Kultúra

A rabok és a börtönőrök is falják a házaspár véres krimijeit

Lars Kepler az egyik legfelkapottabb skandináv krimiszerző, akinek tíz éve futó Joona Linna-sorozatát 40 nyelvre lefordították és 12 millió példány fogyott belőle világszerte (magyarul legutóbb A hipnotizőr, a Lesben és A nyúlvadász jelent meg). Pedig Lars Kepler nem is létezik, csak egy svéd házaspár találta ki őt, hogy írás közben se kelljen magányosnak lenniük. Vajon min változtat egy álnév? Hogy lehet egyáltalán közösen regényt írni? És mit keresne egy író a börtönben és a lőteremben? Interjú Alexandra Coelho Ahndorillel és Alexander Ahndorillel, akik örökre titkolni akarták kilétüket, de ma már cseppet sem bánják, hogy leleplezték őket.

Ki a valódi szerzője ezeknek a könyveknek? Lars Kepler vagy Alexander és Alexandra?

Alexander: Bonyolult kérdés, és érdekes, hogy még soha nem tették fel nekünk. Talán Kepler eredettörténetből érthető meg legjobban a helyzet. Mindketten írók voltunk már, mikor létrehoztuk őt. A stílusunk teljesen eltérő volt: Alexandra történelmi regényeket, én pedig posztmodern prózát írtam. Ám azt éreztük, hogy annyira magányos tevékenység az írás, mi pedig mindent szeretünk együtt csinálni, hogy ezt is ki akartuk próbálni együtt. Nem lehet olyan nehéz! – gondoltuk. Aztán kiderült, hogy dehogynem lehet.

Alexandra: Jöttek a veszekedések. Nagyon nehéz volt a kialakított szerzői stílusunkat és az egóinkat közös nevezőre hozni, mert persze mindketten át akartuk menteni a stílusjegyeinket. Először egy gyerekkönyvvel próbálkoztunk, de az katasztrófának bizonyult. Aztán belevágtunk egy színdarabba, ám az még annál is rosszabb volt. Nem értettük a dolgot: van három gyerekünk, szeretjük egymást, sülve-főve együtt vagyunk, miért épp az írás az egyetlen, amit nem tudunk közösen csinálni? Erre a problémára született megoldásként egy harmadik szerző gondolata. Ő lett Lars Kepler. Észrevettük, hogy ez segít az egónkat háttérbe szorítani, és utat nyit egy stílus felé, ami mindkettőnk számára új.

Alexander: Ezért kezdtem azzal, hogy bonyolult kérdés, mert ugyan mi hoztuk létre őt, de Kepler mégis önálló szerző, saját világgal. Korábban egyikünk sem ebben a műfajban vagy stílusban alkotott.

És ehhez csak egy új név kellett, vagy fontos Lars Kepler személyes élettörténete is?

Alexander: Nagyon fontos az életútja, ennek kitalálásával kezdtük az egészet. Tulajdonképpen ő volt az első közös művünk, kitaláltunk mindent és még képet is készítettünk róla.

Lerajzolták?

Alexandra: Photosoppal készítettünk egy kollázst, hogy nézhet ki. Olyasmit, mint azok a rendőrségi fantomképek, amiket a körözött bűnözőket ábrázolják. Ez alapján Kepler kicsit idősebb nálunk és hosszú, dús szakálla van. Szégyellős, ám átható és meleg a tekintete. Régebben tanár volt, de aztán történt vele valami…

Gondolom, valami sötét, borzasztó traumáról van szó.

Alexandra: Természetesen, de nem tudjuk, pontosan mi, mert erről soha nem beszél senkinek. Nappal egy hajléktalanszállón dolgozik, segítve az elesetteket, éjjelente pedig írja ezeket a regényeket. És mindemellett rettentően magányos.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Mint az írók munka közben?

