Kultúra

Világgá ment az anya, de mi lesz a 9 éves fiával?

A szép Vibeke csupán pár felhőtlen órát akar. Csakhogy kilencéves fia, Jon is nekiindul a téli városnak. Egyetlen éjszaka sztorija. Norvég sikerszerzővel matinézunk.
Korábban a témában:

A városháza előtt temérdek autó parkol. A hideg miatt sokan a kocsiban maradva, a letekert ablakon át beszélgetnek egymással. Nem állítják le a motort. Vibekét nem érdekli, miről beszélnek. Kiszáll a kocsiból, majd még egyszer ellenőrzi, jól zárta-e be az autót. A vidámpark, az bezzeg érdekli őket. A könyvtár meg szinte mindig üres. Nem érti, miért nem használják ki ezt a nagyszerű lehetőséget. Kellemes olvasóterem, mindenütt zöld növények, a falakon ízléses plakátok. Elindul lefelé, a bejárat irányába, a könyvtár a városháza pincéjében van. Valaki suttog mögötte, de Vibeke nem néz hátra.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Az üvegajtók mögött vaksötét van. Elolvassa a nyitvatartásról kifüggesztett tájékoztatót. Rájön, hogy tévedett. A könyvtár kedden és csütörtökön tart este nyitva. Szerdán már háromkor bezárnak. Mindig megfeledkezem arról, milyen kis város ez, bosszankodik magában. Egyenként bedobja a könyveket az ajtón lévő kis nyíláson, ami azért van ott, hogy bármilyen időpontban vissza lehessen adni a könyveket. Szinte fáj, amint a könyvek koppanását hallja a padlón, rossz látni, ahogy a nyílás alatt egy halomban összegyűlnek a földön. Mintha a szerelmét hagyná el.

Nekidől az ajtónak, és rágyújt egy cigarettára. Hirtelen nem tudja, mihez kezdjen. Pedig le is zuhanyozott, meg minden. Pillantása egy autóra esik, amely éppen akkor kanyarodik be a parkolóba. A levegőben szállingózik a hó. Kicsit távolabb színes koronát formázó villanykörték lógnak a vidámpark bejárata előtt. A színek tisztán és erősen rajzolódnak ki a sötét égbolton, látványuk valósággal vonzza a tekintetet. Korunk karneválja, gondolja Vibeke, és elhatározza, hogy ha már itt van, közelebbről is megnézi.

*

– Holnap van a szülinapom – mondja Jon.

– Tizennyolc leszel, ugye? – néz rá a lány, és felnevet.

Jon vezet a játékban, szinte mindenütt csak az ő fekete figurái láthatók. A kislány már feladta, már csak bolondozni van kedve.

*

Vibeke belép a vidámpark kapuján. A bejáratnál valaki nekiütközik, bocsánatot kér és odébbáll. Vibeke megáll, felméri a terepet. A vidámparkot kör alakban állították fel. A legszélén vannak a bódék, ahol sorsjegyet lehet venni, legbelül a különféle játékok, hinták. Az ufós masina, amiről olvasott, félig teli kocsikkal jár, a közelben felvisít egy kislány és csak árad, árad a zene.

A sorsjegyes bódékat kamionok utánfutójából alakították ki, az egyiknél hosszú, ősz hajú nő áll. A haja majdnem a derekáig ér. Biztos paróka, gondolja Vibeke. A nő sárga műanyag vödröt tart a kezében, mely telis-tele van sorsjeggyel. Kezén hosszú szárú fehér kesztyűt visel, melynek szegélyét műszőrme borítja. Kabátja is fehér, lábán pedig hosszú, fehér csizma. A nő tekintete végig Vibekére tapad, amíg az elhalad mellette. Sok rajta a smink, állapítja meg Vibeke, nem ártana, ha kicsit takaréko­sabban bánna a festékkel.

*

A kislány az ajtó kilincsére akasztott szatyorban kutat. Végül kihúz belőle egy kazettát, és beteszi az ablakpárkányon álló magnóba.

– Ezt nagyon szeretem. Mindig akkor hallgatom, ha lazítani akarok kicsit.

Arrébb húzza a lapos magnót, úgy, hogy a szoba végében is jól lehessen hallani. Jon leül az egyik ágyra, a kislány a másikra, és a fiúra néz. Azután fejével Jon felé fordulva lehasal az ágyra. Jon látja a lány tekintetén, hogy tényleg hallgatja a zenét. Egymásra néznek. Jon a gyomrában érzi a lány pillantását. Száguld feléje a vonat, ő meg ott áll a sín közepén, a vonat meg csak jön, jön, hogy elgázolja, öt emelet magas. Mégsem üti el, hanem magával ragadja, felemeli. A következő pillanatban már a vonat egyik ütközőjén ül, és az röpíti magával, puhán, könnyedén, arcába csap a szél, de mindez most nem érdekes, mert ott van mögötte a vonat, védelmezőn, akár egy eleven, meleg állat.

Indiai vagy kínai zene, Jon nem tudja pontosan. Hátával a falnak támaszkodik, behunyja a szemét és hallgatja. Kínában van, vonaton utazik, a sínek a Nagy Fal tetején vezetnek végig, hullámzanak, hol felfelé, hol lefelé tartanak, és Jon a tájban gyönyörködik, a messzi, fehér sziklákban és egy távolban zúgó folyóban. Amikor megint kinyitja a szemét, halálosan fáradtnak érzi magát.

A lány mintha elaludt volna. Most úgy néz ki, mintha keleti származású lenne. Leginkább a szeme miatt. Bőre feszes a szája felett, olyan, mintha szája átfolyna az arcára. Vagy fordítva. Az arca csúszik a szája felé, hogy azután eltűnjön a keskeny nyíláson át.

*

Vibeke egy játékautomatánál köt ki, aminek az oldalán pénzt kell bedobálni, majd valami karfélét kell elfordítani, mire különböző nyeremények potyognak a szerkezet alján lévő fémrekeszbe. Sok mindent lehet nyerni, például tollakat a legkülönbözőbb színekben, sapkát, amire zseblámpa van szerelve, divatjamúlt szájrúzst, aranyozott szegélyű tükröt, a legkülönbözőbb órákat, valamint nejlonba csomagolt nyakkendőt, sálat. A nyereményeket arany celofánpapírra helyezték. A doboz oldalán apró lámpák világítanak, fényüktől csillog-villog a celofán. A nyeremények között hever még néhány fémgolyó. Távolról szemlélve olyan hatást keltenek, mintha a dobozt gyémánttal szórták volna tele, állapítja meg Vibeke és elmosolyodik. Pénzt dob az automatába, és a kart az egyik rúzsutánzat felé próbálja fordítani. A rúzs már a nyílás peremén van, amikor a kar felemelkedik. Csupán öt fémgolyó potyog ki a rekeszbe. Vibeke zsebre vágja valamennyit.

*

Jonnak eszébe jutnak a tévében látott születésnapok. A család reggel egy jókora tálcával, mely telis-tele van süteménnyel és gyertyával, és sok-sok ajándékkal állít be az ünnepelt szobájába. A szülők megcsókolják egymást. Dehát ez Amerika. Azt persze már csak ritkán lehet látni, hogy mi van a csomagokban. A mozdonyra gondol, amit a boltban látott. A piros-szürke mozdonyra, amelynek acélból van az ütközője. És le lehet szerelni. A legjobb kocsiknak saját ajtaja van, amit ki lehet nyitni, hogy az utasok könnyebben közlekedhessenek. Jon a kalauz, egyen­ruhát visel, köszönti az utasokat és jegyet árul. Majd átváltozik masinisztává, alagutakon, vörös viadukto­kon vezeti át a vonatot és fák szegélyezte szűk völgyeken, melyek alján áttetsző patak csörgedezik. Vibeke áll az egyik peronon. Jon megáll és felveszi, majd megszólaltatja a sípot. Vibeke is ott ül vele a vezetőfülkében, dohányzik, élvezi a fényt és a gyönyörű tájat. Jon beleszól a mikrofonba és teát rendel.

*

– Jól néz ki a hajad!

Vibeke felkapja a fejét. Egy sötét szerelőruhás férfi áll mögötte. Cigarettával kínálja az asszonyt. Itt dolgozhat a vidámparkban. Van itt még rajta kívül egy-két hasonló ruhát viselő férfi. Szőke haja sűrű, hullámos, szinte egész arcával mosolyog. Kedves, egyszerű fickó lehet. Attól még szóba elegyedhet vele. Úgyhogy Vibeke is kedvesen mosolyog, és megköszöni a cigarettát. A férfi a játékautomatának veti a hátát, majd hosszú, vékony kezével a nő felé nyújtja a cigarettásdobozt. Teljesen tele van. Lehet, hogy nem is dohányzik, gondolja Vibeke. Kivesz egy szálat. A férfi is, majd a szájába dugja a cigarettát. Szerelő­ruhája bal felső zsebébe teszi a dobozt, majd végigcsapkodja az összes zsebét, mire a farzsebében talál egy öngyújtót. Vibeke arca elé emeli az ön­gyújtót, a nő látja, hogy a férfi tövig vágta a körmét. Az idegen tekintete Vibeke orrcimpájára tapad, ahova egy apró gyöngyszem van erősítve. Megpróbálja kiolvasni a tekintetéből, vajon mit szól hozzá. A férfi elmosolyodik, szeme egyszerre szomorú és vidám.

– Nyertél valamit? – kérdezi, mire Vibeke előhúzza zsebéből a fémgolyókat.

– Egyszer elvesztettem a kedvenc golyómat. Másodikos lehettem. Beleejtettem az iskola bejárata előtti rács alá. Ott is maradt. Mindig láttam, ha kimentünk szünetben, fájt a szívem, de nem mertem megkérni a portást, hogy vegye ki.

Vibeke a férfira néz, majd tekintete elsiklik felette. Hangos kiabálás hallatszik a céllövölde felől. Egy csapat supermannek öltözött fiú szórakozik azzal, hogy minden egyes lövés után egymásnak dőlnek. Mintha részegek lennének. Ezen mindketten jót nevetnek.

– Hideg van – jegyzi meg a férfi, és beleszív a cigarettába.

– Igen – feleli Vibeke –, tényleg hideg van.

Szívesen mondana mást is, csak nem tudja, mit. Nem mintha azt hinné, hogy sok mindenről tudnának beszélgetni, de valahogy megsajnálta a fickót. Ebből állhat az élete, járja az országot ezzel a vidámparkkal. Zsebre teszi a golyókat. Nem húzza ki a zsebéből a kezét, hanem ide-oda lökdösi vele a golyókat. Hogy le ne fagyjon a lába, egy ideje már egy helyben topog. A férfi még egy utolsót beleszív a cigarettába, majd a csikket a földre hajítja, és csizmájával elnyomja a hóban.

– Vissza kell mennem dolgozni – bök fejével a másik oldalon álló ufó-körhinta felé. – Maradsz még egy darabig? – kérdezi Vibekét. Fejét oldalra hajtja, szemében komolyság tükröződik, de nem bírja sokáig nevetés nélkül.

– Talán igen – feleli kurtán Vibeke.

Látja, ahogy a férfi elindul a hintánál álló fabódé felé, ahol az irányítópult is van. Már sorban állnak az emberek, hogy fölszállhassanak. A kislányok ide-oda lökdösik egymást a sorban. Vibeke látja, hogy bemegy az ajtón, még azt is látja, amikor lehajol, hogy elvegye a bódé kis üvegablakán át benyújtott pénzt. Amikor elfogytak az emberek, a férfi még egyszer Vibeke felé fordul, lelkesen integet, mintha grimaszokat is vágna, majd elindítja a szerkezetet. Majom a ketrecben. Vibeke látja, hogy a férfi nevet.

Nincs óriáskerék, állapítja meg Vibeke. Olyan kicsi az egész. Persze az is lehet, hogy a tél miatt van. Nyáron biztos nagyobb a választék. A téren kisebb körhinta áll. Vibeke tekintete a rikítóra mázolt motorokra, versenyautókra tapad. Nem vonz túl sok embert, csak néhány kisfiú ment rajta néhányszor körbe. Túl lassú, az az oka, gondolja Vibeke. Lenéz a lábára. Új a csizmája. Érzi, ahogy nadrágja alatt a nejlonharisnyája a csípőjére tapad a hidegtől.

Forrás: Scolar Kiadó

Hanne Ørstavik: Vágy

Szöllősi Adrienne fordítása

Scolar, 2019

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.