Ha Pesten megkérdeznénk a járókelőket arról, melyik magyar uralkodó neve jut először az eszükbe, a legtöbben egészen biztosan Hunyadi Mátyást (1443–1490) említenék, de ugyanezt a választ kapnánk abban az esetben is, ha a legpozitívabb megítélésű királyra lennénk kíváncsiak. Mindez persze nem meglepő, hiszen az 1458-tól 1490-ben bekövetkezett haláláig előbb magyar és horvát (1458), majd cseh királlyá (1469), sőt, Ausztria uralkodó főhercegévé (1486) is választott, a reneszánsz kultúrát Magyarországra bevezető Mátyás emlékét számtalan, halála után született monda és mese őrzi – bár megítélése öt évszázad távlatából sem egyértelmű.
Az igazságos jelzővel említett művészetpártoló vezető által emelt épületeket ma jórészt már csak apró töredékekből ismerjük, az udvarába érkezett csodás ajándékok, az ott született, illetve megrendelt munkák egy része azonban máig velünk él: híres könyvtára, a Bibliotheca Corviniana közel tizedét jelentő kétszáztizenhat kötet holléte ma is ismert.
Ezek közül ma csak ötvenöt van a határainkon belül, más műtárgyak esetén az arány még rosszabb. Arra viszont csak kevesen gondolnának, hogy egy, az uralkodó által talán sosem vagy alig használt fegyver a világ túlsó felén, a megnyitása 150. évfordulóját jövőre ünneplő Metropolitan Museum of Art egyik termében lepi meg az arra járó magyarokat.
Az 1489 folyamán Bécsben született, csontberakásos számszeríj már hosszú évtizedek óta az állandó kiállítás része, a kétmillió darabos gyűjtemény honlapja pedig így ír róla:
A 2284 grammos fegyvert a kutatók ma egyöntetűen eredetinek gondolják, az arról hetvenöt évvel ezelőtt a Budapest folyóirat hasábjain (1946/7.) mesélő művészettörténész, Genthon István (1903–1969) azonban kevésbé jelentékenynek gondolta. Sőt, kijelentette:
nyilván angol hamisítvány a XIX. század elejéről, abból az időből, mikor divat volt híres emberek fegyvereit gyűjteni.
A XX. századi magyar festőművészekről írt monográfiái, illetve a háromkötetes, Magyarország művészeti emlékei című munkája miatt (1959–1961) a legnagyobbak közt emlegetett szakember szerint a munkát a húszas évek hajnalán a Nemzeti Múzeumnak is felajánlották, az intézmény vezetője, Varjú Elemér (1873–1945) azonban gyanúsnak találta azt, mivel szemet szúrt neki a címer szokatlan, korábban nem ismert elrendezése. Visszautasította az ajánlatot, így a fegyver a müncheni Julius Böhler cégnél váltott gazdát, és kétezer dollárért került New Yorkba.
Az 1925-ös adásvételt a régi fegyverek legnagyobb szakértője, a zoológusként is kiemelkedő Bashford Dean (1867–1928) ütötte nyélbe, aki Genthon szerint
félévnyi idő múlva aztán cserébe ajánlotta a Nemzeti Múzeumnak. Keveset kért érte, majdnem semmit, azt sem kapta meg.
A vadászati célokra készült, a születési évét is magán hordó íj faragott díszítésű törzse csontlemezekkel borított, rajtuk pedig különböző állatalakok és indák mellett Dalmácia gótikus ízlésű, három leopárdfejes, Csehország (a szokásos kettővel ellentétben csak egyfarkú) oroszlános, illetve a Magyar Királyság vágásos és kettőskeresztes címerképe látszik, de a névtelen mester a Hunyadi-ház csőrében gyűrűt tartó hollóját sem hagyta le a műről.
A címerek tövében a lábánál fetrengő sárkányt lándzsájával éppen leszúró, jobbjával a derekára kötött lovagi kardot tartó Szent György alakja tűnik fel. A vértanúhalált halt katona itt
A tiltott gyümölcsöt megkóstoló Ádám és Éva, illetve a fára tekeredő kígyó kétszer is megjelenik: a törzs egyik oldalán meztelenül, a másikon pedig hosszú, redőzött ruhában állnak, sőt, mindkét esetben egy szakállas férfi tűnik fel alattuk.
A nyilvánvalóan felbecsülhetetlen értékű munka ma némi szerencsével akár a Nemzeti Múzeum egyik legféltettebb kincse is lehetne, közel száz évvel ezelőtt azonban kétszer is elestünk ettől a lehetőségtől, így most már csak néhány ezer kilométernyi távolságból remélhetjük, hogy a számszeríj egyszer majd visszakerül Magyarországra.
