek közvetítése, nem pedig azok rongálása
– mondta el kérdésünkre Abonyi Zsolt, a Ludwig Múzeum biztonsági szakreferense. Azt is ismertette, nagyjából milyen biztonsági intézkedésekkel védik a műtárgyakat a budapesti múzeumban. Ez egyrészt élőerő: az NKÖV (Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) fegyveres biztonsági őrei teljesítenek szolgálatot szoros együttműködésben a teremőrséggel. „A múzeum pénztárosai, teremőrei, a fegyveres őrség tagjai kivétel nélkül jelentős rutinnal és emberismerettel rendelkeznek, mely a látogatási szabályok és technikai védelmi eszközök segítségével létrehozott környezetben jó eséllyel lehetővé teszi egy esetleges szándékos károkozás megelőzését. Amennyiben mégis hasonló cselekményt valósítana meg valaki, a következő legfontosabb célunk annak mielőbbi megszakítása, az okozott kár mértékének mérséklése.”
Hozzátette, a kiállítótermek csak „a múzeum által meghatározott viselkedési szabályok betartása mellett látogathatók”, amelyet a teremőrök a háttérbe húzódva ugyan, de folyamatosan ellenőriznek. Az ettől eltérő viselkedés esetén „haladéktalanul és hatékonyan” lépnek fel az illető ellen. Az ő munkájukat könnyítik azok a biztonsági előírások, amelyek szerint táskát, csomagot és kabátot nem szabad bevinni a múzeumba, amelyek által egyrészt a véletlen károkozás esélye csökkenthető (mint amilyen például a hátizsákkal nézelődés közben felborított műtárgy), másrészt az őrség számára könnyebben ellenőrizhetővé válik a látogatók tevékenysége.
Hozzátette azonban, hogy a védelemnek nem szabad a látogatói élmény rovására menni: „A kiállított műtárgyak védelme – csakúgy, mint bármely más hasonló intézményben – elsődleges fontosságú, ugyanakkor a kiállított művek megóvásának érdeke megfelelő egyensúlyban kell, hogy legyen a múzeum munkatársainak azon céljával, hogy a látogatók a kiállításokat zavartalanul élvezhessék.”
Hasonlóképpen vélekedik Csapláros Andrea múzeumigazgató, a szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum vezetője is:
Intézményvezetőként és műkedvelőként is elítélem ezt az akciót mindamellett, hogy a klímaváltozást és az azt előidéző faktorok csökkentését is nagyon fontosnak tartom.
A múzeumigazgató elmondta, egy műtárgy a rongálás után is komoly fizikai hatásoknak van kitéve a szállítás és a restaurálás folyamata alatt. „Szerencsés esetben a műtárgyat a kiállítási helyszínen található restaurátor-műhelybe szállítják – ha lifttel, akkor villamos energiát használunk, ha külső helyszínen végzik a helyreállítást, akkor a szállítással járó benzingőz környezetszennyezése is fennáll. A restaurátorok különböző vegyi anyagokkal dolgoznak, különböző eszközeikkel villamos energiát használnak. Az elkészült alkotásnak ismét vissza kell kerülnie a kiállítási helyére, hacsak nem döntenek úgy a muzeológusok és restaurátorok, hogy raktárba kerül és egy másik műtárggyal pótolják – ekkor ismét szállítás és csomagolás következik. Ezek csak a fizikai sérülései a tárgynak.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csapláros rámutatott a klímaaktivisták ilyen jellegű ténykedéseinek legproblematikusabb pontjára: a festményrongálásnak nem az anyagi vonzata a legsúlyosabb következménye.
A múzeumok műtárgyainak értéke természetesen pénzben is kifejezhető, de eszmei értéke, egyedisége, pótolhatatlansága, sértetlensége ennél mindig sokkal többet jelent. Feltételezem, hogy ezek az aktivisták ezekkel a következményekkel nem számolnak, és nem tartják fontosnak a művészeti értékeket.
A spontán akciókra Szombathelyen szerencsére még nem volt precedens, ám Csapláros szerint amennyiben ilyen történne, azokat csakis spontán módon tudják kivédeni amellett, hogy komoly szabályok alapján védik a kiállított és raktározott műtárgyakat, amelyeket minden muzeális intézmény betart. A védelem az emberi barbárság elleni és a környezeti ártalmakkal szembeni küzdelemre is kiterjed, az üveglapok és az üvegbúrák az utóbbit hivatottak például kivédeni, míg a teremőrzés elsősorban az előbbit. A biztonsági intézkedések szigorítása a vidéki múzeumok számára nehézkes, mivel olyan jelentős forrást igényelne, amellyel nem rendelkeznek.
Reméljük, hogy a jövőben is a kiállításainkra érkezőket a műtárgyaink és nem azok megrongálása érdekli
– tette hozzá.
A hazai szakma tehát egyetért abban, hogy miközben valóban szükség van határozott fellépésre a klímavédelem érdekében, nem egy festményen szétkent levesen keresztül vezet a helyes út az emberek és a döntéshozók agyáig és szívéig. Ha anyagi kár nem is, eszmei mindenképpen keletkezik, hiszen az emberiség legnagyszerűbb kulturális műremekeit becstelenítik meg a klímaaktivisták azzal, hogy így követelnek figyelmet az általuk képviselt ügyeknek. A kérdés az, hogy képesek-e ezt felismerni, hogy meddig radikalizálódhatnak, illetve hány levestől csöpögő Van Gogh-kép és emiatt börtönbe zárt klímaaktivista kell ahhoz, hogy átértékeljék a módszereiket.
