Kultúra

Olyan sorozatot akartunk, ami nem nézi hülyének a tiniket

A kamaszok nem fura bogarak, csak megpróbálják kitalálni, hogy kik is ők valójában – mondja Rév Marcell, aki a magyar filmekben korábban is bizonyított (Fehér isten, Jupiter holdja), de az utóbbi években Amerikában is felkapott operatőrré vált. Dolgozott Al Pacinóval, és ő fektette le az utóbbi évek legjobb tinisorozatának, az HBO-s Euphoriának a képi világát, amiben nagyon odafigyeltek, hogy véletlenül se esztétizálják a kamaszok közti szexet. Most Enyedi Ildikóval forgatja A feleségem története nagyszabású adaptációját, amit jövőre mutatnak be. De vajon mi a fő különbség egy HBO-s és egy filmalapos forgatás között? Interjú Rév Marcellel.

Enyedi Ildikó osztályába jártál a Színművészetin, most pedig operatőrként dolgoztok együtt. Átalakult a tanár-diák viszony?

Teljesen. Már csak azért is, mert vége az iskolának. A kapcsolatunk Ildikóval – nemcsak nekem, hanem többünknek – nem szűnt meg attól, hogy megszűnt a tanulói jogviszonyom. Azelőtt is sokszor kikértem szakmai kérdésekben a véleményét, hogy felkért volna A feleségem történetére. Ha forgattam egy filmet, megmutattam neki, és volt egy folyamatos dialógus közöttünk, ami fokozatosan átalakult, ahogy idősebb lettem.

Azt tudjuk, hogy Enyedi Ildikónak kamaszkora óta milyen sokat jelent Füst Milán regénye, de ilyenkor fontos, hogy te is elolvasd, és tanulmányozd?

Olvastam középiskolás koromban, de amikor megkeresett, gyorsan kézbe vettem a könyvet. Ez úgy másfél éve volt, még nem láttam a forgatókönyvet. Mikor megjött, elolvastam azt is, de még mindig olvasgattam a regényt, és egy idő után Ildikó arra kért, hogy most már hagyjam az eredetit. A filmadaptáció nem a szöveghez próbál hű lenni, hanem a regény lelkéhez, ezért lesznek kisebb eltérések a cselekményben.

Hasonló a helyzet mondjuk az Eufóriánál is? Ott egy izraeli sorozat adta az alapot.

Ez trükkös, mert valójában semmi köze az eredetihez. Megmondom őszintén, nem is láttam az izraeli sorozatot. Az HBO akart csinálni tinédzser kontentet, megvettek egy licencet, és felkérték Sam Levinson író/rendezőt, aki azt mondta, hogy szívesen átírja, de igazából van egy saját ötlete. Azt hiszem, a címen kívül két karaktert emelt át összesen, de teljesen más a sztori. Az izraeli például egy gyilkosság köré szerveződik. Az amerikai inkább egy önéletrajzi sorozat, mint bármi más, Sam saját kamaszkori élményein alapszik.

Melyik részeketet köszönhetjük neked?

Az elsőt, a harmadikat, a negyediket, és körülbelül a második egyharmadát, aztán haza kellett jöjjek Ildikó filmjét előkészíteni.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Előre tisztáztátok, hogy meddig tudsz az HBO-val maradni, vagy közben ugrottál ki?

Az volt a deal, hogy addig nyomom, amíg el nem kell kezdődik A feleségem története.

A legtöbb sorozatnál van egy vezető rendező, aki az első rész/részek alapján meghatározza az irányt. Az operatőröknél is így van, hogy az elején számít igazán, kinek a koncepciója érvényesül?

Nagyon fura világ a tévé, én is most tanulom, mert korábban nem dolgoztam tévés projektektekben. Elvileg van egy showrunner, aki nem egy rendező, általában inkább az író szokott lenni, vagy a vezető író, ha van „writer’s room”. Neki van beleszólása, ki legyen a rendező, és kinek mi a feladata. Felkérnek egy ügyes rendezőt a pilotra, azaz az első részre, hogy megalapozza a sorozat hangulatát. Az operatőröknél is hasonló a helyzet: aki az elejét fényképezi, annak jut a világ megteremtése, az ő nevéhez kötik majd az egészet. Ez a standard eljárás, de minden sorozat más. Az Eufóriát például Sam írta, nyolcból öt részt ő rendezett, ő az egyik producer és a showrunner is. Ez tehát egy one-man show, Samnek csak az HBO-val kellett egyeztetnie, ami a pénzt adja. De vannak olyan sorozatok, mint a Black Mirror, ahol mindegyik rész más. Ott nem mondhatja valaki, hogy a pilot operatőre találta ki az egészet képileg.

Amikor elvállalsz egy munkát, mennyit nyom a latban, hogy abban meghatározó-e a látványvilág? Örülsz, ha látod, hogy egy szír menekült repked majd a filmben (Jupiter holdja), vagy tele lesz drogos víziókkal (Euphoria)?

Szeretem, ha ezek váltakoznak. Amúgy mindig azt csinálom, amit kérnek tőlem: a Jupiter holdjánál és az Eufóriánál sem én jelentkeztem, hogy ilyet szeretnék, hanem megtaláltak a feladattal. Nem az alapján választottam, hogy itt majd jól megmutathatom, milyen fasza gyerek vagyok. Igyekszem azt csinálni, ami az anyagból és a rendezőből jön.

Mi volt a legerősebb érv az Eufória mellett?

Főleg az, hogy Sam Levinsonnal korábban csináltunk közösen egy filmet, az Assassination Nationt és ez egy nagyon jó élmény volt. Sam már akkor, a forgatás alatt mondta, hogy akar csinálni egy sorozatot, és elkezdtünk beszélgetni róla, hogy milyen legyen.

Nemcsak Sam Levinsonnal dolgoztál az utóbbi években, de apjával, az Esőemberért Oscar-díjat nyert Barry Levinsonnal is, akivel az HBO-s Paterno – eltemetett bűnök című filmet forgattátok közösen.

Igen, és ez például egy sokkal klasszikusabb film. Barry nagy múltú filmrendező, akinek van egy bejáratott stílusa. Ebből nem lehet kizökkenteni, és ez nem is volt célom. Ilyenkor tisztában vagy vele, mettől meddig terjed a film világa, de azon belül Barry nem szólt bele semmibe, nagy szabadságom volt.

Ugyanúgy megtalálod ezekben a klasszikusabb munkákban is a kihívást?

Persze, sőt. Ha csinál az ember mondjuk egy Eufóriát, jól esik utána egy ilyen. Enyedi Ildikó filmje pedig egy harmadik kategória, ott majd egy újabb aspektusa kerül előtérbe a filmkészítésnek.

A filmben Al Pacino alakítja Joe Paternót, a zaklatási botrányokba belebukott legendás edzőt. Megremeg az operatőr keze, ha Al Pacino áll a kamerája előtt?

Az elején igen, aztán megszokja ezt is az ember. Főleg, ha negyvenvalahány napig vagytok együtt. Pacino amúgy nagyon közvetlenül, partnerként viselkedett.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Az Eufóriában Zendaya áll a középpontban, akiről a legtöbben vagy azt tudják, hogy Disney-sztár és popénekes, vagy Tom Holland oldalán látták a Pókemberben. Beraktuk egy dobozba. Te is hasonlóan álltál hozzá?

Most megpróbál kimászni ebből a dobozból. Szuper volt a közös munka, az egyik legelhivatottabb színésznő, akivel találkoztam. Rengeteget melózik és iszonyatosan közvetlen. Nekem is volt egy ilyen előítéletem vele kapcsolatban, de ez azonnal elmúlt már a kamerateszt során. Ebben a sorozatban sok múlik a beauty departmenten (sminkesek, maszkmesterek, fodrászok, öltöztetők, kosztümösök), mert a karakterek nagyon meg vannak csinálva. Éppen az adja a kontrasztot, hogy Zendaya viszont nem. A teszten megláttam az arcát a kamerában, és volt benne valami hihetetlen egyszerű természetesség. Akkor megnyugodtam. Aztán kiderült, hogy tök jó fej is.

Téged is foglalkoztatott a tinik világa, vagy ez inkább Sam Levinson hatása?

Szerintem ez mindenkit foglalkoztat. Valaki azt mondja, hogy irritálja a jelenség, de őket meg azért érdekli. Ez a legképlékenyebb időszak az ember életében, van benne valami misztikus. Csak az a baj, hogy a tinifilmek legtöbbször hülyének nézik a tiniket, a saját közönségüket degradálják. Van egy tizenhárom évvel fiatalabb öcsém, ő már épphogy nem tini, de rajta keresztül láttam, hogy a kamaszok nem fura bogarak, csak megpróbálják kitalálni, hogy kik is ők valójában. Szokás ezt a korosztályt idegesítőnek beállítani, pedig hihetetlen érzékeny időszakról van szó, és rengeteget lehet a tiniktől tanulni.

A technikai fejlődés miatt még inkább szétnyílt a szakadék a szülők és a gyerekek között. Kevésbé értik őket, mert nincs semmi betekintésük a világba, amiben a tinédzserek a mindennapjaikat töltik.

Vagy nehezebb emiatt karámban tartani őket, amit a maga módján minden szülő megpróbál. Lehet kisebb, vagy nagyobb ez a karám, de valamivel igyekeznek körülvenni a gyereküket, hogy védjék. Ezeket a falakat szinte képtelenség felállítani manapság. Az Eufóriában tényleg az volt a koncepció, hogy csináljunk egy sorozatot, ami nem nézi a hülyének a tinédzsereket. Kapjanak valami olyat, amire ráismernek, ami a valós problémáikat, szorongásaikat, mindennapjaikat tükrözi.

És ez érdekli is őket? Vagy inkább csak mi ámuldozunk rajta, milyen a tinik világa?

Úgy tűnik, hogy kíváncsiak rá, de erről nincsenek statisztikáim. Az árulkodó, hogy az élő kábel megtekintéshez viszonyítva magas az online nézettség aránya, ami tipikusan erre a generációra jellemző. Az HBO célja épp ez volt: a csatornának nem nagyon volt tini közönsége, így akart magának építeni egyet. A mi célunk persze nem ez volt: csak valami olyat akartunk csinálni, amit jónak tartunk.

Felmérted előtte a terepet, néztél más young adult sorozatokat?

Belenéztem a Riverdale nevű sorozatba, és a 13 Reasons Why-ba, de egyiknek sem jutottam a végére. Ezek egy glamouros tinivilágot mutatnak, ami minket nem annyira érdekelt.

És a tiniktől függetlenül szoktál amúgy sorozatokat nézni?

Mostanában egyre többet, régebben nagyon keveset. Megnéztem a Csernobilt, az tetszett, a Mindhuntert szintén nagyon szerettem, és követjük a Hatalmas kis hazugságokat (Big Little Lies) is. Ezt az új évadot nem annyira, de az előzőt igen.

Neked hogy jött, hogy operatőr legyél? Emlékszel kamaszként valami meghatározó filmélményre?

Filmélményekre emlékszem, de az mindenkinek van, önmagában ettől még senki nem lesz operatőr. A szüleim mindketten irodában dolgoznak. Érdekes munkájuk van, de tisztában voltam azzal, hogy én nem tudnék egy helyen megmaradni a seggemen, így ki kell találjak valamit. 16-17 éves koromban egyszer csak kitaláltam, hogy operatőrnek lenni biztos jó buli. Nem tudtam, mit jelent ez valójában, egy homályos kép élt a fejemben arról, hogy egy tévénél fogok dolgozni, és küldözgetnek ide-oda, hogy vegyek föl valamit. Legalább mindig máshol vagyok. Aztán elkezdtem fotózni, egyre jobban elmélyültem benne, de nincs egy romantikus történetem a nagy pillanatról, amikor Hitchcock Szédülését nézve rájöttem, hogy operatőr leszek.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Megszűnt a mozi és a tévé közti óriási különbség, és az az álláspont, hogy a tévé csak egy futószalagon gyártott produktum?

Nem teljesen. A megítélésnél egyre inkább eltűnik a határ, a prémiumtévék tartalmai közel kerültek minőségben a mozihoz. De azt azért még mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a moziban is nagyon sok rossz minőségű film van, ugyanúgy ahogy a tévében.

Inkább az a helyzet, hogy ha te egy Christopher Nolan vagy, vagy egy Tarantino, akkor szeretnél nagyvászonra kerülni. Az egy másik befogadói élményt biztosít. Egy filmkészítőnek fontos, hogy milyen körülmények között nézik a filmjét. És most nemcsak a minőségről van szó, hanem az intenzív figyelemről. A moziban nem mész ki a közepén kávét főzni, és tölteni magadnak egy sört. Nem a villamoson nézed meg reggel az újabb epizódot, hanem beülsz egy sötét terembe, és kussban vagy két órán keresztül. Ez az igazi különbség, mert a szellemi tőke bőven befolyik ma már a tévébe.

Benned volt bármi ellenérzés korábban a sorozatokkal szemben?

Volt. Sam beszélt rá, de nem bántam meg. Látom, milyen hatása van: egy ilyen témájú film tized- vagy századannyi emberhez ért volna el moziban, mint az Eufória. Ráadásul a nézők mindennapjainak fontos részévé válhat egy-egy sorozat, ami egy másfajta de szintén elementáris hatás.

Ha már Nolan szóba jött, ő a filmre való forgatás élharcosa, A feleségem történetét szintén filmre vettétek. Van ebben a témában határozott véleményed, hogy mit ad egy produkcióhoz a film, és elveszik-e valami lényeges a filmművészetből, ha minden digitalizálódik?

Úgy fogalmaznék, hogy óriási veszteség, ha megszűnik a film. Olyan, mintha nem lehetne többet olajfestékkel festeni, de azt nem gondolom, hogy az olajfestmények ettől jobbak, mint az akvarellek, mert ez hülyeség. Ilyen szempontból szerintem Nolanéknek igazuk van: ki kell állni a film mellett, viszont én kevésbé vagyok kategorikus. Vannak projektek, amiknek jól áll a film, másnak meg inkább a digitális. Ez egy szerzői döntés, és nem látom ezt a hierarchikus különbséget a „szakrális” film és a „profán” digitális technika között. Nekem könnyebb filmre forgatni, közelebb áll hozzám, de például az Eufóriánál örülök, hogy végül digitálisra forgattunk.

Ez nyitott kérdés volt?

Nagyon nyomtam egy ideig a filmet, és a Sam is, de az HBO tiltakozott. (A Westworld filmre forgott, és jókora balhék kerekedtek belőle.) Aztán végül egy speciális digitális technika mellett döntöttünk, és sokat adott az eredményhez. Mégiscsak egy új generációról szól a történet, aki ebbe a közegbe nő bele, kicsit műmájer lett volna fordítva. A flashbackek egy része filmre forgott, mondjuk, amikor a főszereplő oktatást tart a faszos szelfikről.

Az HBO-nál megszokhattuk, hogy a meztelen női testrészek vannak túlsúlyban, ráadásul sokszor érezni egy szoftpornós beütést. Az Eufória viszont éppen az ellenkező irányba ment, ez a ti döntésetek volt?

Az HBO nem szólt bele a forgatókönyvbe ilyen szinten. Nem volt olyan, hogy ide kéne még egy öltözőjelenet pár kukival. Ez Sam részéről egy fricska, hogy ne csak mindig a nőket vetkőztessük, mutassa meg a férfioldal is, hogy mije van. Ez valakinek tetszik, valakinek nem.

Fotó: Bielik István / 24.hu

A szexjelenekről is sok mindent lehet mondani, de azt hogy szép, vagy érzéki, azt nem.

Igen, a kamera szinte végig mozog, amitől van egy könnyű folyása a sorozatnak, de a szexjelenetek pont szembemennek ezzel. Mind nagyon statikus, furcsa és hideg. Nincs mozgás, a kamera csak le van rakva valahova. Nem akartuk esztétizálni, mert az elment volna a tinipornó irányába.

Lesz második évad. Abban is részt veszel?

Úgy néz ki, hogy igen. Sammel azt beszéltük, hogy kicsit újragondoljuk a második évadot.

Ha össze kéne hasonlítani egy amerikai és egy magyar filmalapos forgatást, mennyire kell kicentizni egy hollywoodi produkciót? Innen úgy képzeljük, hogy ott bármit lehet, és teljes az alkotói szabadság.

Más a hozzáállás. Az egy corporate világ. Adott egy cég, ami profitot vár el, ami nagy felelősséget helyez az alkotókra. A magyar adófizetők pénzét költeni más okból nagy felelősség, ott nem önmagában az számít, hogy visszahozza-e az árát a pénztáraknál. Nekünk filmkészítőknek az is célunk amikor készítünk egy filmet, hogy megcsinálhassuk a következőt is, ami legalább olyan jó. Ehhez rajtunk, az alkotókon kívül elégedettnek kell lennie annak is, aki a lehetőséget biztosítja. Mástól lesz elégedett a magyar néző és jelen esetben a Filmalap, mint az amerikai néző vagy az HBO. Az elvárások tehát kicsit mások, de a munka ugyanaz. Persze az én helyzetem könnyebb, mert köztem és a stúdió között van egy rendező, és általában rajta csattan minden. Én már csak egy tompított ütést kapok.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.