Kultúra

Időtlen remekmű az Idétlen időkig?

Kár, hogy a film magyar címe teljességgel lehetetlenné teszi, hogy komolyan vegyük a Bill Murrayt örökre ugyanabba a napba záró Groundhog Dayt, pedig az utóélete azt mutatja, nagyon is komolyan kell venni.

Kevés romantikus komédia mondhatja el magáról, hogy ilyen komoly hatással legyen a populáris kultúrára, mint a nálunk valamiért az értelmetlenül debil Idétlen időkig címre magyarított Groundhog Day (a jelentése Mormotanap). A Bill Murray főszereplésével több mint negyedszázada moziba került film ugyanis a műfajban szokatlan reakciókat váltott ki, filozófiai és vallási témájú írások foglalkoztak a tanulságával, miközben maga a film is nagy hatásúnak bizonyult, ma már nem szokás megkérdőjelezni, hogy a kilencvenes évek egyik legnagyszerűbb filmvígjátékáról beszélünk. Most pedig PlayStationre készült VR-játék is lett belőle, melyet a múlt hónapban dobtak piacra. De mitől lett olyan megkerülhetetlen a folyton ugyanarra a napra ébredő, elviselhetetlen időjós története?

Beásta magát az emlékeink közé

Aki esetleg valamiért még nem látta volna a filmet, ez a valós Mormotanapon játszódik: a Pennsylvania állambeli Punxsutawney-ban élő mormota minden év február 2-án megjósolja, meddig tart még a tél (ha a rágcsáló meglátja az árnyékát, akkor még legalább hat hétig tart a tél, ha nem, akkor korán jön a tavasz). A filmbeli Phil Connors (Bill Murray) erre az eseményre érkezik tudósítani a közeli nagyváros, Pittsburgh tévéjétől, a producerből, Ritából (Andie MacDowell) és az operatőr Larryből (Chris Elliott) álló stábbal, de semmi kedve hozzá, mint ahogy az egész feladatot nyűgnek érzi ebben a porfészekben. Igazi pokol tehát a számára, amikor másnap is ugyanezt a napot kell újraélnie, sőt, még sok-sok reggel ébred ugyanerre a február 2-ára. Phil először csak kihasználja, hogy semminek nincs következménye, ám egy idő után elege lesz, de megölni sem tudja magát, minden újraindul reggel 6 órakor, ugyanazzal a Sonny and Cher-slágerrel a rádióból, ugyanazokkal az emberekkel a panzióban és az utcán. Végül fokozatosan rá kell jönnie, csak úgy szabadulhat, ha végre kihozza a napból a maximumot, és olyan hasznossá teszi magát embertársai számára, amennyire csak tudja, mellesleg pedig önzetlenül is szeretni tudja Ritát, akit sokáig csak le akart fektetni, de sikertelenül.

Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 /AFP

A Harold Ramis rendezte filmet 1993. február 2-án mutatták be, és egész jól teljesített a jegypénztárokban ugyan, de azért még kevesen látták a zsenialitást benne, sőt, a Washington Post kritikusa meg is jegyezte, hogy „sosem fogja nemzeti filmklasszikusnak tekinteni a Kongresszusi Könyvtár”, ami természetesen azért nagyon vicces, mert tizenhárom évvel később pontosan ez történt, a Kongresszusi Könyvtár a megőrzésre érdemes filmek közé választotta a Groundhog Dayt is. De az tény, hogy beletelt egy kis időbe, mire a filmet igazán értékelni tudta a világ, ám egy jó évtized elteltével már változott a helyzet, és a bemutató huszadik-huszonötödik évfordulóján már egymást érték a megemlékezések. Maga a nagy hatású filmkritikus, Roger Ebert is kénytelen volt korrigálni tizenkét évvel később az első kritikáját, mondván, hogy annyira szórakoztató a film, hogy elsőre nem lehet észrevenni a zsenialitását. „Van néhány film, és ez is közéjük tartozik, amelyek beássák magukat az emlékeink közé, és hivatkozási pont lesz belőlük. Amikor csak az »olyan, mint a Groundhog Dayben« fordulattal tudod kifejezni, hogyan is érzed magad, akkor az a film elért valamit” – írta az azóta elhunyt Ebert a honlapján. (Egyébként az amerikai katonai szlengben a Groundhog Day már egy állandóan ismétlődő, kellemetlen szituációra utal.)

Azóta a filmet a legkülönbözőbb emberek emlegetik a kedvenceik között: a film 20. évfordulójára készült Guardian-cikkben David O. Russell, a Napos oldal és az Amerikai botrány rendezője; a Monty Python-tag Terry Jones és a Turner-díjas képzőművész, Gillian Wearing egyaránt személyes kedvenceik közé sorolják a Groundhog Dayt, utóbbi egyenesen olyan filmklasszikusok között emlegeti, mint Az öldöklő angyal (Buñuel) vagy A kaland (Antonioni), mondván, hogy ugyanúgy filozófiai kérdéseket boncolgatnak, miközben újraértelmezik a film szerkezetét, és új fogalmi keretet hoznak létre. De honnan is jött mindez?

A forgatókönyvíró is megérte a saját Mormotanapját

A legmeglepőbb az lehet talán, hogy a forgatókönyvíró, Danny Rubin olyannyira nem volt befutott név, hogy a Groundhog Day volt az első film, amit ő jegyzett (együtt a rendezővel), azóta pedig alig csinált bármi érdemlegeset. A Vulture két évvel ezelőtti portrécikke szerint Rubin a nyolcvanas években a McDonald’s imázsfilmjeihez írt forgatókönyveket Chicagóban, de ő valód filmeken szeretett volna dolgozni, ezért összeírta a tíz legjobb filmötletét, melyek közül az egyikre lecsapott egy ügynökség (ez alapján készült később A gyilkos csönd című, méltán elfeledett thriller), amely után Rubin a családjával Los Angelesbe költözött, és amikor az ügynöke újabb filmötletet kért tőle, előállt az ember történetével, aki ugyanazt a napot éli újra és újra. Bár ez nem neki jutott először eszébe, Rubin azt mondja, nem olvasta Richard A. Lupoff hasonló alapfeltevésből kiinduló, 12.01 PM című könyvét, melyből tévéfilm is lett, utóbbi írói a film bemutatása után keresetet indítottak ugyan a gyártó Columbia Pictures ellen, de aztán elálltak a pertől. Rubint különben is az foglalkoztatta elsősorban, hogyan változna meg egy örökké élő ember, ha a tetteinek nincsenek következményei, a Mormotanapra pedig azért esett a választása, hogy a film közel legyen az ünnepekhez, de mégse karácsonykor játszódjon, amikor úgyis nagy a konkurencia. A négy nap alatt összedobott első forgatókönyv végül Harold Ramis, a Szellemirtók forgatókönyvírója és szereplője kezébe került, ő lett a projekt rendezője, aki hozta főszereplőnek a haverját, Bill Murrayt is (miután Tom Hanks és Michael Keaton is visszautasították a szerepet).

Danny Rubin. Fotó: Theo Wargo/Getty Images for Tony Awards Productions/AFP

Ők hárman aztán még párszor átgyúrták a forgatókönyvet, miközben Ramis sikerrel verte vissza a stúdió ötleteit, mint például azt, hogy Connorst egy cigányasszony átkozza meg, a filmben viszont végül az egész megmagyarázatlan maradt Rubinék terveinek megfelelően, és nem is kell ecsetelni, hogy mennyivel jobb így.

Rubin azt is keresztülvitte, hogy a forgatókönyvből kihúzzák az összes, kifejezetten 1993-ra vonatkozó utalást, hogy a film időtlen jellege is megmaradhasson.

A filmet végül le is forgatták (a távoli és kevésbé attraktív Punxsutawney helyett az Illinois állambeli Woodstockban), siker lett, Rubin pedig joggal hihette azt, hogy mostantól ő is része a nagyok klubjának. Mégsem így történt. Pedig ajánlatok voltak dögivel, de mindenki azt akarta, hogy írjon egy Groundhog Day 2-t, valami romantikus komédiát, egy kis csavarral, de azért ne túl naggyal. Rubin viszont nem akarta ugyanazt írni, és a stúdiók ötleteit is visszadobta, kompromisszumra pedig nem volt hajlandó, így folyamatosan gyártotta a filmötleteket, melyekből aztán nem nagyon lett semmi, vagy ha igen, őt magát gondosan leszedték a projektről és odaadták más, megbízhatóbb szakembernek, kigyomlálva a filmből mindent, ami Rubin ötlete volt.

Időközben azonban a film szép lassan kultstátusba került, és Rubin (aki Új-Mexikóba költözött) pedig kezdett megbékélni azzal, hogy oké, lehet, hogy egyslágeres csoda marad, de az az egy viszont tényleg nagy siker lett. Úgyhogy végül felölelte azt az egy slágerét: indított egy blogot a filmről, írt egy könyvet forgatókönyvírásról, Hogyan írjuk meg a Groundhog Dayt címmel, plusz részt vett a filmből készült, sikeres musical írásában is. A barátai és ismerősei egy ideig még felhívták, valahányszor a Groundhog Dayt idéző időhurokkal találkoztak valamely filmben vagy tévésorozatban, de egy idő után annyi lett ebből, hogy leálltak vele. Viszont minden év február 2-án rengetegen keresik, sőt, valaki (akiről sose derült ki, kicsoda) ezen a napon évekig apró ajándékokat rejtett Rubin Santa Fé-i házának a tornáca alá. „Olyan, mintha aznap lenne a születésnapom” – mondta a Vulture-nek.

A holnap határától a boldog halálnapig

A film kritikáiban meg szokás említeni néhány hasonló szellemű művet: a 12:01 PM-ről már írtunk, de szerepel az időhurok egy Malcolm Jameson nevű sci-fi szerző 1941-es elbeszélésében is (Doubled and Redoubled), akárcsak az Urusei Yatsura 2: Beautiful Dreamer című 1984-es japán animében, de bátran kijelenthető, a Groundhog Day lett az első, széles körben is ismert alkotás, amely eljátszott ezzel az ötlettel. Mások olyan műveket tekintenek a film szellemi elődeinek, mint Dickens Karácsonyi éneke és Frank Capra Az élet csodaszép című filmje, miután mindkettő főszereplője természetfeletti lehetőséget kap a sorstól, hogy változtasson az életén illetve egy döntésén. Ami viszont különleges, hogy a film kapott egy spirituális értelmezést is, több világvallás is megtalálta benne a saját értelmezését: a római katolikusok az időhurkot a purgatórium megfelelőjének tartják, a buddhisták és a hinduk a reinkarnáció formáit láthatják a filmben, a zsidók pedig azt, hogy Connorst a jó cselekedetei (micva) mentik meg, írta Jonah Goldberg konzervatív közíró. Sőt, a filmről született kismillió írás filozófusok nevét dobja be Nietzschétől kezdve Arisztotelészen át a francia Gilles Deleuze-ig. Nincs nagyon más hollywoodi romantikus komédia, amely ezt elmondhatná magáról. Igaz, a film szabálytalan romantikus komédiának is, hiszen a műfajnak ellentmond, hogy egyetlen szereplőre, Connorsra koncentrál a sztori, Rita alig több egy kedves mellékszereplőnél, miközben burleszk, fantasy vagy fekete komédia elemek is színezik a filmet, sok egyéb más mellett.

A film leghálásabb kérdése pedig természetesen az, hogy pontosan hány napot is tölt Connors a purgatóriumban, azaz hányszor ébred ugyanarra a február másodikai hajnalra?

Bár a forgatókönyv egyik korai változatában az szerepelt, hogy a buddhista hitnek megfelelően tízezer évig tart ez a rövidke intermezzo (ennyi kell ahhoz, hogy egy lélek a következő szintre léphessen), Ramis hol tíz, hol harminc-negyven évet mond, Rubin szerint pedig egy emberöltőt. A leghíresebb számítás a WhatCulture oldalé, amely egy YouTube-videóban becsüli meg Phil Punxsutawney-ban töltött napjainak számát, és végül 12 395-ben állapítja meg azt, azaz több mint 33 évben, hiszen Phil megtanult jégszobrászkodni és zongorázni, sőt, a számítás feltételei, hogy még franciául is, bár a filmből ez utóbbi nem feltétlenül következik, sőt, gyanús, hogy inkább csak néhány Baudelaire– és Rimbaud-verset tanulhatott meg, hogy lenyűgözze velük Ritát.

Míg a forgatókönyvírónak nem tette a sínre a karrierjét a film, sőt, Rubin ugye egyenesen benne ragadt a saját Mormotanapjában, addig Bill Murraynek pont, hogy ez a szerep kellett ahhoz, hogy végleg kitörjön a bohócbörtönből, és elismerjék, hogy árnyalt, többrétegű karaktereket is képes eljátszani. Így kaphatott szerepet Wes Anderson-filmekben és az Elveszett jelentésben, melyekben kis túlzással ugyanezt a cinikus, megkeseredett, fanyar humorú középkorú férfit alakítja, mindig kifogástalanul. Ő maga is úgy tartja, talán karrierje legjobb alakítását nyújtja Phil Connors szerepében. De még az olyan karakterszínészeket is, mint az irritáló biztosítási ügynököt, Ned Ryersont játszó Stephen Tobolowskyt, vagy a Phil egyéjszakás kalandját, Nancyt alakító Marita Geraghtyt is ezzel a szereppel azonosítják a leginkább.

A Groundhog Day pedig tényleg az elmúlt harminc év egyik legnagyobb hatású filmje lett: az egy dolog, hogy készült belőle egy olasz remake, de az időhurok számos azóta készült film vagy sorozatepizód témája lett. A teljesség igénye nélkül ilyen A holnap határa, A lé meg a Lola, a Forráskód, az ARQ, az Időről időre, a Vesszőfutás című svéd film és az ebből készült netflixes Naked, a Mielőtt elmegyek, a Boldog halálnapot, és erre az alapötletre épül a Netflix idei sorozata, a Russian Doll is. Sőt, a természetfeletti elemet tartalmazó romantikus komédiáknak (fantasy comedy) is új lökést adott (Segítség, apa lettem!, Mi kell a nőnek?), de Jim Carrey fantasy-vígjátékai (Hanta boy, A minden6ó), sőt, a már idézett David O. Russell szerint Charlie Kaufman teljes munkássága sem értelmezhető a Groundhog Day nélkül, gondoljunk az éppen Carrey főszereplésével készült Egy makulátlan elme örök ragyogására. Sőt, a magyar filmesek közül Orosz Dénes karrierjén is egyértelmű a film hatása (Coming Out, Poligamy). (Ha már itt tartunk, említsük meg, hogy ennek a filmnek speciel a magyar szinkronja is jól sikerült, Murray magyar hangja Tahi Tóth László volt.) És akkor itt van a szeptemberben piacra dobott videojáték, a Groundhog Day, 2019, melyben Phil fia, ifjabb Phil Connors kerül időhurokba, és őt kell valahogy kijuttatnia a játékosnak.

Az igazi Mormotanap Punxsutawney-ban, idén február 2-án. Jeff Swensen/Getty Images/AFP

Maga az igazi mormotanap is sokkal több érdeklődőt vonz Punxsatawneyba a filmnek köszönhetően, miközben a forgatási helyszín, Woodstock (nem összekeverendő a legendás rockfesztiválnak helyt adó, New York állambeli Woodstockkal) minden évben több napos fesztivált kanyarít február másodika köré, melybe természetesen a film vetítése is beletartozik. Az, hogy február 2-án levetítik a filmet, számos városban már évente kötelező, sőt, Liverpool és Columbus egy-egy mozijában ilyenkor 24 órán keresztül, 12 alkalommal egymás után vetítik a Groundhog Dayt, amely egy állandó ismétlődésről szóló film esetében tökéletes tiszteletadás.

Borítófotó: Collection Christophel © Columbia Pictures Corporation 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.