Kultúra

Kőhalmi Zoltán: Fanatikusokkal nincs értelme vitatkozni

A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Djamfjordban – ezen a címen jelent meg Kőhalmi Zoltán első könyve, ami épp olyan abszurd és szórakoztató, amennyire ez alapján sejthető. Egy traumatizált norvég nyomozó kalandjait követhetjük, de feltűnnek benne balettozó orosz gengszterek, érzelgős vámpírok, szamurájok és egy gyilkos nyelvészszekta is. A humoristával arról beszélgettünk, hogy kényszeres halogatóként hogy sikerült befejeznie a regényt, tanult-e némi szorgalmat a hangyáitól, és szokott-e nevetni a Kétfarkúak poénjain.

Olyan kedves fickónak tűntél mindig a színpadon…

Tényleg? Nagyon rendes vagy, hogy ezt mondod. A színpad mögött azért nem mindig voltam az, szerintem.

Ott nem láttalak, de a színpadon nem tűnsz agresszívnek, most meg kiderült, milyen vérszomjas vagy, halomra ölöd szegény szereplőidet.

A műfaj vérszomjas. Most mondhatnám, hogy nekem meg kellett erőltetnem magam, hogy belehelyezkedjek, de azért ez nem lenne igaz. Nyilván mindenkiben benne lakozik minden, és a szituáció hozza ki belőle, hogy kedves lesz vagy agresszív. Erre a belátásra épül az egyik nagy forgatókönyvírói iskola is. A krimiknek is az az egyik alapvetése, hogy bárki lehet gyanús, és a jelentéktelen mellékszereplőkről is kiderülhet, hogy nagyon fontosak. Van még egy csomó olyan toposz, amivel jól el lehet játszani. Nekem ez egy jó móka volt, mert egy olyan univerzumba vihettem be az olvasót, amiben azért már vannak támpontjai, még ha nem is olvas minden nap skandináv krimit.

A címben előre kijelölöd, hogy 101 hulla lesz. Azért ehhez kellett a műszaki végzettség, hogy aztán tényleg ennyien haljanak meg.

Sokat számolgattam, az biztos. A szerkesztőm, Cserna-Szabó András is mondta, hogy ennek mindenképp passzolni kell, különben biztos akad majd egy megszállott, aki összeszámolja, és felháborodott levélben jelent föl, hogy nincs is annyi hulla a könyvben, mint ígértem.

Pár évvel ezelőtt úgy hivatkoztál erre a regényre, mint a soha el nem készülő könyvedre, amit minden karácsonyra megígérsz anyukádnak.

És ez pontosan így is volt.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hogy sikerült végül rávenned magad, hogy befejezd?

Sajnos vagy nem sajnos, de nekem is a határidő a legnagyobb múzsám. Már bennem is érett, hogy be kéne fejezni, aztán egyszer gyanútlanul bementem a kiadóhoz, ahol hirtelen komolyra fordultak a dolgok. „Mi lenne, Zoli, ha megírnád öt hónap alatt” – kérdezték. Ez kicsit váratlanul ért, de rávágtam, hogy „persze”.

Nagyon elégedetten mentem haza, hogy ezt milyen jól megbeszéltük, de este már magzatpózban feküdtem az ágyon, és rettegtem, hogy vajon képes leszek-e időre befejezni.

Aztán kiderült, hogy a rendszeres munka nagyon szórakoztató. Számomra újdonság volt, hogy ilyet is lehet csinálni. Elég sok gondom volt ezzel korábban.

Halogatós típus vagy?

Abszolút, meg hát nem is voltam rákényszerítve a rendszerességre. A színpadi műsoraim például sok szempontból kötetlenek. Változó, mi kerül a műsorba. Előfordulhat, hogy napközben eszembe jut valami, és este már elsütöm, ahogy az is, hogy nem úgy mondom, mint előző nap. Ez nem irodalmi szöveg, mint egy regény, amit később már nem lehet módosítgatni és a hangsúlyokat tologatni. Szóval itt minden nap le kellett ülni írni. Az elején kiszámoltam, hogy akkor egy nap alatt mennyit kell megírnom – az a műszaki végzettség, ugyebár. Rájöttem, hogy nagyon hajtanom kell. Meg hát az is kiderült, hogy az első verzió nagyon messze van még a véglegestől. Minden könyvhöz, amit a polcon látunk, tartozik egy másik könyvnyi szöveg, amit kihajított az író és a szerkesztője.

A könyvszakmával kapcsolatos frusztrációid meg is jelennek a regényben, ahol sem az író, sem a kiadó emberei nincsenek biztonságban.

Hát igen, elég sok meta-dolog van a könyvben. De sok minden tényleg menet közben került bele. Úgy nézett ki, hogy itt ültünk a kávézó teraszán a Csernával, és ő mondta, hogy kevés a könyvben a szex. Erre én írtam bele egy szexshopos jelenetet, hogy elégedett legyen.

Az Alkonyat-paródia is így jött?

Az egy régebbről meglévő ötlet volt. Eredetileg egy olyan könyvet terveztem, amiben mindenféle műfaji paródiák lettek volna. „Minden könyv” lett volna a címe. A skandináv krimi készült el először, és ez bizonyult a legmarkánsabbnak is. Nagyon sok időbe telt belátnom, hogy jobb lesz, ha ezt fejlesztem tovább regénnyé. De ott volt a fejemben ez a vámpíros romantikus lányregény-paródia, meg eddigre már el is olvastam az Alkonyatot. Ez a vitathatatlan teljesítmény nem mehetett veszendőbe.

Nem lettél rajongó?

Lenyűgözött az az önbizalom, hogy milyen rettentő szűkös szókinccsel mer nekivágni a nagyívű cselekmény leírásába. Emiatt rettentő könnyen parodizálható, mintha eleve viccből írták volna. Kérlelhetetlen részletességgel ismerjük meg például minden szereplő öltözékét. Akkor is, ha épp egy ellenséges gyilkosról van szó, aki rátámad a főhősre, és csak egy másodperce van megfigyelni, mit hord. De ha műtétre tolják be a kórházba, akkor is biztosan megtudjuk, milyen virágos függönyök lógnak az ablakon. Mintha nem is egy regényt olvasnánk, hanem egy kamaszlány naplóját.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Pár éve Bödőcs Tibor is paródiakötettel kezdte írói karrierjét, akárcsak most te. Szerinted ebben szerepet játszik az, hogy paródiát írni hálásabb feladat, mert már eleve megvan a sorvezető?

Most természetesen csak magamról beszélek, nem a Tiborról, de szerintem igen, mert általában könnyebb valaki másnak a hangján megszólalni. Ez megfigyelhető szinte minden, a saját hangját kereső alkotónál. Még a Pink Floyd is feldolgozásokat játszott az első bulikon. A humoristáknál ugyanez a helyzet. Az első fellépéseken mindig érződik ez a küzdelem, hogy ne hasonlítsunk túlzottan a példaképeinkre. Én a színpadon ezt már megszenvedtem, könyvcsinálóként most tartok ebben a fázisban.

A standupban ráadásul estéről estére tesztelheted, hogy melyik poén működik, és melyik nem. A könyvnél honnan tudod ezt?

Hát ez az. Rég izgultam annyira, mint a könyvbemutató előtt, ahol fel kellett olvasnom néhány részletet. Nyilván látták páran korábban. Például a feleségem, aki irodalmár, magyartanár és művészettörténész, szóval eleve nagyon közel van a szövegekhez. Ő, akarva-akaratlanul – na jó, inkább akaratlanul – első közönsége mindannak, amit csinálok. Engem nem kell faggatni arról, hogy min dolgozok éppen. Állítólag a férfiak általában nem ilyenek, de én imádok magamról beszélni a színpadon és otthon is. Aztán ott van Szabó Márton István, akivel hat éve dolgozunk együtt, és az önálló estjeimnek is szerkesztője, rendezője és titkár és személyi edző. És persze a szerkesztő, Cserna-Szabó András. Néha frusztráló volt, mert megmondta azt a három dolgot, ami nem tetszett neki a könyvben, aztán elhallgatott. Úgy kellett kiszedni belőle, hogy amúgy élvezte és sokat tudott rajta nevetni. Úgy volt vele, hogy ami jó, azt minek mondja.

Szükséged van a dicséretre?

Szerintem mindenkinek szüksége van, ez egy nagy közös alapigazság ezen a bolygón.

Kommenteket is olvasol néha?

Azokat nem szabad olvasni. Ezt már megharcoltam magamban.

De szerencsére nincs is rá szükségem, mert a standup egy perverz műfaj, ahol mindenre rettentően gyors visszajelzést kapsz.

Ezt irigyli sok író humorista és karikaturista. Marabu panaszkodott nekem erről, hogy megjelenik egy karikatúrája, és fogalma sincs, hogy tényleg nevetnek-e rajta az emberek, vagy sem. Nálunk ez egyértelmű, viszont ennek az az ára, hogy esténként ki kell állni több száz ember elé, akik lehet, hogy síri csendben hallgatnak végig.

És ez a gyors visszajelzés nem fenyeget azzal, hogy az ember idomulni kezd az elvárásokhoz, és elveszti a saját hangját?

A saját humorérzékemet követem, csak az a kérdés, hogy ezen mások is nevetnek-e, vagy kizárólag csak engem szórakoztat. Kamaszkoromban azt hittem, hogy csak a haverjaim nevetnek a vicceimen. Aztán volt egy gimis előadás, ahol szintén működött, és onnantól úgy gondoltam, hogy akkor talán a korosztályomból mások is értik ezt. Végül a Humorfesztivál volt az, mikor rájöttem, hogy úristen, felnőtt emberek – akikkel nem biztos, hogy tudnék értelmesen beszélgetni – értik ezt az egészen abszurd agymenést, amit leírtam. De ez a kérdés azért a mai napig ott lebeg minden estem fölött, hogy vajon jön-e velem majd a közönség.

Arra van valami megfejtésed, hogy honnan jött az abszurd iránti rajongásod?

Fogalmam sincs. A Monty Python volt az, ami nekem korán betalált, de valószínűleg azért, mert már akkor is fogékony voltam erre a fajta humorra. Akkoriban a Monty Python-rajongást egyfajta ellenkultúrának éltem meg: milyen menő, hogy én ezen tudok nevetni, sokan meg nem. Mintha ez egy ilyen mozgalom lenne. Aztán megdöbbentett, mikor Monty Python-tagoknak láttam korábbi vagy későbbi dolgait, amik egész mások voltak. Őket is a saját humorérzékük vezette. Valószínűleg nem az volt a fontos számukra, hogy megreformálják a humort, nem kiáltványt akartak csinálni, csak fergeteges műsort. Ebben kell követni őket, hogy miként lehet hitelesnek maradni a színpadon.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha már hitelesség: Mennyi a valóság és mennyi a póz abban az egzisztenciális szorongásban, amit az estjeidben prezentálsz? Tényleg ezt éled?

Teljesen valós. Szokták kérdezni, hogy kitalálom-e ezeket, de erre nincs semmi szükség, mert a mindennapjaim része.

A sikerekkel sem halványult?

Mikor pszichológushoz kezdtem járni, mondta a feleségem, hogy ne tegyem, mert a végén normális ember leszek, és akkor éhen halunk.

De szerintem nem lehet így megváltoztatni senkit, és amúgy is: a szorongás az alapvető hozzáállásom a dolgokhoz. A siker meg sosem végleges. Addig a pillanatig vagy sikeres, amíg működik, amit csinálsz. Ezért nem múlik el soha a drukk és a kétely, mert tudom, hogy sem én, sem a közönség nem egy gép.

Minden közönség más, bármi történhet. Volt olyan, hogy elment az áram a művelődési házban. Ilyenkor hiába találod ki a műsort, reagálni kellett a helyzetre, míg egy zseblámpát szorongatsz a kezedben. Nem nagyon lehet ebbe a szakmába belekényelmesedni.

Azt nyilatkoztad, hogy nem viszel politikát az estjeidbe, mert a HVG-címlapokon úgyis kiélheted magad…

Igen, aztán meg mindenki más kiélheti magát az én Facebook-oldalamon.

Arról volt szó, hogy nem olvasol kommenteket.

Ott sajnos előfordult, hogy leálltam vitatkozni, de végül mindig oda lyukadunk ki, hogy fanatikusokkal nincs sok értelme szóba állni, mert úgyse lehet őket meggyőzni. Nem gondolom, hogy a humornak átpolitizáltnak kéne lennie. A közönség nem ezt szokta meg tőlem, és a színpadi karakterem nem is kívánja ezt. A mostani estemben van két olyan poén, ami aktuálpolitikai áthallású, és már erre is megkaptam a kérdést, hogy ezt miért kellett. Néha azt érzem, hogy muszáj utalnom a körülöttünk lévő folyamatokra, hogy ne azt lássák, hogy ez a faszi egy dobozban él, és azt sem tudja, milyen évet írunk. Ilyenkor beleszövöm egy-két ponton a politikát, de nem ebből az irányból indulok a poénok keresésére.

Az átpolitizált humor tehát nem a te világod, de mi a helyzet a politika áthumorizálásával? Szoktál nevetni például a Kétfarkú Kutyapárt mémjein?

Szoktam, de őket nem politikai pártnak tartom, hanem egy viccpártnak, akik jópofa performanszokat csinálnak. Amúgy szegről-végről szegedi vagyok, akárcsak Kovács Gergely pártelnök úr, akinek ott is voltak már legendás poénjai, mielőtt még Pestre került volna. A nagy fiam pedig elkötelezett támogatójuk, szülinapjára kért is egy Kétfarkú-pólót. A Facebookon szoktam olyat játszani, hogy megmutatom a gyerekeimet, de úgy, hogy mondjuk épp a fejüknél is nagyobb vattacukrot esznek, így nem látszanak. A kétfarkús póló viszont látszott, így ott is elindult egy irdatlan kommentfolyam, hogy miért adom rá a fiamra a pártlogót. Megírtam nekik, hogy egyrészt magának választotta a pólót, másrészt nekem nem számít, hova szavaz – főleg, amíg nem is tud.

Nemrég Hajós András műsorában, a Dalfutárban is szerepeltél, így hirtelen nemcsak humorista és regényíró, de dalszerző is lettél. Ráfér ennyi minden a névjegykártyádra? És jellemző rád, hogy keresed az új lehetőségeket?

Az ismerőseim szerintem egybehangzóan azt állítanák, hogy ez nem jellemző rám. De azért ezek rokonszakmák, és mindig érdekeltek. Filmet is szívesen írnék egyszer, de hát ezek általában megmaradnak az „egyszer majd” projektfázisban. Ezért örülök, hogy a Hajós felhívott, hogy akkor vágjunk bele, mikor találkozunk. Megszenvedtem vele, mert tényleg nem csináltam még ilyet, és fogalmam sem volt, hogy működik a dalírás. De hát a műsort eleve nagyon szerettem, mert nagyon szép üzenet, hogy a szereplők a nézők szeme előtt döbbennek rá: tudnak együtt dolgozni, pedig lehet, hogy amúgy szóba se álltak volna egymással.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

És hol késnek a következő Kőhalmi-slágerek?

Nem keresett meg senki, hogy írjak dalszöveget. Én azt hallottam, hogy a költő-slammer Kemény Zsófit többen is hívták a Dalfutár-szereplése óta. Valószínűleg elriasztotta a potenciális slágergyárosokat, hogy voltam annyira elvetemült, hogy ebbe is belevittem az abszurdot.

Egyvalamire muszáj még rákérdeznem: megvannak a háziállatként tartott hangyáid?

Sajnos elpusztultak, a fene vigye őket.

Nem gondoztad őket rendesen?

Épp az volt a probléma, hogy túlgondoztam őket. Mint az, aki túlöntözi a kaktuszait. De sokat tanultam a dologból, csak mindig egy-egy boly élete árán. Két bolyom is összeomlott. Haveri körben viszonylagos hangyaszakértőnek számítok.

Mikor kérdezik, hogy lehet kipusztítani a hangyákat a házukból, csak annyit felelek: nyugodtan adják ide, majd én gondozom őket kicsit, és akkor garantáltan végük lesz!

Nagy szeretettel tönkreteszem az egészet.

És mi mindent tanultál a hangyáktól? Szorgalmat, időbeosztást?

Á, lusta népség, csak jó a píárjuk. Mindig azokat látod, akik kint szaladgálnak, azt viszont nem, hogy a bolyban hányan fekszenek. A sztereotípia ebben az esetben is csalóka.

Mégis szegény tücsköt járatták le a mesében.

Pontosan, pedig ő egyfolytában haknizott.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.