Van ez a sokarcú dolog a vallással. Hogy egyszerre tűnik túlhaladottnak és mindennél aktuálisabbnak, hogy egyszerre köszönhetjük a vallásnak a legfelemelőbb és a legszörnyűbb tetteket is, hogy egyszerre irigylésre méltó – mert ki ne akarna egy misztikus természetfeletti segítőt –, és érthetetlenül indokolatlan, hiszen tudományos, tapasztalati úton bizonyíthatatlan az alapja. És akkor az egyházi intézményrendszerről még nem is beszéltünk, aminek köszönhetjük az írástudástól az összes művészeti ágon át az épített környezetig a teljes kultúránk alapjait, de véres háborúk és a túl nagy, túl erős szervezetekre jellemző bűntettek sorát is. És főleg ott van az, hogy az egész vallás-kérdést üres hagyománynak legalább annyira tekinthetjük, mint élő, intenzív istenkapcsolatnak – sőt, ami azt illeti, előbbire alighanem bárki több példát tud mondani a buzgón keresztet vető, temetéseken éneklő, de kutyákat mérgező vénasszonyoktól kezdve a simán csak megszokásból, társasélet címszó alatt templomba járó tömegekig. Szóval kívülről, nem hívőként – sőt, sokszor belülről is – nehéz vallásügyben zöldágra vergődni. De azt még a nem hívők is érzik, hogy a krisztusi tanításokban a legmélyebb humanizmus ölt testet, és hogy ezen elvek mentén egy szolidáris, egymást segítő, filantróp élet szerveződhetne a világra – de nem nagyon szerveződik, legfeljebb egészen piciben, egy-egy embertől, alulról indulva. Ilyen ember Bolba Márta is.
A Mandák Ház – teljes nevén Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház – a Karácsony Sándor utcában áll, a Magdolna, Lujza és Dankó utca és a Kálvária tér szomszédságában. Ez itt a Magdolna negyed, az igazi, a népmesei nyócker, ennél nemigen lehetne nyóckerebb. Földszintes, hosszan elnyúló épület, mely teljesen körbezár egy nagy udvart, nem tűnik különösebben fenséges, vonzó épületnek. Valamikor polgárház volt, míg gazdája, a névadó az egyháznak nem ajándékozta, így lett belőle szeretetotthon, egyházi emberek lakóhelye, majd a szerzetesrendek feloszlatásakor egykori diakonisszák mentsvára, az istállóból templom lett, ma is itt tartják az istentiszteleteket. Ma a házban kialakított apró lakásokban egyetemisták és idősek laknak, az épületben számos civil és önkéntes szervezet és egyházi munkacsoport tevékenykedik, az evangélikus egyház menekülteket segítő munkája is itt összpontosul, önismereti és terápiás csoportok is használják a ház tereit, és intenzív közösségi élet van bibliaórákkal, hitéleti rendezvényekkel és közös vacsorákkal.
Ha nem is szabad elvitatni csapata érdemeit, mindennek a fő mozgatórugója Románné Bolba Márta evangélikus lelkész, akiről Takács Mária, a Meleg férfiak, hideg diktatúrák, és az Eltitkolt évek című filmek rendezője forgatott dokumentumfilmet. A Mandák Ház lelkésze egy éven keresztül követi főhősének mindennapjait, melyek finoman szólva is tevékenyen telnek. Bolba Márta ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy ellátja mindazon kötelező feladatait, melyeket lelkészi munkaköre ró rá, miközben nem mellesleg házas és két – azóta három – gyereket nevel, hanem megállás nélkül jön-megy, intéz, szervez, invitál: a Mandák Ház közösségi élete nem jönne létre némi pluszmunka nélkül. A lelkész hívta a házba az említett szervezeteket, ő szervezte erős és növekedő közösséggé a sorvadozó, picike gyülekezetet, mely olyannyira megfogyatkozott, hogy már attól tartottak, hogy megszűnik. Innen szép nyerni, de a film tanúsága szerint Bolba Márta eléggé nyerésre áll.
Már amennyiben nyerésnek lehet nevezni azokat az apró sikereket, melyeket a folyamatos, magányos szélmalomharcban a lelkész elért, ami sokszor nem tud más lenni, csak egyenes gerincű, rendíthetetlen kiállás a közöny ellen, amit a kerület és az ország vezetői a szociális és humanista szempontok iránt mutatnak. Bolba a Családok Évében kilakoltatott rengeteg családért, az ilyen családoktól elvett gyerekekért szervezett tüntetésen beszél, kiáll, beszél, együttérzésre, összefogásra buzdít, akkor is, ha nem egy született szónok, és akkor is, ha hiába teszi, mert hát tudjuk, hogy mennyire nem várható semmi változás ebben a rendpárti, embertelen politikai közegben. A lelkészt látszólag nem rendíti ki meggyőződéses emberbaráti attitűdjéből semmi, ő az emberségben, a társadalmi egyenlőségben, a szociális érzékenységben, a segítségben hisz, mert ő – szemben az ország úgynevezett keresztény, úgynevezett demokrata vezetésével – valamit felfogott a krisztusi tanításokból, és a szerint dolgozik. Értelemszerűen szembe is kerül a kerület vezetésével, a film legbicskanyitogatóbb jelenete szépen leképezi azt a pikírt arroganciát és terelést, amivel Kocsis Máté Bolba Mártához, és bárki máshoz viszonyul, aki, mondjuk, a szociális bárlakások kérdését feszegeti.
Bolba egyébként megpróbálkozott a politikusi pályával, 2017-ben elindult az időközin, sikertelenül, de a kudarc láthatólag nem állította meg, mert azóta is aktívan tesz a kerület életéért, gyülekezetében összekapcsolva a Palotanegyed tehetősebb híveit a Magdolna negyed szegényebb lakóival. A Mandák Ház lelkésze megszólaltatja Bolba Márta mellett a férjet, a munka- és harcostársakat, de látjuk a találkozásokat az utca emberével és a hatalommal is, és látjuk az örömet is: azt az élénk közösségi és hitéletet, ami a Mandák Házban mindennapos, azt a sok erőt és szépséget, ami az összefogásból kinőhet, a végeredmény keserédes tanmese és kordokumentum. Keserédes, mert iszonyú lesújtó képet fest a magyarországi szociális ellátórendszerről, és úgy általában a közéleti viszonyokról elképesztő mennyiségű magára hagyott, kiábrándult, szegény, tudatlan és megvezetett emberrel – de közben mégis felemelő, mert a főhősben annyira nincsen semmi kétely, hogy megátalkodott tettvágya és emberszeretete átragad a nézőre is.
A Mandák Ház lelkésze széles körű moziforgalmazásba ősszel kerül, ám addig rengeteg elővetítésen lesz látható, ezekről legkönnyebben a film Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Kiemelt kép: Civil Művek Közművelődési Egyesület
