Atlanta
Donald Glover (Childish Gambino művésznéven még többen ismerik) zsenialitást karcolgató tehetsége, sokrétűsége már Magyarországot is elérte a This Is America című dallal és videóval, és akkor sok szó esett Glover szerelemgyerekéről, az Atlantáról is, ám a sorozat fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni, egy olyan cikkből, ami az afroamerikai lét átérzését célozza, pláne nem maradhat ki. Donald Glover az ötletgazda-író, valamint a főszereplő is a történetben, ami amellett, hogy nem nélkülözi a fekete humort, nagyon pontosan rajzolja fel a város portréját, és szót ejt egy rakás olyan szociális jelenségről, ami az ott élők mindennapjait meghatározza. Az Atlanta azért is jó kapudrog lehet a feketékkel foglalkozó sorozatokhoz, mert nem tolja az edukatív jelleget túlzottan lánctalpasan, inkább a mindennapok egyszerű, tagadhatatlan háttere mindez, valamint a humor és a zene is sokat segít abban, hogy lenyeljük a keserűbb pirulákat. Az Atlanta emellett rommá jelölt és díjazott sorozat, tehát szakmai szempontból is abszolút elsőrangú darab.
https://www.youtube.com/watch?v=z7OB6CIZeOY
Empire és Power
Két, témájában különböző, ám hangulatában nagyon hasonló sorozat az Empire és a Power, mindkettő kőkeményen túladagolt intrikával, hatalmi játszmákkal és korrupcióval operál, csak épp az Powerben a drog és az alvilág irányából, az Empire-ben pedig a zeneipar irányából közelítik meg a témát. Ezekben a sorozatokban a fordulatok viszik a hangulatot, de a történetekbe így is vastagon beivódik az, hogy a fekete közösségben zajlik mindez, az ő problémáik, kultúrájuk domborodik ki, ami egyébként nem mellesleg irgalmatlanul szórakoztatóvá is teszi a látottakat, főleg az Empire esetében, mert hiszen az elsőrangú fekete zene nem nagyon szokott rontani a nézői élményen. Bár mindkét sorozat kiváló, én kezdésnek talán mégis inkább az Empire-t ajánlanám, épp azért, mert olyan ellenállhatatlanul szórakoztató az egész, a folyamatosan szóló r&b-vel, és főleg Taraji P. Henson fenséges alakításával a női főszereplő Cookie Lyon szerepében.
Rólunk szól (This Is Us)
Első ránézésre a This Is Us – ami egyébként nekem egyik abszolút személyes kedvencem a teljes jelenlegi tévés piacról – egyáltalán nem tűnik klasszikusan „fekete” sorozatnak, hiszen öt főszereplője közül négy fehér, és eleve, ez mégis csak egy kissé szívfacsaróra hangolt, felemelő családi drámasorozat. Mégis az a helyzet, hogy én e pontig talán ebből a sorozatból tanultam a legtöbbet az amerikai feketék olyan problémáiról, ami jellemzően nincsen túlexponálva: itt ugyanis nem a klasszikus bűnözés, leszakadás, szegénység és szegregáció témák kerülnek szóba, hanem sokkal inkább azok a mikroszintű elnyomás-jelenségek, amiről aligha hallani. A This Is Us, ugye, egy család története, anya-apa, és az ő három gyerekük életéről mesél, és e három gyerek közül az egyik egy fekete kisfiú, akit ez a fehér házaspár örökbe fogadott, miután a gyereket, Randallt valaki egy tűzoltóság lépcsőjén hagyta. Randall felnőttkori verzióját Sterling K. Brown alakítja, éspedig olyan remekül, hogy azzal jelölések sorát zsebelte be, no meg egy Emmyt és egy Golden Globe-ot is – csak ennyire erős a fekete szál a sorozatban. Randall történetszála ráadásul olyan finomságokat mesél el, amit máshol nemigen láthatunk: milyen kisgyerekként feketének lenni egy fehér családban, fehér környéken, fehér gyerekekkel teli iskolákban? Hogyan tudja egy gyerek ebben a helyzetben mégis megtalálni a kapcsolatot a gyökerekkel, a fekete identitással, a kulturális örökséggel, hogyan találja meg a helyét a világban úgy, hogy taníttatása és lehetőségei jellemzően inkább csak a fehéreknek adatnak meg? Randallnak ráadásul a neje is fekete, így ő is hoz a témába további adalékokat – és ez csak a fő szálak egyike!
The Chi
Érdekes megfigyelni, hogy a fekete filmesek emancipációja egyszerre zajlik a női alkotókéval: bár – amint arról többször írtunk már – a díjak kiosztásakor rendszeresen kimaradnak, azért lehetőséget egyértelműen egyre többször kapnak, és ezek a nők előszeretettel dolgoznak fel a fekete lakossággal szembeni igazságtalanságokat. Ilyen nő Lena Waithe is, akinek érzékenységét a kisebbségek problémái iránt alighanem az is elősegítette, hogy nem csak fekete, de leszbikus is, így jó eséllyel két irányból is kaphatta a pofonokat az élettől. Akárhogy is, ez a harminchat éves filmes a színészet (Ready Player One, Westworld) mellett íróként és producerként is aktív, és legfrissebb projektje a The Chi című sorozat, mely Chicago kőkemény világába utaztatja a gyanútlan nézőt egy csapatnyi fekete fiatalt követve, akiknek a sorsát egy tragédia fogja össze. Van itt minden: erőszak, gyilkosságok, bandaháborúk, zajlanak a chicagói hétköznapok, ám ami legtöbbször szenvtelen híradás és statisztika csupán, annak ez a sorozat arcot és lelket ad, így téve átélhetővé.
Bizonytalan (Insecure)
És akkor jöjjön még egy társadalmilag tudatos fekete női filmes: Issa Rae, aki producerként, íróként és színésznőként is aktív, a Bizonytalan című sorozata, mely nálunk az HBO Go-n nézhető, pedig az egyik legfontosabb fekete témákkal foglalkozó sorozat jelenleg. Ismét csak egy könnyedebb irányból közelítő sorozat, egészen kiváló zenékkel és ragyogó humorral, amit ráadásul nem kevés sisterhood-érzés is erősít. A Bizonytalan ráadásul még egyet közelít a fókuszon, és nem csupán a mai afro-amerikaiakról, hanem konkrétan a fiatal afroamerikai nőkről mesél.
https://www.youtube.com/watch?v=OUrdDVlq3fk
Feketék fehéren (Black-ish)
Nálunk nem esik túl sok szó erről a többszörösen díjazott komédiáról, pedig a rémes magyar címen futó Black-ish európai fehérként is nagyon szórakoztató komédia, mely szintén a humorral és az emberi tényezővel csempészi be a feketék problémáival kapcsolatos érzékenyítést az epizódokba. A sorozat ráadásul kicsit máshonnan közelít, mint a legtöbb, feketékről sorozat, itt nincs bandaháború és drogfüggés, a főhős ugyanis egy felső-középosztálybeli család, ahol anyu és apu próbálja négy gyereküket felelős felnőtté nevelni, és kulturális örökségüket megőrizni egy olyan közegben, ahol jellemzően inkább fehérek élnek.
When They See Us
A társadalmi érzékenységgel és politikus éllel dolgozó fekete női filmesek közül alighanem Ava DuVernay a leghíresebb, ő az, aki leggyakrabban hallatja hangját az afroamerikaiakat ért igazságtalanságok kapcsán, no meg az egyik legsokoldalúbb filmes Hollywoodban, aki ír, rendez, producerkedik, marketinget talál ki, forgalmas, és így tovább. A When They See Us című sorozata nem is lehetne aktuálisabb, az ugyanis a feketéket sújtó igazságtalan rendőrségi és bírósági gyakorlat abszolút iskolapéldáját szemlélteti egy megtörtént, borzalmas bűncselekmény kapcsán. A Central Parki Ötös néven elhíresült fiatal fekete férfiakat egy olyan bűncselekményért citálták bíróság elé és zárták börtönbe, amit nem ők követtek el, és még a valódi bűnös tizenhárom évvel későbbi vallomása után sem volt egyértelmű, hogy valaha is kárpótolják őket a történtekért. A döbbenetes történetről – amiről ez a minisorozat is mesél – bővebben ebben a cikkben olvashat.