Alexandra: Valahogy úgy, hiszen ő maga is ebből a magányból született. Alexanderrel épp befejeztük egy-egy saját könyvet, leadtuk a kéziratokat, és ránk tört az ilyenkor szokásos depresszió. Az a fajta ürességérzés, ami elkerülhetetlen a nagy, feszített munka elvégzése után. Ez ellen találtuk ki Keplert, hogy rajta keresztül megoszthassuk egymással az írás örömeit és bánatait is. Az életrajzi adatok nagyon fontosak voltak. Kellett egy elképzelt személyiség, aki mögé elrejtőzhetünk, mi ugyanis tényleg elszántuk magunkat, hogy örökre titokban tartjuk a kilétünket. A kiadónknak is álnéven küldtük el emailben az első könyv kéziratát, közölve, hogy ne is kérdezze, ki áll a Kepler név mögött.

Alexander: Fölösleges hűhónak tűnhet a titkolózás, de tényleg féltünk. Sok kudarc után végre megtaláltuk a közös kreativitás terét, nem akartuk elveszteni.

Hogy lepleződtek le végül?

Alexander: Ez számunkra is rejtély, mert tényleg senkinek nem árultuk el. Nemhogy a kiadónknak, de még a gyerekeink sem tudták, hogy mi vagyunk Lars Kepler. Adtunk pár interjút, de azt is kizárólag emailben.

Alexandra: Az érdeklődés viszont őrületes volt. Még mielőtt a Hipnotizőr megjelent volna, a kiadó gyorsan lefordítatta a kéziratot és elvitte a Londoni Könyvvásárra, ahol kisebb szenzáció lett belőle. Mindenki meg akarta venni a jogokat, a svéd média pedig csak kapkodta a fejét, hogy „Micsoda? De hát ki a fene az a Lars Kepler?”.  Már a fesztivál alatt lábra kapott a pletyka, hogy a jól ismert svéd író, Henning Mankel a valódi szerző. Mankel nagyon mérges lett, és kijelentette, hogy hagyják ezzel a hülyeséggel, nem ő Lars Kepler. Ezután indult az igazi hajtóvadászat.

Akkor viszont komoly újságírói teljesítmény, hogy végül sikerült kideríteni.

Alexander: Tulajdonképpen igen. Fél évvel később bukkantak ránk, addigra már megjelent a Hipnotizőr. Épp a vidéki kis nyaralónkban bujkáltunk Svédország nyugati partjainál. Augusztus vége volt, sötét éjszaka, a gyerekek már aludtak, és mi is épp ágyba készülődtünk, ám egyszer csak megláttuk a zseblámpa cikázó fényét a kertünk végében. Egyre közeledett. Aztán kopogtattak az ajtón. Olyan volt az egész, mint egy horrorfilmben.

Vagy skandináv krimiben…

Alexandra: Pontosan, sejtelmes hangulat. De végül csak két újságíró állt az ajtóban, és azt mondták: „Valljátok be, hogy ti vagytok Lars Kepler!”

Egyből megtörtek?

Alexandra: Nem volt más választásunk. Másnap tartottunk egy nagy sajtótájékoztatót, ahol színt vallottunk a kamerák kereszttüzében. Az ügy pikantériája az volt, hogy ugyanezen a napon jelentette be a svéd hercegnő az eljegyezését, de azzal senki nem foglalkozott, mert mindenki Lars Kepler leleplezésétől volt hangos.

Akkor marketingfogásnak sem volt utolsó az álnév.

Alexander: Ez eszünkbe sem jutott, mikor belevágtunk. Ami történt, az a legvadabb várakozásainkat is felülmúlta. A lelepleződés után attól féltünk, hogy soha többé nem leszünk képesek együtt írni. De sikerült. Sőt, még könnyebbé is vált az egész, mert ettől kezdve nyíltan kutathattunk. Nyugodtan felhívhattunk mondjuk egy börtönigazgatót, hogy megkérdezzük: „Jó napot, Lars Kepler vagyok, eljöhetnék-e megnézni az intézményt?”.

Az évtizedek óta álnév mögött rejtőző Banksynek és Elena Ferranténak is azt tanácsolnák, hogy nem kell félniük a lelepleződéstől, nyugodtan bújjanak elő?

Alexandra: Szinte biztos vagyok benne, hogy nem sérülne a kreativitásuk. Mégis szomorú, amikor a művészeket megpróbálják akaratuk ellenére előrángatni a rejtőzködésből. Nem akar mindenki belépni a reflektorfénybe. Elena Ferrante azt szeretné, hogy a könyvei magukért beszéljenek, ne szoruljanak rá az ő gyámkodására. Ez az egyik fő üzenete annak, amit csinál, és Banksy művészetének is része az anonimitás. Ha ez sérülne, az életmű is megváltozna.

És mégis hogy lehet közösen írni egy regényt? Leosztják a fejezeteket vagy karaktereket egymás közt?

Alexandra: Sok írópáros így tesz, mi nem. Az egyenlőség nagyon fontos számunkra, mindent közösen csináljuk. Az első ötlettől kezdve a kutatáson keresztül az írásig minden szakaszból ugyanúgy kivesszük a részünket.

Alexander: Az egész egy hosszú szakasszal indul, amikor csak beszélgetünk, hogy mi legyen az alapötlet. Mikor ez megvan, kidolgozzuk a cselekményt. Ez olyan három hónapig tart, amíg napi 8-10 órában beszélgetünk és jegyzeteket írunk. Felskicceljük a jeleneteket apró cetlikre, amiket aztán kitűzünk egymás mellé egy nagy falra, így egyben látjuk az egészet. Jó sok időt töltünk a fal előtt álldogálva, közben tisztázzuk míg az összes részlet és összefüggés letisztul. Csak akkor ülünk le írni, mikor a sztori már tökéletes.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Alexandra: Van egy dolgozószobánk, egy régi konyhaasztallal és rajta két számítógéppel. Itt írunk a jegyzetek alapján, és fél óránként megmutatjuk egymásnak, mire jutottunk. Kihúzunk, beleírunk szavakat, mondatokat, majd megvitatjuk, hogy lenne jobb. Egy idő után már azt sem tudjuk, melyikünk írta melyik részt, teljesen feloldódunk a közös szövegben, ami viszont menet közben egyre jobbá és komplexebbé válik. Ez a legjobb része az egésznek.

A könyvekben sötét, és néha egészen beteg bűnügyeket göngyölít fel Joona Linna. Vannak néha rémálmaik attól, amit írnak?

Alexandra: Vannak rémálmaim írás közben. Az írási folyamat közepén szoktak indulni, mikor kinyitjuk a pokol kapuit, és csak akkor érnek véget, mikor befejeztük a könyvet. Néha magunkat is megijesztjük. De hitelesek akarunk lenni, a saját legmélyebb félelmeinkből kell dolgozunk.

Alexander: Épp ezért kezdtünk krimit írni, hogy kezelni tudjuk a saját félelmeinket. Mindenki fél az erőszaktól, ami a világban leselkedik rá, a bűnügyi történetek egyfajta feldolgozási lehetőséget nyújtanak minderre. Bármilyen áldozatok árán, de a sorozatgyilkost végül megállítják, kapunk válaszokat arra, hogy mi és miért történt.

Említették, hogy kutatási szakasz előzi meg az írást. Ez miből áll? Terepre is mennek?

Alexandra: A Nyúlvadászhoz például meglátogattuk Norvégia legbiztonságosabban őrzött börtönét, ahol a legveszélyesebb bűnözőket tartják fogva. Mivel a főhősünk, Joona Linna is börtönben van a történet szerint. Egy ilyen hely atmoszféráját nem lehet pár Google-kereséssel megismerni. Látni kell látni azokat a végtelen folyosókat, a falakat, és érezni a szagokat, amik reménytelenséget árasztanak. Mindennél többet elmond a rabok mozgása, mert ők sosem kapkodnak. Megmozdulnak, majd megállnak, nincsenek sietős céljaik az életben, mint nekünk, többieknek a külvilágban. Élőben látva sokkal nyomasztóbb ez az egész, mint, amit valaha elképzelhettünk volna otthon ülve.

Alexander: Közben persze sokat olvasunk is a helyszínelési protokollokról, találkoztunk nyomozókkal, járőrökkel, orvosokkal, pszichológusokkal. Még a karaktereink által használt kézifegyvereket is kipróbáljuk, csak hogy pontosan érezzük, mi a különbség egy Glock 17-es vagy egy 45-ös Magnum súlya, a tapintása és a rúgása között. Eleinte minden könyvnél bele kellett ásnunk magunkat valami újba, de mostanra azért kialakult egy alapjártasságunk a helyszínelés, a kriminológia vagy a gyógyszerek terén. Szóval akár pályát is válthatnánk.

És ebbe a szuperbiztonságos börtönbe csak azért léphetnek be, mert tudják, hogy önök Lars Kepler?

Alexandra: A börtönigazgató nagy rajongója a könyveinknek, így boldog volt, hogy vendégül láthatott minket. Vittünk is egy csomó idegen nyelvű példányt a börtönkönyvtárba, mert nekünk sokféle nyelven megvan, és vannak rabok, akik norvégul nem is értenek. Így ők is tudnak mit olvasni.

A rabok is Lars Keplert olvasnak?

Alexandra: A rabok és a börtönőrök is.

Az első könyvben kulcsszerephez jut a hipnózis. Ezt kipróbálták?

Alexandra: Alexander kipróbálta, én ehhez túlzottan kontrollmániás vagyok. Rettegnék, hogy soha többé nem ébredek fel a hipnózisból.

Alexander: A bátyám hipnotizőrként dolgozik, így behatóan ismeri, mi történik ilyenkor az emberi elmében. Vele sokat beszélgettünk, és egyszer ki is próbáltam, mielőtt belekezdtünk a könyvbe. Különös, de valahogy mégsem kellemetlen átélni, ahogy az akaratod meggyöngül. A hipnózisban pontosan tudod, hogy mondhatnád és tehetnéd azt, amit akarsz, de úgy érzed, egyszerűbb azt mondani és tenni, amit a hipnotizőr akar. Épp ezért hatalmas felelősség is a hipnotizőr részéről, amit a könyvben is kihangsúlyoztunk.

Szerepet játszott a műfajválasztásban, hogy a skandináv krimi jól bejáratott nemzetközi brand lett?

Alexandra: Mikor belekezdtünk, még nem volt az, szóval nem. Íróként amúgy is inkább sztorikban gondolkodsz, szeretnél kidolgozni. Henning Mankelt ismerték külföldön, de a skandináv krimi nem vált még hívószóvá. Szerintem Stieg Larssonnal, és a Millenium-trilógiával szakadt át a gát, ami elsöprő világsiker lett. Mi pont akkoriban kezdtünk bele mi is.

Alexander: Svédországban nagy hagyománya van a kriminek és a thrillernek, mi is gyerekkorunk óta szakmányban olvastuk és néztük a bűnügyi történeteket, akár filmről, akár könyvről, a skandinávról, akár amerikairól volt szó. Ez már önmagában is komoly alapműveltséget adott a műfajban, de egy idő után azt éreztük, mi is megalkothatjuk a magunk thriller-verzióját.

Mintha már Ingmar Bergman filmjeimben is ott bujkálna a pszichothriller. Ha jól tudom, róla Alexander írt is egy regényt még Lars Kepler előtt.

Alexandra: Bergman hihetetlen befolyással bírt, évtizedeken át leuralta a teljes svéd kultúrát. Sajnos nem mindig a jó értelemben. Olyan volt, mint egy lenyűgözően hatalmas fa, ami akkora árnyékot vet, hogy semmi nem tud nőni körülötte. Persze zseni volt bizonyos dolgokban, de zsarnok is tudott lenni. Még élt, amikor Alexander megírta róla ezt a gyönyörű könyvet. Bergman elolvasta, és fel is hívta őt.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Tényleg? És miről beszéltek?

Alexander: Elküldtem neki a kéziratot, mert azt akartam, hogy lássa még megjelenés előtt. Már nagyon öreg volt, közel a 90-hez. Hosszan beszélgettünk az apjáról és kettejük kapcsolatáról, mert a könyv is főleg ezt boncolgatta. A telefonban áradozott, hogy nagyon tetszett neki a regény, ám egy héttel később adta élete utolsó tévéinterjúját, ahol már ócsárolta a könyvet, és azt mondta, gyűlöli. Ebben persze nem volt semmi rendkívüli, a kiszámíthatatlanság is része volt annak, ahogy a királysága fölött uralkodott.

A Hipnotizőrből már film is készült Svédországban? Hogy tetszett?

Alexandra: Hát, nehéz erre diplomatikusan válaszolni.

Alexander: Az alkotók minket egyáltalán nem vontak be. A moziban láttuk először. Mondjuk úgy, hogy a cím ugyanaz, azon túl nincs sok köze a könyvünkhöz. Az viszont előremutató, hogy visszavásároltuk a jogokat a nagy svéd produkciós cégtől, ami Bergman filmjeit is gyártotta, és eladtuk Hollywoodba, a Paramount Pictures-nek.

Van már jelölt Joona Linna szerepére?

Alexandra: Nem, a rendező már megvan, de még nem árulhatjuk el, ki az. De az egész folyamat nagyon izgalmas, sokat Skype-olunk a forgatókönyvírókkal: ők ott ülnek a Los Angeles-i napsütésben, mi pedig a fagyos, sötét Stockholmban. Ilyenkor merül fel bennünk a kérdés, hogy „Mit keresünk mi itt?”

És meddig tervezik folytatni a Kepler-regényeket? Kitűzték a végét?

Alexander: Mindig csak a következő könyv lebeg a szemünk előtt.

Alexandra: Már az elején megbeszéltük, hogy ha valamelyikünk ráun, vagy megjön a kedve mást írni, akkor nyugodtan menjen utána. Nincsenek kőbe vésett terveink a jövőre nézve. Annyit tudunk, hogy az eddigi könyveink közül ezeket élveztük a legjobban megírni. Amíg ez így marad, addig biztos folytatjuk.

Komoly, hogy egyetlen alkotói válság sem volt tíz év alatt?

Alexandra: Egyelőre nem, szerencsére.

Alexander: A leghosszabb szünet, ami eltelt két könyvírás között, egy hét volt.

Az rettentően kevés. Azt hittem, hogy ilyenkor azért elutaznak valami egzotikus szigetre egy-két hónapra…

Alexandra: Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de íróként mindig valami értelmet keresünk a tetteinknek. Sok mindennek próbálkozunk, de mi akkor találjuk meg ezt igazán, amikor ott ülünk az asztalnál, és írunk.

Alexander: Mikor végzünk egy könyvvel, mindig azt érezzük: nem biztos, hogy képesek leszünk valaha belevágni még egybe. A könyvírás utolsó fázisa annyira kimerítő, hogy ilyenkor még a szennyesről és a mosogatnivalóról is megfeledkezünk, így minden felhalmozódik. A munka végeztével belevágunk a lakás kitakarításába, aztán pár napnyi házimunka után egyszer csak beugrik egy következő ötlet. Ez egyben ürügy arra is, hogy elengedjük a porszívót.

Láttam, hogy a könyvet is Lars Keplerként írták alá…

Alexandra: Igen, de mindketten belerejtettük a monogramunkat. Szóval azért mi is ott vagyunk piciben.

Ezt észre sem vettem. Féltékenykedtek valaha Keplerre? Elvégre sokkal híresebb lett, mint önök…

Alexandra: Ez igaz, tényleg elhomályosított minket. De szerintem ez így van rendjén, mert legalább nem mi, hanem a könyvek kerülnek előtérbe.

Alexander: Mindig is arra vágytunk, hogy a szövegek megálljanak a saját lábukon, mi meg kicsit meghúzódhassunk a takarásukban. Így testhezálló a helyzet.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Lars Kepler könyveit az Animus Kiadó adja ki.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.