Rettenetesen fontos, hogy mit néz az ember tiniként a tévében. Minthogy ez az időszak kérdésekkel és aggályokkal teli, ráadásul a hormontúltengés felfokoz minden élményt és érzelmet, nem lehetséges túl sok fogódzót adni nekik. Mert a tinifilmek, tinisorozatok egyértelműen fogódzók: kortársaik mellett ezekben látnak példákat arra, hogyan is kéne csinálni ezt az élet nevű dolgot. Így aztán egyáltalán nem lebecsülendő annak a súlya, hogy ezekben a történetekben mit ábrázolnak normaként, és mit megengedhetetlenként – egyáltalán nem csak szexuális értelemben, hanem úgy általában, emberileg.
Az én tinikorom menő sorozatai – Szívtipró gimi, Az első csók és hasonló nyalánkságok – is adtak ugyan támpontokat barátok-iskola-szívügyek fronton, de azért még többnyire megmaradtak az erősen visszafogott progresszivitásnál, és bőven lett volna hova fejlődni nőkkel és férfiakkal kapcsolatos sztereotípiákban, a heteroszexualitástól eltérő teljes szivárványskálán meg pláne. És miközben az Eufória zsenialitásához, időszerűségéhez, fontosságához nem fér kétség – e cikkben írtunk róla, miért –, azért szerencsére a tinédzserek többségének jelenleg még sokkal inkább hasonlítanak a mindennapjai azokra a jóval kevesebb kábítószermámorban, és jóval több rózsaszín ködben telt napokra, amit a Heartstopperben látunk.
Főszereplőnk, Charlie teljesen átlagos tini, van pár jóbarátja, hobbija, aggódik iskolai eredményeken és népszerűségen – ám mindennapjai már így is sokkal jobban telnek, mint az előző tanévben, amikor iskolai zaklatás áldozata volt, főként annak okán, hogy meleg. Egy tanára segített, így már jobb a helyzet, és a tizedik osztályt jóval nyugodtabban, egy kedves új padtárssal és egy édes titokkal kezdi: időnként titkos találkozókon csókolózik egy idősebb fiúval, Bennel. Ben ugyanakkor semmiképp sem szeretné, hogy más is tudjon a dologról, kicsit túl is kompenzál, és igazi parasztként viselkedik Charlie-val, ha nem kettesben vannak. Charlie véget is vet a dolognak, Ben azonban tovább nyomul, erőszakoskodik, csak az új padtárs, Nick közbelépése segít a helyzeten. A mentőakció kapcsán csetelni kezdenek, egyre közelebb kerülnek, Charlie vonzódik is Nickhez, aki azonban mindenben hozza a hetero sztereotípiát. Charlie-t barátai óva intik a belezúgástól, ám ez elkerülhetetlen, és hát abban sem biztos egyáltalán, hogy Nick nem viszonozná az érzéseit.
Magyarán: klasszikus mézédes tinédzserromantika, csak éppenséggel itt két kamasz fiú között bimbózik a körülmények nehezítette románc. Meg lány és lány között, fiú és lány között – Charlie baráti körében értelemszerűen akad mindenféle kombináció. Mindeközben zajlanak a gimnáziumi mindennapok, két külön intézményben – egy fiú- és egy lányiskolában – jó- és rosszfej iskolatársakkal, támogató és közönyös tanárokkal, fenomenális és naiv szülőkkel – egyiküket nem kisebb név, mint az Oscar-díjas Olivia Colman alakítja, egyetlen igazán ismert színészként a szereposztásban – rögbivel és iskolai zenekarral, baráti filmezésekkel, videójátékozással, háziállatokkal.
Nincsen ezekben a tinikben, ezekben a történetekben semmi különös – épp ezért olyan fontos, hogy készülnek ilyen ifjúsági tartalmak: milliónyi tininek lehet elsöprően fontos, hogy egy ennyire középre hangolt, nem a szélsőségeket ábrázoló történetben láthatja viszont saját nagyon is valós dilemmáit. Woke, LMBTQIA+, igen, de csendesen, a botrányoson túli jelleggel az, ami finom emlékeztető lehetne azoknak, akik még mindig azt gondolják, hogy a homoszexualitás csak a bőrtanga és tollboa tengelyen értelmezhető – de csak lehetne, hisz egy homofób nyilván nem fog végignézni egy romantikus történetet két meleg tizenötévesről.
A többiek viszont, akik megnézik, archetipikusan, minden műfaji követelménynek maximálisan megfelelő édes-kedves-megható romantikus történetet látnak majd, amelynek helyén van az esze és helyén van a szíve is, és amely ráadásul nagyságrendekkel egészségesebb párkapcsolati, emberi mintákat mutat, mint a tipikusan tiniknek szóló kortárs tartalmak jelentős része – gondolok itt például a Csókfülke rémes, bántalmazó kapcsolataira. A Heartstopper éretten és progresszíven beszél a másságról és arról, hogy bár egyesek szerint az ma már szinte divatos, valójában nagyon is sok kínlódást okoz az érintetteknek. Emellett pedig a sorozat ízlésesen, de tagadhatatlanul szentimentális, viszont e szentimentalitásában abszolút éleslátó emberismeretet mutat: ki ne érezte volna úgy, hogy szikrák pattognak, amikor szerelme kezét szeretné megfogni? És minthogy a célcsoportként kijelölt generáció mémekben és emojikban fejezi ki magát, tökéletes választás a sorozattól mindezt apró animációkkal kifejezni – kicsit elveszi az érzelmek élét, ami fontos lehet a közönyt a menőség alapelemeként kezelő korosztálynak, nem mellesleg a sorozat ezzel integet vissza a képregénynek, amely alapján készült. Miközben nyilván tudjuk: olvadozni jöttek ők is, azért jöttünk mind – egy románcot nem lehet cinikusan nézni, főleg, ha ennyire kedves és ártatlan.
A Heartstopper (Fülig beléd zúgtam) a Netflixen nézhető, akár magyar szinkronnal is, nyolc darab alig félórás epizódban. 24.hu: 8/10
