Kultúra

Zseniális rajongói elméletek keringenek a Stranger Things 4. évadának zárásáról

Netflix
Netflix
A Stranger Things annyira fontos a rajongóknak, hogy nemcsak nézik, de tovább is gondolják, apró mozzanatokból kombinálva össze, hogy vajon mit hoz a két évadzáró rész. Ezekből szemezgettünk.

A Netflix megtesz mindent, hogy magasan tartsa az érdeklődést a Stranger Things körül, alighanem ez is az oka annak, hogy a negyedik évadot két részletben teszik elérhetővé: az első hét epizódot még május végén kiadták, az utolsó két részt pedig július elsején fogják bemutatni, hogy addig is izgulhassanak a rajongók azon, vajon mi lesz a szereplők sorsa az évad végére. A rajongók pedig meg is teszik ezt: nemcsak az írói munkát vagy a színészek teljesítményét méltató posztokkal van tele a közösségi média, de egyesek messzemenő következtetéseket is levonnak a már ismert részek mozzanataiból, a zárórészekből kiadott fotókból és így tovább. Ezzel a rajongók csak még feljebb tekerik a sorozat körüli hájpot, gyakorlatilag ingyen marketinget biztosítva a sorozatnak – ennek eredménye pedig látszik is: a platform múltheti nézettségi versenyének első öt helyéből négyet a Stranger Things évadai foglaltak el. A hájpnak pedig még nincs vége, hiszen a július 1-jéig hátra lévő időben még bőven van idő duzzasztani a sorozatot övező világszintű rajongást.

Mi volt előbb, a tyúk Vecna vagy az Elmenyúzó

Mivel erre egyelőre nem adott választ a sorozat, így a rajongók bőszen próbálnak rájönni, hogy mi lehet a kapcsolat Vecna és a korábbi évadokbeli ijesztő ellenfél, a Elmenyúzó (Mind Flayer) között, illetve hogy melyik volt előbb, melyik magasabb szintű gonosz. Egyesek szerint Dustinnak lehet igaza, aki szerint Vecna is csak az Elmenyúzó egyik alattvalója, valamiféle generálisa, aki a meggyilkoltak révén afféle hadsereget épít a főnökének. Mások ugyanakkor fordítva látják a dolgot: szerintük Vecna a csúcsgonosz, és az Elmenyúzó csak az ő elméjének egy kiterjesztése, vagy Vecna alkotta őt, ezt pedig azzal látják bizonyítva, hogy az Elmenyúzó gyakran pók formát ölt, a pókokhoz pedig Vecna/Henry vonzódott gyerekként.

Netflix

Tolkien papa öröksége

Egy Reddit-felhasználó felvetett egy lehetséges választ egy, a rajongókat már jó ideje foglalkoztató kérdésre, jelesül hogy oké, hogy átjáró nyílt Hawkinsban egy másik dimenzióba, de miért olyan borzalmas hely ez a másik dimenzió? Szerinte a válasz A Gyűrűk Urában keresendő, melyben J. R. R. Tolkien azt írta, hogy Mordor azért olyan kietlen és ijesztő hely, mert Szauron elméje a saját mintájára formálta. Az elmélet megalkotója szerint a kis Henry Creel olyan gyereknek tűnik, aki Tolkient olvas, és megihlethette ez a gondolat, illetve Mordor világa is, ezért formálta a Tótágast olyanra, amilyen.

Az iskolapszichológus Vecna szolgája

Néhány rajongó kiszúrta, hogy az iskolapszichológus, akihez Max, Chrissy és Nancy kis újságírókollégája, Fred mind járt, egy óra alakú medál mellett hordja irodakulcsát – és ugye egy óra a Vecna által kiváltott látomások visszatérő eleme. Ebből arra következtettek, hogy a nő alighanem Vecna szolgája, hiszen munkájából fakadóan tudomása van arról, kik a traumáktól, bántalmazástól szenvedő gyerekek, akiknek az elméjébe Vecna könnyen behatolhat.

