Kultúra

Gyomrukat vesztett nőalakok őrzik London épp kétszáz éves templomát

iStock / Getty Images Plus
iStock / Getty Images Plus
A helyszínen derült ki, hogy nem férnek be a helyükre, így a szobrásznak rögtönöznie kellett.

Londonra gondolva először nem a templomépítészet jut az ember eszébe, de a Tower, a Tower Bridge, a Buckingham-palota, illetve a London Eye meglátogatása közben a turisták nyilvánvalóan a város legismertebb egyházi épületei előtt is elsétálnak.

Ezek közül nyilvánvalóan nem a St Pancras Church az, ami előtt néhány percre meg is állnak, hogy körbefotózzák, pedig a görög templomokból inspirálódott, épp kétszáz évvel ezelőtt felszentelt épületnek van egy kissé bizarr részlete, ami feltétlenül megérdemli a figyelmet:

a keleti homlokzatot őrző kariatidák.

Az antik Görögországban előszeretettel alkalmazott, oszlopokat helyettesítő nőalakok hat legismertebb példája több mint kétezer éven át állt háborítatlanul az athéni Akropolisz Pallasz Athéné-temploma felett (Erechtheion), egyiküket Elgin hetedik lordja, James Bruce azonban valamikor 1801 és 1803 közt azonban eltávolította. A brit főrend egy évtizeddel később, 1816-ban eladta azt a londoni British Museumnak, ahol azóta is őrzik.

Harrieta171 / Wikimedia Commons Az Akropoliszon hagyott öt alaknak ma már csak a másolatai láthatók – az eredetiek egy közeli múzeumban láthatók.

Ez adhatta az ötletet a templom két építészének, William Inwoodnak (1771-1843), illetve fiának, Henry Williamnek (1794-1843), hogy a kor ünnepelt szobrászművészét, John Charles Felix Rossit (1762-1839) nyolc másolat elkészítésére kérjék fel.

Ő eleget is tett a feladatnak: műtermében három éven át – az építés teljes időtartama alatt – ezek speciális műkőből való kifaragásával foglalkozott, a problémára azonban csak a helyszínen, az összeállításkor került fény, hiszen

a szobrok túl magasak lettek, így nem fértek be a számukra fenntartott helyre.

A Coade-kő

Az Elenor Coade (1733-1821) által feltalált korai műkőtípus agyag, homok, illetve üveg kiégetett keveréke volt, amit harminchat évesen, 1769-ben mutatott be a nagyközönség előtt, majd egészen haláláig gyártott.

Az anyag – aminek pontos receptje feltalálójával együtt szállt sírba, pontos reprodukciójára pedig az 1990-es évekig kellett várni – ötven év alatt London számtalan épületelemének, illetve köztéri szobrának alapját adta, és jóval tartósabnak bizonyult a korabeli társainál, hiszen sem a szénnel való fűtés, majd a közlekedés okozta légszennyezés, sem a savas eső nem tudta szétmállasztani.

Rossi persze nem esett kétségbe, és egy darabot kivágott az alakok középrészéről, remélve, hogy azok ruhája legalább távolról jótékonyan eltakarja majd a hiányokat:

PKO / Wikimedia Commons

Így is történt, a kariatidák pedig ma is büszkén állnak a helyükön, harcolva a brit főváros szennyezett levegő néhány lépésnyi távolságból azonban egyértelművé válik az apró csalás:

a nők lába így ugyanis túl hosszúvá vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik