Kultúra

Az utolsó évadra nyíltan meleg karakterré változhat a Stranger Things egyik szereplője

Netflix
Netflix
Erről is szó esett a sorozat mögött álló Duffer fivérek hosszú interjújában.

Hosszú interjút készített a Deadline Matt és Ross Dufferrel, a Netflix egyik legnagyobb sikerévé vált Stranger Things két alkotójával. A beszélgetésből néhány fontos részlet is kiderül a történetet lezáró ötödik évadról, ami a jelenlegi tervek szerint két év múlva, 2024-ban kerülhet majd a szolgáltató kínálatába.

Eszerint az Átfordult Világ (korábban Tótágas, eredetileg Upside Down) nem csak még több ponton ér majd össze Hawkinsszal, egyetlen csatával visszafordíthatatlan kárt okozva, de fény derül majd többek közt arra is, hogy a zord világ miért azon a napon rekedt meg az időben, mikor Will eltűnt.

A tervek szerint a félénk fiúhoz kötődik majd a nemrég bemutatott epizódok egyik legnagyobb meglepetése is, hiszen Dufferék a negyedik évadban látható fontos jelenetet is továbbgyűrűztetik majd, amiben Will a szerelemről beszél Mike-nak.

A rajongók egy része szerint a monológ nem Mike és a Tizenegyes kapcsolatáról, hanem

Will barátja iránt táplált érzéseiről szól, ezt azonban nem meri még kifejezni a fiú felé.

Ezt az elméletet a készítők megerősítették, így az ötödik, rövidebb epizódokat hozó évadban újabb kulcsmondatokra számíthatunk, sőt, Will talán nyíltan is felvállalja majd az érzéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik