Az, hogy a gyerekeket már egészen kicsi koruktól kőkemény versenyszellemre nevelik, csak a jéghegy csúcsa, ahogy az ordítozás, a megfélemlítés, a megalázás és a testszégyenítés is: a Balettintézetben a szexuális zaklatás sem ritka az Azonnalinak nyilatkozó egykori diákok beszámolói alapján. Ki névvel, ki név nélkül beszélt, de a történetek ettől függetlenül egybe vágnak, és félistenként kezelt, gyakorlatilag korlátlan hatalommal bíró, és azzal előszeretettel visszaélő balettmesterekről szólnak, és egy intézményről, amely mindezek fölött szemet huny. A megszólalók között van többek között Kriston László, aki már a metoo-botrány kitörésekor elkezdett nyilvánosan írni a vele történtekről, több egykori balettintézeti döntéshozóhoz is nyílt levelet címzett, pályatársai és saját tapasztalatai alapján összegyűjtött bántalmazásokkal tele, melyek szó nélkül hagyását kérte számon az intézmény vezetőin.
Az Azonnalinak nyilatkozott rajta kívül többek között Krusch Richárd is, aki az Egyesült Államokban folytatta karrierjét, és ott jött rá arra, hogy azzal ellentétben, amit a saját tapasztalatai alapján gondolt, ezt a szakmát nem csak úgy lehet oktatni, ahogy azt velük tették. Kiemelte, hogy a Balettintézetben, ha szülők esetleg számon is merték kérni a gyerekekkel való bánásmódot, az intézmény letudta annyival, hogy ne szóljanak olyasmibe, amihez nem értenek. Mások arról beszéltek, hogy a balett-tanoncoknak messze nem csak a mesterektől kellett tartaniuk, az idősebb diáktársak részéről is rendszeresek volt az öltözői, kollégiumi verések, vegzálások, alázások, nem egyszer konkrétan veszélyes bántalmazásokról, vérre menő zaklatásokról szólnak a történetek. Minderről az intézmény oktatói is tudtak, a gyerekek ugyanis jelezték a nagyobbak zaklatásait, de a felnőttek nemhogy nem tettek semmit, de sokszor azokat büntették meg, akik félelmükben bezárkóztak vagy elbújtak.
Édesanyám egyszer elmondta az akkori mesteremnek, hogy a gyerekeket verik az öltözőben. Erre ő csak annyit válaszolt, hogy ez mindig is így ment
– mondta a lapnak az egyik, nevét nem vállaló megszólaló. A meleg vagy annak tűnő gyerekek cikizése szintén elfogadott volt. Emellett a cikk szerint több oktató, köztük Keveházi Gábor, az Operaház akkori balettigazgatója azt is nyíltan vállalta, hogy a testi fenyítés is része az eszköztárának. A cikk nevesíti emellett Sebestény Katalint, mint a hallgatókat rendszeresen alázó oktatót, valamint Sárközi Gyulát is, mint vállaltan fizikai fenyítéseket is alkalmazó oktatót.
Védjegye volt az úgynevezett „sasmadár”. Ezt gyakorlatilag minden korábbi növendék fel tudta idézni: az egykori operaházi szólista, a Madách Tánciskola alapítója és jelenlegi balettmestere, aki az MTE-n már nem tanít, azt a piros foltot nevezte így, amelyet a tenyere és az ujjai hagytak a bőrön egy alapos csapás után – és akár órák múlva is látható volt. Ezeket az ütéseket a folyosón más osztályok diákjaira is kimérte, vagyis az is előfordult, hogy nem pedagógia okból, hanem teljesen öncélúan alkalmazott erőszakot
– állítja Sárköziről a cikk egyik forrása, kiemelve, hogy a tanár „sasmadár”-osztogatásait az idősebb hallgatók is átvették, és alkalmazták a kisebbekkel szemben. Székek, mobiltelefonok, klumpák és egyéb tárgyak a diákok felé dobálása is gyakran előfordult, a testszégyenítés pedig még ennél is gyakoribb volt.
Az egyik első emelésórám 16-17 éves koromban úgy kezdődött, hogy Sárközi rámutatott többünkre, és azt mondta: takarodjatok ki a teremből, dagadt disznók, majd csak akkor gyertek vissza, ha lefogytatok!
– mondta a lapnak a Vera néven szerepelő egykori diák, aki elmondása szerint nagyjából 47 kiló volt a 173 centijéhez, amikor dagadt disznónak nevezte a tanár. A gyerekek anorexiába és más étkezési zavarba hajszolásáról nem csak ő beszélt a lapnak: a megszólalók szerint ez alapeszköze volt a balettintézeti oktatásnak. A levegőnek nézés szintén bevált eszköz volt, a lányok lekurvázása szintén, és az előnyösebb helyzetért, jobb szerepekért kisebb-nagyobb ajándékok, megvesztegetések is gyakoriak voltak.
Ennél súlyosabb vádak is megfogalmazódtak a cikkben: különóra végződött fogdosásban, tíz-tizenegy éves kisfiúk meztelen fenekére mértek ütések, dugtak pénzt a farpofáik közé, mondván, így megtanulják, hogyan kell behúzni a feneküket. Másvalaki arról mesélt, hogy volt olyan tanár, aki rendszeresen olyan helyzetet teremtett, hogy a tíz-tizenegy éves lányok előtte vetkőzzenek. A cikk egyik alanya, bizonyos Dávid Sebestyén Csaba egykori balettmester ellen fogalmazott meg zaklatási vádat, elmondása szerint Sebestyén rendszeresen fogdosta, és egy alkalommal, amikor a szülei nem voltak otthon, megpróbálta kézzel kielégíteni a sérüléssel otthon lábadozó Dávidot, aki ekkor csak tizenöt éves volt. Egy másik egykori diákját orális szexben részesítette, a diák nem mert érdemben ellenkezni, és később megtudta, nem csak vele történt ilyen.
A lap kiemeli: a fent említett esetek mind régebben, legalább húsz éve történtek. Hogy kiderüljön, ma mennyivel változott a helyzet, megszólaltatott olyanokat is, akiknek a gyerekei manapság járnak vagy a közelmúltban jártak a Balettintézetbe, ez alapján konkrét fizikai vagy verbális erőszakra, szexuális zaklatásra nem derült fény, de az intézmény mérgező légköre nem változott sokat.
A vádakkal kapcsolatban a lap megkereste a nevesített érintetteket és a Táncművészeti Egyetemet is, Sárközi Gyula reagált ügyvédjén keresztül, tagadva a vádakat és perrel fenyegetve az Azonnalit, az Egyetem konkrétumok helyett egy általános választ küldött arról, hogy az intézet oktatási és etikai sztenderdjei a hasonló intézetek gyakorlaténak megfelelőek. Ez és a teljes cikk itt olvasható.
