Kultúra ismeretlen budapest

Átlagos társasház épülhet a Gellért-hegy oldalából eltűnt értékes villa helyén

Végleges látványtervek még nincsenek, egy publikus Facebook-posztban azonban már februárban feltűnt egy korai verzió.

Az utóbbi két hétben egy korábban védelemre javasolt, értékes modernista épület tűnt el a Citadellához közeli Somlói út mellől, hogy a közelmúltban számtalanszor látott sémát követve egy modern társasház vegye át a felszabaduló helyét. A témában május 28-án született cikkünkben az épület jelentősége, az épületei és könyvei miatt egyaránt magasan jegyzett tervezője, dr. Rados Jenő (1895–1992) pályája, illetve a ház egykori lakói mellett a kerületi önkormányzat, valamint az építtető felelősségéről is szót ejtettünk.

Keveset írhattunk azonban a várható utódról, hiszen a megvalósításra váró tervek az újbudai önkormányzat tájékoztatása szerint még nem jutottak túl a kerületi szinteken – jelenleg a szakmai konzultáció, illetve a településképi vélemény elkészítése folyik –, néhány információ azonban ettől függetlenül biztossá vált, hiszen a földhivatal felé tulajdonjog bejegyzése iránti kérelemmel forduló két cég egyike, az Iconic Team Ingatlanfejlesztő Kft., illetve az önkormányzat egybehangzó válaszai szerint

a területen egy hatlakásos, geotermikus energiát hasznosító épület születik.

Kapcsolódó
Néhány nap alatt eltűnt egy modern villa a Gellért-hegy oldalából, pedig pár éve még védelemre javasolták
A két világháború közt született családi házak egy rendkívüli példáját váratlanul elbontották. Megtudtuk, hogy mit terveznek a helyére.

Az építési engedély felé vezető folyamat jelenleg tehát még annyira korai szakaszban tart, hogy véglegesnek szánt rajzok és tervlapok sem léteznek, ám egy, a Facebookon már február 4-én feltűnt publikus poszt felvillantja a várható külsőt.

A kisebb részletek természetesen még változhatnak, a főbb jellemzők azonban jó eséllyel már nem fognak, így minden jel arra mutat, hogy egy háromemeletes ház készül, aminek a mélygarázsát az 54. számú házzal közös telekhatáron nyíló lejárón lehet majd megközelíteni:

Az Iconic Team Kft.-vel, illetve a földhivatali adatlapon szintén feltűnő BAT-HOMES Kft.-vel az Opten céginformációs adatbázisa szerint semmiféle kapcsolatot sem ápoló építtető publikus profilján korábbi Iconic-projektek (köztük a Bimbó út és Lepke utca találkozásánál, illetve a Verecke úton épült házról), valamint a cég irodája is feltűnik, így a képek egyértelműen a cégtől származnak.

A dr. Rados Jenő által tervezett, 1932-től egészen 2021 májusáig álló, magas tetős ház bontását a jelenlegi törvények adta eszközökkel nem lehetett volna megakadályozni, hiszen a befektetőnek semmiféle előzetes engedélykérésre nem volt szüksége a munkák megkezdéséhez.

Wikimedia Commons A mára lebontott épületnek a kert felé mutatott képe.

A ház védetté nyilvánítását már egy 2014-ben született önkormányzati dokumentum is javasolta, tényleges lépésekre azonban nem került sor. Újbuda önkormányzata megkeresésünkre adott válaszában kijelentette:

a védettség megítélésének alapvető feltétele lett volna az értékvizsgálat megléte, a kerületben ez azonban pillanatnyilag nem áll rendelkezésre.

A helyzet Budapest más kerületeiben, illetve az ország számos településén hasonló, így az épített örökség jó pár kiemelkedő darabjára leselkedik veszély – sokszor ennek a következményei azok a bontások is, amiket az Ismeretlen Budapest néven futó cikksorozatunk korábbi epizódjaiban bemutattunk.

A helyi vagy műemléki védelem önmagában persze nem jelentene biztos menekvést a bontókalapácsok és a munkagépek elől, hiszen a felújítások hiánya miatt leromlott állapotok, illetve egy új szakértői vélemény miatt az önkormányzatok, illetve hatóságok dönthetnek a védvonal eltüntetéséről, kiszolgáltatva a házakat az ingatlanfejlesztőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik