Kultúra a világ egy fura hely

Szabó Lőrinc eredeti levelei is kalapács alá kerülnek a hétvégén

„Kedves barátom, úgy látom, egészen kellemes őrült vagy" – írta az egyikben gyerekkori barátjának, Kanyó Bélának.

Az egy mozdonyvezető fiaként a miskolci vasútállomás közelében született Szabó Lőrinc (1900-1957) a XX. század irodalmának egyik fontos, életművét tekintve korszakokon átívelő alakja, hiszen a Horthy-korban, és a kommunista hatalomátvétel után is sorra ontotta magából a verseket és műfordításokat.

Munkái a szocializmus évtizedei alatt sem kerültek háttérbe – köszönhetően többek közt az örökséget gondozó fiának. Számos verse, így a stilizált életrajzi regényként született Tücsökzene (1947, bővített kiadás: 1957) néhány darabja, illetve a fia ihlette Lóci-versek a legkisebbekhez is eljutottak, a felnőttek pedig a néhány évente kiadott versgyűjteményeken, naplókon, illetve sajtó alá rendezett levelezéseken rághatta át magát.

A fiatal Szabó Lőrinc portréja, Rippl-Rónai József 1923-as munkája. Fotó: Wikimedia Commons

A többek közt Shakespeare és Molière néhány művét is magyarra átültető, halála évében Kossuth-, három évvel korábban pedig József Attila-díjat kapott költő különböző árveréseken feltűnő, kézzel írt, vagy legalább kézzel szignózott levelei épp ezért is számítanak igazi érdekességnek. Tökéletes lehetőséget tartogat egy ilyen begyűjtésére a Mike és Portobello Aukciósház 100. aukcióján felbukkanó két levél is, melyet Szabó alig néhány héttel a forradalom október 23-i kirobbanása előtt adott postára, címzettje pedig mindkét esetben gyerekkori barátja, Kanyó Béla (1898-1964) volt.

A pályáját a budapesti Phylaxia Szérumtermelő Intézet orvosaként, majd főorvosaként (1925-1940) kezdő, majd a Szegedi Tudományegyetem Közegészségtani Intézetének vezetői székét (1940-1946) elfoglaló, főleg a növényvédő szerek és a por munkásokra gyakorolt hatását, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek higiéniáját vizsgáló professzorral való levelezésének témája egy, a Tisza-parti városban avatandó Babits-emléktábla volt, melynek avatására Kanyó levélben hívta meg a költőt.

Az első néhány levélváltásban ennek az útnak a részleteiről, illetve Szabó az avatás után tartandó előadásról beszélgettek – írja az aukciós katalógus, a kalapács alá kerülő néhány soros levél azonban ennél jóval szabadabb témájú:

Kedves barátom,

 

ugy látom, egészen kellemes őrült vagy: egész sereg érdekes és hasznos dologhoz juttatott hozzá expresszleveled. A Babits-Juhász levelezés nyilván nagyon jó tájékoztató lesz azokra az évekre, melyekben én – sőt te is – még rövidnadrágban rugtuk valahol a rongylabdát az utcán, azazhogy lőttük gumipuskával a verebet… a futball akkoriban még…

No, abbahagyom, mert épp ebben a percben hivtál fel telefonon!

A többit majd szóval.

Szeretettel ölellek:
Lőrinc

Péntek, azt hiszem:
szept. 28.

Fotó: Mike és Portobello Aukciósház

A 24 ezer forintos kikiáltási árral induló, vasárnap délutánig licitálható tételben egy október 9-i, kézzel írt levél is található, sőt, hozzá tartozik Kanyó Szabó Lőrincnéhez és lányához írógéppel írt levele, a megemlékezéssel kapcsolatban írt gépi levél fénymásolata, illetve a Szegedi Szép Szó Szabó Lőrincre emlékező száma 1957-ből, benne az orvos cikkével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik