Kultúra

Gothár Péter a Katona József Színház zaklatási botrányának főszereplője

A Katona József Színház kedden tette közzé, hogy elbocsájtják egyik munkatársukat, miután a vezetőség tudomására jutott, hogy az illető több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A színház szerdán a Facebookon osztotta meg Gothár Péter rendező közleményét:

Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa. Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.

A Katona József Színház az eredeti közleményben nem nevezte meg az ügy szereplőit, az érintettek személyiségi jogaira hivatkozva. Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a HírTv-nek azt nyilatkozta, ő ugyan egyelőre nem tudja, ki a zaklató, de a színháznak nyilvánosságra kell hozni a nevet. Az ügyben a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is megkerestük, ahol Gothár Péter tanít. Kérdésünkre az egyetem közölte, hogy vizsgálatot indítottak a konkrét ügyben, ami jelenleg is tart.

Gothár Péter Kossuth-díjas magyar rendező, aki olyan filmeket rendezett, mint a Megáll az idő vagy a Tiszta Amerika. 1993 óta a Katona József Színház rendezője és 2002 óta tanít a Színművészetin, ahol 2007-ben tiszteletbeli doktori címmel is kitüntették. A Katonán kívül dolgozott még az alábbi színházakban is: Csiky Gergely Színház, Radnóti Miklós Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Örkény Színház. A Katonában színre vitt darabjai közül néhány a teljesség igénye nélkül: Szophoklész: Trakhisz, Ibsen: Hedda Gabler, Shakespeare: Szentivánéji álom, Bulgakov: Kutyaszív. Legfrissebb bemutatója Tar Sándor: Szürke galamb című regényének dráma változata volt 2019 márciusában.

Gothár 15 év után tavaly újra filmet forgatott, a Hét kis véletlen című film 375 millió forint gyártási támogatást kapott a Filmalaptól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik