Olyan egyszerű lenne a világ, ha ránézésre meg tudnánk mondani, ki hazudik, és ki nem
– mondja kifürkészhetetlen mosollyal a kamerának Helge Fossmo, a hírhedt Knutby egykori lelkésze, aki már több mint tizenöt éve tölti életfogytiglani börtönbüntetését. Ha valaki, ő aztán tényleg a hazugságok szakértője – vagy inkább feketeöves nagymestere –, ám ezúttal kétségtelenül igazat mond. Hazugságok nélkül a világ valóban sokat veszítene az árnyaltságából. A rendőrségnek és a bíróságnak ugyan jóval egyszerűbb dolga lenne a bűnügyek felderítésében, a mostanában reneszánszukat élő true crime-sorozatok készítőinek viszont elég hamar felkopna az álla, mivel nem tudnák epizódokon, illetve évadokon át csűrni-csavarni az egymásnak feszülő vallomásokat. A Knutby: Imádkozz, engedelmeskedj, ölj készítőit szerencsére nem fenyegeti ez a veszély. Az HBO Europe dokusorozatának épp az adja az alapfeszültségét, hogy hat órán keresztül képtelenek vagyunk eldönteni,
Ebben persze nincs semmi meglepő, tekintve, hogy Svédország egyik leghírhedtebb bűnügyét elevenítik fel, amely egy pünkösdista keresztény szekta kellős közepén zajlott, így a tényeket a manipuláció és az önámítás áthatolhatatlan rétegei fedték be. Az ügy 2004 januárjában robbant, amikor egy éjszaka rendőrt hívtak az Uppsalához és Stockholmhoz közeli, festői svéd faluba, Knutbyba. A helyszínen kiderült, hogy a helyi lelkész feleségét, Alexandra Fossmót az ágyában agyonlőtték, a szomszédukban lakó férfit, Daniel Lindét pedig szintén megpróbálták megölni, de ő súlyos sérülésekkel megúszta a támadást, miután sikerült telefonon értesítenie a rendőrséget.
Az elkövető kiléte nem maradt sokáig rejtély, Sara Svensson, a Fossmo család 26 éves dadusa ugyanis részletes vallomást tett, amiben mindkét bűncselekményt magára vállalta. A motivációja viszont már elkezdte borzolni a kedélyeket Svédországban: Sara azt állította, hogy a gyilkosságra Istentől kapott sms-ek buzdították, sőt morális követelésként írták neki elő, hogy szerezzen lőfegyvert, majd ölje meg a közösség két tagját. A névtelen üzenetek nem közvetlenül Istentől érkeztek a telefonjára, azokat mindig a lelkész, Helge Fossmo továbbította neki, akivel egyébiránt évek óta szexuális viszonya is volt. Helge ráadásul nemcsak Sarával folytatott házasságon kívüli viszonyt, de a másik áldozat, Daniel Linde feleségével is.
A kihallgatások során az is kiderült, hogy Sara néhány hónappal a gyilkosság előtt már rátámadt egyszer Alexandrára, akkor kalapáccsal próbálta betörni a koponyáját, sikertelenül. Az első gyilkossági kísérletet senki nem jelentette a hatóságoknak, Sarának viszont el kellett hagynia Knutbyt és a gyülekezetet. Ám ezután is intenzív kapcsolatban maradt Helgével, aki folyamatosan küldözgette neki az isteni sms-eket, egészen a vérengzés éjszakájáig. A lelkész helyzetén nem javított, hogy nem ez volt az első rejtélyes haláleset a háztartásában: 1999-ben halt meg az első felesége, akit a kádban találtak meg betört koponyával, kritikus adag nyugtatóval a szervezetében. Ezt akkoriban balesetként könyvelték el, de a 2004-es botrány hatására újra elkezdte vizsgálni a rendőrség, és emiatt is vádat emeltek ellene.
A szaftos ügy sokáig lázban tartotta a svéd közvéleményt, különös tekintettel a bulvársajtóra, ami érthető, hiszen bőven volt benne vér, szex, halál, vallási fanatizmus, gonosz manipulátor és egy szőke, törékeny, hízelgő mosolyú gyilkos, akiről még azt is nehéz volt elképzelni, hogy felemelje a hangját, nemhogy pisztollyal vagy kalapáccsal támadjon valakire. Helge Fossmót végül gyilkosságra és gyilkossági kísérletre való felbujtásért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a mentálisan láthatóan labilis Sarát pedig pszichiátriai intézetbe küldték, ahonnan 2010-ben térhetett vissza a társadalomba.
Aki ezen a ponton attól fél, hogy elspoilereztem valami nagy fordulatot, az megnyugodhat. Mindez még csak a történet alapvetése: egy darabig ugyan úgy tűnhetett a külvilág számára, hogy Sara és Helge eltávolításával Knutby újra csak egy átlagos pünkösdista gyülekezet lett, amelynek tagjai kicsit mélyebben és színpadiasabb rítusokkal élik meg a hitüket, mint más keresztény közösségek, ám ez a kép nem is állhatott volna távolabb a valóságtól. Knutbyval kapcsolatban a 2010-es évek közepén újabb botrányok robbantak ki, amik odáig vezettek, hogy a gyülekezetet 2018-ban feloszlatták, tavaly pedig három vezetőjét is elítélték komoly visszaélések miatt.
Az egyikük Åsa Waldau volt, aki igazából kulcsfigurája az egész, évtizedeken átívelő rémtörténetnek. A karizmatikus nő sokat tett a Knutby gyülekezet felduzzasztásáért, számos, spirituális önkeresésben lévő fiatalt csábítva a faluba a 90-es években, többek között az ambiciózus lelkipásztort, Helge Fossmót is, akivel egészen szoros munkakapcsolatot alakított ki. Együtt találták ki azt is, hogy az Újszövetségben előkerülő „Jézus menyasszonya” kifejezés nem feltétlenül az egyházra vonatkozó metafora, ahogy mindenki más gondolja, hanem egy hús-vér személyt is takarhat, és elkezdték hirdetni, hogy ez a kiválasztott személy bizony csakis Åsa lehet.
Helge, évekkel elítélése után, immár a börtönből határozottan állította azt is, hogy Åsa szexrabszolgája volt, és a nő volt az „isteni” sms-ek értelmi szerzője, így a fegyvert ragadó Sara elsődleges felbujtója is. Vádjai alapján azonban nem indult eljárás Åsa ellen, aki „Jézus menyasszonyaként” egyfajta médiakarriert épített ki magának akkoriban, olyan szürreális jelenetekkel, mint amikor az egész bűnügyről mit sem tudó David Hasselhoff-fal flörtöl az egyik legnézettebb svéd talkshow-ban.
Az Imádkozz, engedelmeskedj, ölj egyik fő kérdése épp az, hogy vajon Åsának pontosan mi köze lehetett a 2004-es bűntényhez, és egyáltalán: Sara és Helge miben mondtak igazat, miben hazudtak, és vajon miért. Ezeken a kérdéseken nemcsak úgy elspekulálgat, de teljes körű nyomozást folytat, már amennyire ez lehetséges másfél évtizeddel az események után. Az alkotógárda erre a feladatra tökéletesen alkalmas, hiszen a kamera mögött a skandináv krimiben járatos, A híd című sorozatot is készítő Henrik Georgsson áll, a tényfeltárást pedig két elismert svéd bűnügyi újságíró, Anton Berg és Martin Johnson végzi, akiknek népszerű true crime podcastjuk nyomán nyitottak már újra lezárt rendőrségi ügyet is.
Eleinte zavaróan újrajátszottnak tűnnek a kettejük közti párbeszédes jelenetek, amelyekben elmagyaráznak dolgokat egymásnak (és ezen keresztül a nézőnek), de ahogy haladunk előre, egyre kevésbé szúr szemet a teatralitás, a sorozat pedig mindinkább elkapja a ritmust. A többéves kutatómunka során új információkra és összefüggésekre is rábukkant a csapat. Tuti megfejtéseket ugyan nem kínálnak, inkább kínzó kérdéseket tesznek fel, és a hat epizód során azt mindenképp elérik, hogy komoly kételyek támadnak bennünk a 2004-es eljárás szakszerűségével kapcsolatban. A másik nagy eredményük az, hogy sikerül megszólaltatniuk az ügy két kulcsszereplőjét, az interjúktól régóta elzárkózó Helge Fossmót és Sara Svenssont is. A harmadikat, Åsa Waldaut, hiába üldözik bírósági folyosókon, csak egy kézzel írt, elutasító levélig jutnak nála. Ezek a jelenetek annak ellenére is nagyon tanulságosak, hogy – mint a cikk elején említettem – fogalmunk sincs róla, mikor mondanak a szereplők igazat, és mikor ködösítenek.
– Sosem akartam ölni. De annyira erősen kényszerítettek, hogy nem volt más választásom. Helge kényszerített. Azzal félemlített meg, hogy Åsa örök kárhozatra ítélt engem. És meg kell ezt tennem, ha el akarom nyerni Isten kegyelmét…
– Miféle Istenét?
– Åsa jegyeséét. Egy borzasztóan gonosz Istenét. Én csak Knutby Istenének hívom
– mondja az újságíró kérdésére Sara, megerősítve hogy semmi más nem érdekelte akkoriban, csak hogy a kárhozatot elkerülje bármi áron. Ha egy isteni sms arra szólította volna fel, hogy ölje meg magát, gondolkodás nélkül megtette volna. Üres héjként, egyszerű robotként utal akkori énjére. Az egyik legerősebb jelenet pedig az, amikor elmeséli, hogy hosszú évek után akkor tudott először fellélegezni, mikor a pszichiátriai intézetben bezárták egy zajmentesített, fehérre mázolt szobába, ahol nem volt tévé, újság és senkivel sem kommunikálhatott.
„Végre azt gondolom, amit akarok, azt teszem, amit akarok, és az leszek, aki lenni akarok. Megszabadultam. Ebben a szobában a magam ura vagyok” – mondja a negyvenes éveiben járó Sara, akinek fájdalmas tekintete a szavainál is jobban árulkodik arról, milyen pokoli nehéz lehetett a nulláról újraépítenie önmagát. Ennek ellenére ugyanúgy ellentmondásokba keveredik, és érezhetően elhallgat dolgokat a stáb elől, mint ahogy Helge is, aki évek óta hiába kéri feltételes szabadlábra helyezését. A dokusorozat legérdekesebb része azonban nem is feltétlenül a hírhedt bűnügy, hanem a szektás lélektan bemutatása. A nyomozás mellett epizódról epizódra többet foglalkozik azzal, miként alakulhat ki az a beszűkült tudatállapot, amiben a legabnormálisabb dolgok is normálisnak, sőt, üdvözítőnek tűnhetnek. És abból is kapunk ízelítőt, hogy milyen pokoli nehéz ebből kitörni. Mindezt nemcsak Sara és Helge demonstrálja, a gyülekezet számos másik tagja is kamera elé állt, hogy felidézze, miként zajlottak a dolgok Knutbyban, ahol abban a meggyőződésben éltek, hogy a világ bármelyik pillanatban véget érhet, ám rajtuk is múlik, meddig kell még várni az utolsó ítéletre.
Hatalmas őrültségnek hangzik most, de ezt hittem. Hittem benne, hogy én vagyok az, aki megakadályozhatja Jézus visszatérését. Mégpedig azzal, hogy túl sokat törődöm a családommal
– magyarázza például egyikük, miért rendelte alá magát teljesen Åsának, elvágva magát a saját gyerekeitől. Az Ölj, engedelmeskedj, gyilkolj egy újabb tanulságos és hátborzongató példáját mutatja be annak, milyen személyiségromboló hatása lehet, ha egy közösség sikeresen leválasztja magát a külső visszacsatolásokról, és nárcisztikus módon önmagát jelöli meg az üdvtörténet kulcsszereplőjeként. Az abúzus, az elnyomás és a gyilkosság itt már nem pusztán egyéni elvetemültség kérdése, hanem a beteg, gyógyulásra képtelen közösség normája, amely fojtogató rendszerré szervezi a tagok legpusztítóbb ösztöneit.
A Knutby: Imádkozz, engedelmeskedj, ölj az HBO-n és az HBO GO-n látható április 4-től, 6 epizódban.
