Kultúra

Jöhet-e Magyarországról a következő „tetovált lány”?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Egyre több, bevallottan műfaji mintákat követő film készült Magyarországon az utóbbi tíz évben. Ez nem hazai sajátosság, Romániában is hasonló folyamatok zajlanak – véli Virginás Andrea filmtörténész, aki a mai magyar és román zsánerfilmeket vizsgálja új könyvében. Miért lettek egyre fontosabbak a bűnügyi filmek? Milyen fordulatok kellenek ahhoz, hogy egy történetet szeressen a nagyközönség?

Nagyjából tíz évvel ezelőtt átalakult a magyar filmtámogatási rendszer, és a Magyar Nemzeti Filmalap – mai nevén Nemzeti Filmintézet – felállásával az is változni kezdett, milyen jellegű filmek készülnek. Az Andy Vajna vezette Filmalap deklarált célja volt, hogy elődjénél, a Magyar Mozgókép Közalapítványnál több, erős műfaji vonatkozású filmet finanszírozzon a forgatókönyvek fejlesztésére alapozva. És bár a magyar film látképét ezek a szándékok nem változtatták meg gyökeresen – a magyar filmszakmát a Filmalap felállása után is ugyanazok az emberek alkották, mint előtte –, az új műfaji filmek irányába tett lépések mégis látszódnak.

Erről a folyamatról, illetve a mai román filmvilágban tapasztalható, hasonló tendenciákról szól Virginás Andrea tavaly, angol nyelven megjelent könyve. A Film Genres in Hungarian and Romanian Cinemát nemzetközi akadémiai kiadó adta közre, filmtörténészek, egyetemi oktatók fogják olvasni. A könyv fontosabb megállapításai mégis bárki számára érdekesek lehetnek, aki ma magyar filmeket, sorozatokat néz.

Sopronyi Gyula / 24.hu Virginás Andrea Film genres in hungarian and romanian cinema című könyve.

A tetovált lánnyal kezdődött

Virginás a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet és média szakának tanszékvezetője, több mint két évtizede foglalkozik tömegműfajokkal, közönségfilmekkel. Éppen tíz éve kezdte el kutatni a magyar és román műfajfilmek új trendjeit – kolozsváriként mindkét ország filmpiacára rálát. Azt mondja, ezek a kis európai filmgyártások három alapvető társadalmi és technológiai folyamat miatt alakultak át:

  • a szocializmusban kiépült KGST-piac szétesése és a kilencvenes évek átmeneti időszaka ugyanúgy befolyásolta, milyen filmek készülnek,
  • mint az áttérés az analóg gyártási, majd terjesztési felületekről a digitálisra,
  • valamint az európai uniós filmtámogatási és koprodukciós lehetőségek megjelenése.

Ezek együttes hatása a kétezres évekre lett érzékelhető.

Ha rá kell böknöm egy évre és egy mozifilmre, akkor az A tetovált lány 2009-es svéd filmadaptációja lenne, három részben, Niels Arden Oplev rendezésében. Ez indítja el a nordic noirt, a skandináv kis nemzeti mozik legexportképesebb műfaját a következő évtizedben. Kiindulópontként szolgál nemcsak a minőségi tévésorozatoknak, hanem a többi európai kis nemzeti mozinak is a tekintetben, hogy élet- és akár piacképes is lehet a műfajhasználat

– mondja Virginás. „Még egyfajta furcsa együttállás is megfigyelhető, mert a kelet-európai rape revenge thriller, vagyis a megerőszakolt és bosszúálló nőkről szóló filmek egyik kiemelkedő példája is 2009-ben debütál a Berlini Filmfesztiválon, a Varga Katalin balladája Peter Strickland rendezésében. Szóval nem az ezredfordulón, inkább tíz évvel később lenne a korszakhatár. Valószínűleg ez összekapcsolható a posztkommunista filmes generáció indulásával is, akik közül a műfajos érdeklődésűek később jutnak lehetőséghez, mint a művészfilmesek.”

Annyi viszont biztos, hogy a rendszerváltások után a külföldi, elsősorban hollywoodi műfaji filmek valósággal elárasztották a kelet-európai mozikat, és ez az alkotók és a közönség érdeklődésére, ízlésére is óriási hatással volt. „A filmkészítők posztkommunista nemzedéke szembesült a műfaji filmek áradatával, miután Kelet-Európában is elérhetővé váltak a műholdas kábelcsatornák, majd az internetes tárolás és szórás. Ezek ismeretében és a hatásuk alatt kezdtek el filmvilágokat kigondolni. Valóban radikális a különbség a nyolcvanas évek román médiavalósága és a jelen műfajilag kódolt streaming-környezete között. Gyerekkoromban napi két órát sugárzott a televízió, minimális mennyiségű történetmesélő játékfilmet és esetleg heti egy, műfaji alapokkal rendelkező mozifilmet láthattunk. Ezt az átalakulást természetesen a nézők is átélik.”

Mohos Márton / 24.hu Virginás Andrea

Virginás hozzáteszi, hogy a változásokat a gyártók is érzékelték, sőt, Kelet-Európában a műfaji filmek készítéséhez politikai megfontolások is hozzájárulhatnak. „Régi gondolat, hogy a műfaj eltávolít a bármilyen irányban elkötelezett közéleti állásfoglalástól, különösen, ha a filmnek sikerül a közönség tetszését is elnyernie. Emiatt előnyt is élvezhetnek a finanszírozási döntéseknél azok a filmek, amelyek felvállalnak valamilyen műfajt.”

A csodaló megdönti a terrort

Mik volnának tehát azok a műfajok, amelyek az utóbbi években megerősödtek a magyar piacon? A legfontosabb továbbra is az, amely az 1930-as években is a legnépszerűbb volt, azt követően pedig – más zsánerekkel ellentétben – politikai berendezkedéstől függetlenül jelen volt a magyar filmgyártásban, vagyis a vígjáték. Hogy milyen jellegű vígjátékok készülnek, abban persze látszik változás.

Kallos Bea / MTI Hujber Ferenc (b) Várnai András, Szabó Győző (k) Várnai Ákos és Pindroch Csaba (j) Várnai Tamás szerepében a Valami Amerika című sorozat harmadik részének forgatásán a Keleti pályaudvaron 2017. július 31-én.

„Érdekesnek találom, hogy az »amerikai álomnak« nevezhető jelenségcsoport fonákságai milyen szívósan alakítják úgy a magyar, mint a román komédiák huszonegyedik századi verzióit, különösen a nagy nézettségű filmek esetében, az Üvegtigristől a Valami Amerikán keresztül a Megdönteni Hajnal Tímeát-ig, vagy a román America, venim!, Miami Bici, O, Ramona! című filmekben. Ez a tematikus komédiaváltozat talán köthető a rendszerváltás utáni időszakhoz, és természetesen a fogyasztói, valamint a látvány- és a médiatársadalomhoz való erőltetett, sokszor kegyetlen felzárkózás, felzárkóztatás egyik kivetülési felületeként is érthető” – fogalmaz Virginás.

Kapcsolódó
Miért lett az idén húszéves Üvegtigris a magyarok kedvenc filmje?
Amerika-mánia és férfivirtus, budi és Babetta, a rendszerváltás vesztesei és az új betyárok. Húsz éve mutatták be az Üvegtigrist, amit mindenki látott. Miért válhatott ennyire népszerűvé Rudolf Péter és Kapitány Iván filmje?

Szerinte jól látszik, hogy az utóbbi tíz évben azokból a magyar filmekből lett igazán nagy közönségsiker, amelyek komikus alaphelyzetből indultak, és valamilyen valószínűtlen, akár kifejezetten csodaszerű fordulat is jutott a történetbe.

A homoszexuális rádiósztár egyik percről a másikra heteroszexuális lesz, a jámbor bejárónő valójában rókafarkat rejteget, a kétbalkezes betörők bejutnak a parlamentbe, a világhírű modell belezúg a szürke senkibe az osztálytalálkozón, a csodaló megdönti a terrort, a pánikbeteg tűzoltó megmenti Budapestet…

– utal a filmtörténész az utóbbi évek magyar közönségfilmes sikereire, a Coming outtól a Nagykarácsonyig. „Még a kultúraközi adaptációk közül is azok működnek, amelyek ezt a szerkezetet követik: a BÚÉK-ban a kiteregetett telefonok vezetnek el a családi békéhez.”

A vígjátékok mellett a bűnügyi filmek új változatai is szép sikereket arattak az utóbbi években. Ezek közül van, ami Virginás szerint a film noirhoz áll közelebb – ő a Napszálltát és Kenyeres Bálint Tegnapját sorolja ide –, de fontosabbnak látja a kisközösségi bűnözésről szóló produkciókat. „Úgy vélem, hogy a kisközösségi bűnözés már-már antropológiai esettanulmányokként felfogható filmes történetei nem függetlenek a már említett nordic noir felfutásától a 2010-es évek elején. Itt A martfűi rémtől a Valanon keresztül a Kútig több példát is említhetünk.”

Kallos Bea / MTI Szabó Gábor operatőr (b) és Balsai Mónika, a film egyik szereplője Sopsits Árpád A martfűi rém című filmjének forgatásán Martfűn 2015. szeptember 3-án éjjel.

A bűnügyi filmek apropóján Virginás a magyar filmek lehetséges nemzetközi sikereiről is beszél. Ezek a történetek ugyanis különböző módokon ugyan, de az „önegzotizálásban” érdekeltek, vagyis kivételesen izgalmasnak mutatják nemzeti vagy lokális-regionális sajátosságainkat. „Ha ezek a stratégiák összetalálkoznak egyfajta korszellemmel, amely persze megint hosszú és bonyolult folyamatok eredménye, akkor lehetségesnek látom az országhatárokon túli sikert. Említettem a svéd A tetovált lány-univerzumot, amely egyszerre vállalta fel a rape revenge thriller legextrémebb hagyományait és a világhírű svéd társadalompolitika kuriózumainak a megmutatását.”

Ha jól értem, A besúgó című sorozat is egy ilyen hullámon lovagol épp, amelyhez persze kellett a Csernobil sorozat sikere, a sorozatiparban tapasztalható »Balkan chic«.

A hasonló produkciók hosszabb távon talán változtathatnak azon a több évtizedes tapasztalaton, hogy a magyar filmek közül csak a fesztiválokon induló művészfilmek lehetnek külföldön is sikeresek, a műfaji történetek aligha.

Nagy kérdés, mikor kedvez a magyar filmnek a korszellem

Összességében Virginás Andrea úgy látja, az utóbbi tíz év magyar filmgyártásában erősebb lett a műfaji hagyományokkal folytatott párbeszéd. Több film vállalja fel nyíltan a maga műfaji kapcsolódási, viszonyítási pontjait, és tartják is magukat azokhoz. A vígjátékok és a bűnügyi filmek mellett a 2010-es évek második felétől kezdve a történelmi filmek újbóli erősödését is tapasztalja – a Kincsem, a Saul fia és A Viszkis sikerei miatt –, egyedül a melodrámát tartja komoly hiányzónak ahhoz képest, ez a műfaj milyen jelentős szerepet játszott a magyar filmtörténetben.

Mindazonáltal a mozis nézőszámok a legnépszerűbb filmek esetében sem érik el nemhogy a régebbi, de még a kilencvenes évekbeli közönségsikerek rekordjait sem.

Az utóbbi tíz évben a Kincsemet nézték meg a legtöbben – 437 ezren – moziban, ehhez képest az 1997-es A miniszter félrelép még több mint 600 ezer mozinézőt vonzott. Ugyanakkor egyértelmű, hogy egyre kevésbé lesz értelme a mozis nézőszám alapján mérni a közönségsikert. A streaming-megtekintésekkel töltött órákat is számolni kellene, amiről egyelőre nincsenek adataink.

A román filmgyártással összehasonlítva ugyanakkor a mostani hazai nézőszámok sem számítanak alacsonynak. „Egy magyar, műfajjal is dolgozó tömegfilm százezer néző fölött kezdődik, míg egy művészfilm ötvenezer néző alatt marad. Romániában már a tízezer nézőt meghaladó helyi film is nagy boldogság. Előfordul hetvenezres művészfilm műfaji alapokon, például Radu Jude Aferim!-je, a kétszázezer mozinézőt meghaladó román komédiára viszont 2019-ig kellett várni – ez volt Cristina Iacob rendezése, az O, Ramona!” – mondja Virginás.

Mohos Márton / 24.hu

Arról pedig neki is csak feltevései vannak, a magyar vagy román műfajfilmekből lehet-e valaha átütő nemzetközi siker.

Azt hiszem, hogy a streaming-platformok lekérhető, illetve helyben gyártható tartalmaként feltűnő kis nemzeti műfajfilmeknek nagy jövője is lehet, beleértve azokat, amelyek sokkal korábban készültek. Analógiaként a Mészáros Márta-filmek reneszánszát hozhatnám fel a Mubi művészfilmes streaming-oldalon. De hogy összeáll-e az a bizonyos zeitgeist, az a nehezen meghatározható érdeklődés és szimpátia, ami a nordic noirt is világszintű jelenséggé tette, az egy teljesen másik kérdés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik