Atlanta
Donald Glover (Childish Gambino művésznéven még többen ismerik) zsenialitást karcolgató tehetsége, sokrétűsége már Magyarországot is elérte a This Is America című dallal és videóval, és akkor sok szó esett Glover szerelemgyerekéről, az Atlantáról is, ám a sorozat fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni, egy olyan cikkből, ami az afroamerikai lét átérzését célozza, pláne nem maradhat ki. Donald Glover az ötletgazda-író, valamint a főszereplő is a történetben, ami amellett, hogy nem nélkülözi a fekete humort, nagyon pontosan rajzolja fel a város portréját, és szót ejt egy rakás olyan szociális jelenségről, ami az ott élők mindennapjait meghatározza. Az Atlanta azért is jó kapudrog lehet a feketékkel foglalkozó sorozatokhoz, mert nem tolja az edukatív jelleget túlzottan lánctalpasan, inkább a mindennapok egyszerű, tagadhatatlan háttere mindez, valamint a humor és a zene is sokat segít abban, hogy lenyeljük a keserűbb pirulákat. Az Atlanta emellett rommá jelölt és díjazott sorozat, tehát szakmai szempontból is abszolút elsőrangú darab.
Empire és Power
Két, témájában különböző, ám hangulatában nagyon hasonló sorozat az Empire és a Power, mindkettő kőkeményen túladagolt intrikával, hatalmi játszmákkal és korrupcióval operál, csak épp az Powerben a drog és az alvilág irányából, az Empire-ben pedig a zeneipar irányából közelítik meg a témát. Ezekben a sorozatokban a fordulatok viszik a hangulatot, de a történetekbe így is vastagon beivódik az, hogy a fekete közösségben zajlik mindez, az ő problémáik, kultúrájuk domborodik ki, ami egyébként nem mellesleg irgalmatlanul szórakoztatóvá is teszi a látottakat, főleg az Empire esetében, mert hiszen az elsőrangú fekete zene nem nagyon szokott rontani a nézői élményen. Bár mindkét sorozat kiváló, én kezdésnek talán mégis inkább az Empire-t ajánlanám, épp azért, mert olyan ellenállhatatlanul szórakoztató az egész, a folyamatosan szóló r&b-vel, és főleg Taraji P. Henson fenséges alakításával a női főszereplő Cookie Lyon szerepében.
Rólunk szól (This Is Us)
Első ránézésre a This Is Us – ami egyébként nekem egyik abszolút személyes kedvencem a teljes jelenlegi tévés piacról – egyáltalán nem tűnik klasszikusan „fekete” sorozatnak, hiszen öt főszereplője közül négy fehér, és eleve, ez mégis csak egy kissé szívfacsaróra hangolt, felemelő családi drámasorozat. Mégis az a helyzet, hogy én e pontig talán ebből a sorozatból tanultam a legtöbbet az amerikai feketék olyan problémáiról, ami jellemzően nincsen túlexponálva: itt ugyanis nem a klasszikus bűnözés, leszakadás, szegénység és szegregáció témák kerülnek szóba, hanem sokkal inkább azok a mikroszintű elnyomás-jelenségek, amiről aligha hallani. A This Is Us, ugye, egy család története, anya-apa, és az ő három gyerekük életéről mesél, és e három gyerek közül az egyik egy fekete kisfiú, akit ez a fehér házaspár örökbe fogadott, miután a gyereket, Randallt valaki egy tűzoltóság lépcsőjén hagyta. Randall felnőttkori verzióját Sterling K. Brown alakítja, éspedig olyan remekül, hogy azzal jelölések sorát zsebelte be, no meg egy Emmyt és egy Golden Globe-ot is – csak ennyire erős a fekete szál a sorozatban. Randall történetszála ráadásul olyan finomságokat mesél el, amit máshol nemigen láthatunk: milyen kisgyerekként feketének lenni egy fehér családban, fehér környéken, fehér gyerekekkel teli iskolákban? Hogyan tudja egy gyerek ebben a helyzetben mégis megtalálni a kapcsolatot a gyökerekkel, a fekete identitással, a kulturális örökséggel, hogyan találja meg a helyét a világban úgy, hogy taníttatása és lehetőségei jellemzően inkább csak a fehéreknek adatnak meg? Randallnak ráadásul a neje is fekete, így ő is hoz a témába további adalékokat – és ez csak a fő szálak egyike!
The Chi
Érdekes megfigyelni, hogy a fekete filmesek emancipációja egyszerre zajlik a női alkotókéval: bár – amint arról többször írtunk már – a díjak kiosztásakor rendszeresen kimaradnak, azért lehetőséget egyértelműen egyre többször kapnak, és ezek a nők előszeretettel dolgoznak fel a fekete lakossággal szembeni igazságtalanságokat. Ilyen nő Lena Waithe is, akinek érzékenységét a kisebbségek problémái iránt alighanem az is elősegítette, hogy nem csak fekete, de leszbikus is, így jó eséllyel két irányból is kaphatta a pofonokat az élettől. Akárhogy is, ez a harminchat éves filmes a színészet (Ready Player One, Westworld) mellett íróként és producerként is aktív, és legfrissebb projektje a The Chi című sorozat, mely Chicago kőkemény világába utaztatja a gyanútlan nézőt egy csapatnyi fekete fiatalt követve, akiknek a sorsát egy tragédia fogja össze. Van itt minden: erőszak, gyilkosságok, bandaháborúk, zajlanak a chicagói hétköznapok, ám ami legtöbbször szenvtelen híradás és statisztika csupán, annak ez a sorozat arcot és lelket ad, így téve átélhetővé.
Bizonytalan (Insecure)
És akkor jöjjön még egy társadalmilag tudatos fekete női filmes: Issa Rae, aki producerként, íróként és színésznőként is aktív, a Bizonytalan című sorozata, mely nálunk az HBO Go-n nézhető, pedig az egyik legfontosabb fekete témákkal foglalkozó sorozat jelenleg. Ismét csak egy könnyedebb irányból közelítő sorozat, egészen kiváló zenékkel és ragyogó humorral, amit ráadásul nem kevés sisterhood-érzés is erősít. A Bizonytalan ráadásul még egyet közelít a fókuszon, és nem csupán a mai afro-amerikaiakról, hanem konkrétan a fiatal afroamerikai nőkről mesél.
Feketék fehéren (Black-ish)
Nálunk nem esik túl sok szó erről a többszörösen díjazott komédiáról, pedig a rémes magyar címen futó Black-ish európai fehérként is nagyon szórakoztató komédia, mely szintén a humorral és az emberi tényezővel csempészi be a feketék problémáival kapcsolatos érzékenyítést az epizódokba. A sorozat ráadásul kicsit máshonnan közelít, mint a legtöbb, feketékről sorozat, itt nincs bandaháború és drogfüggés, a főhős ugyanis egy felső-középosztálybeli család, ahol anyu és apu próbálja négy gyereküket felelős felnőtté nevelni, és kulturális örökségüket megőrizni egy olyan közegben, ahol jellemzően inkább fehérek élnek.
When They See Us
A társadalmi érzékenységgel és politikus éllel dolgozó fekete női filmesek közül alighanem Ava DuVernay a leghíresebb, ő az, aki leggyakrabban hallatja hangját az afroamerikaiakat ért igazságtalanságok kapcsán, no meg az egyik legsokoldalúbb filmes Hollywoodban, aki ír, rendez, producerkedik, marketinget talál ki, forgalmas, és így tovább. A When They See Us című sorozata nem is lehetne aktuálisabb, az ugyanis a feketéket sújtó igazságtalan rendőrségi és bírósági gyakorlat abszolút iskolapéldáját szemlélteti egy megtörtént, borzalmas bűncselekmény kapcsán. A Central Parki Ötös néven elhíresült fiatal fekete férfiakat egy olyan bűncselekményért citálták bíróság elé és zárták börtönbe, amit nem ők követtek el, és még a valódi bűnös tizenhárom évvel későbbi vallomása után sem volt egyértelmű, hogy valaha is kárpótolják őket a történtekért. A döbbenetes történetről – amiről ez a minisorozat is mesél – bővebben ebben a cikkben olvashat.