Netflix

Will Byers, a szupergonosz

Eddig az évadban nem történt olyan, hogy fontosabb szereplő meghaljon, viszont az írók mindig hangsúlyozzák, hogy ez az évad sötétebb lesz bármelyiknél, valamint az évadzárók teasere is azt ígéri, senki nem áll készen arra, amit a két zárórész hoz. Fontos szereplő halálára azért is szükség van, hogy a záró évadban várható végső csatát előkészítse. Amiben egy elmélet szerint Will Byersnek hatalmas szerepe lehet. A teória szerint a legnagyobb esélye annak van, hogy Will bátyja, Jonathan legyen ez a nagy áldozat, éspedig egy Nancy vagy Joyce megmentésére tett kísérlet közben. Ha ez történik – így az elmélet –, attól az első évadbeli eltűnése óta instabil Willt átlökheti egy határon, és felerősítheti elméje kapcsolatát az Elmenyúzóval, így pedig Vecna potenciális célpontjává, bábjává válhat. Hogy Will-lel lesz valami fontos, azt maga a sorozat is sejteti az általa hurcolt, de egyelőre senkinek meg nem mutatott összetekert festménye révén.

Hogyan győzhető le Vecna?

Mivel az évad végéhez kiadott teaser felvillantja, hogy az Elmenyúzó a ruszkik kezére került, így a karakternek fontos szerepe lehet a Vecnával való leszámolásban. Egy elmélet szerint az egész a Tótágas-beli hatalmi viszonyokról szólhat: mivel az Elmenyúzó a ruszkiknál van, a főgonoszától megfosztott Tótágasban Vecna felemelkedhetett. Vannak, akik szerint legyőzni csak úgy lehet, ha Tizenegyes és az Elmenyúzó összefognak ellene azzal a feltétellel, hogy az Elmenyúzó és bandája békén hagyja Hawkinst. Mások szerint ugyanakkor most, a negyedik évadban legfeljebb odáig juthat a történet, hogy visszatessékelik az Elmenyúzót is a Tótágasba, és így az ötödik évad arról szólhat majd, hogy az odalenn zajló dominanciaharc hogyan hat Hawkinsra.

Egy másik elmélet ugyanakkor egyszerűbb megoldást lát Vecna ellen: a vizet. Feltűnt ugyanis a rajongóknak, hogy a Tótágasban nincsen víz sehol: a tavak és medencék csontszárazak, és ennek sokak szerint az lehet az oka, hogy a víz Vecna gyenge pontja. Az biztos, hogy a víznek fontos szerepe van a sorozatban, például Tizenegyes vízben utazik vissza az emlékeibe, így az elméletnek még lehet is alapja.

Netflix

A zene menti meg a világot, de Nancyt mindenképp

Az évad két zárórészéből kiadott fotók egyikén Eddie Munson a Tótágasban elektromos gitárja húrjait tépi. Ebből arra következtettek a rajongók, hogy Munson aligha szimplán kedvet kapott zúzni egy kicsit odalenn, hanem gitárjátéka Hawkins megmentésének eszközévé válhat – minthogy az évad korábbi részeiből kiderült, hogy a zene képes kihúzni az embereket a transzból, amibe Vecna hatására kerültek. Az egyik elmélet szerint játéka olyan erős lehet, hogy az egész városkát megmenti vele, de sokkal több helyen bukkan fel az, hogy „csak” Nancy megmentésére játszik majd. A transzból a kedvenc dala hívta vissza Maxet is, Robin pedig, amikor Nancynél járt, átnézte a kazettáit, így tudja, milyen zenét szeret. Azt is kiszúrta valaki, hogy Robin igencsak meglepve néz Nancyre a kazettái láttán, aminek a rajongó szerint az lehet az oka, hogy mindig elegáns, jó kislány Nancy valójában a kemény zenéket, a metált szereti, Eddie pedig, mint garázszenekari gitáros, alighanem ismeri a főbb rockslágereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik