Próbálkoztam már párszor azzal, hogy a magyarság, a magyarországi élet nekünk, ide születetteknek oly egyértelmű vetületeit érthetően elmeséljem nem magyar barátaimnak. Nem egyszerű: klasszikus politológiai fogalmakkal, mint jobb- és baloldal, konzervatív, liberális, szociáldemokrata, nemzeti, és így tovább. Tessék megpróbálni a pártokról beszélni mindezek mentén. Vagy felvázolni a magyar médiarendszert, mondjuk. Elmagyarázni, hogyan működik az egészségügyi rendszer, nehezített pályaként megértetni, hogy is van ez az egész gyerekvállalás-dolog, a fogadott orvos, szülésznő, magán- versus állami ellátás, tiszteletdíj és paraszolvencia tényezőinek ismertetésével. Küzdelmes vállalás lesz, még a legnaprakészebbeknek is. Viszont ha arról akarnék képet adni, hogy miért olyanok a magyarok a mindennapokban, amilyenek, abban volna segítségem: az Aranyélet ugyanis példátlanul pontosan meséli el, hogy mit jelent és honnan nőtt ki a mindent befonó korrupció. A záró, harmadik évaddal ráadásul minden eddiginél közelebb jön időben és realitásban.
Persze, illik cliffhangerrel zárni egy valamirevaló sorozatévadot, de az Aranyélet második évadja még a szokásoshoz képest is magasan zárt. Felbolydult a magyar web, a rajongók azt sem tudták, hova legyenek a sokktól, teóriák születtek, hitetlenség és remény hullámai felváltva csaptak fel, Anger Zsoltot tonnaszám bombázták levelekkel Endre bával kapcsolatban, olyan erővel, hogy már kezdtem aggódni, hogy az HBO végül elfuserált fanservice ürügyén húz egy Bobby-a-Dallasbant, ha értik, mire gondolok. Ám az HBO nem véletlenül a sorozatgyártás királya – nagy szavak, tudom, de világviszonylatban is esélyesen, itthon pedig egészen biztosan ők azok –: az új évadban olcsó húzás helyett úgy csinálnak, mint a mesebeli lány, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Endre bá nem tűnt el nyomtalanul, főleg Márk életére van továbbra is meghatározó hatással, de a Miklósi család többi tagja is az ő öröksége körül járja dervistáncát.
Csak sokkal, sokkal nagyobban. Miklósiék ugyanis szintet léptek, nem is egyet: a felső középosztályból az elitbe, a budai kertvárosból az agglomerációba, közepes villából még nagyobb villába, és a piti csalások kellemes bevételeiből az évtizedekre bebiztosított anyagi gondtalanságba. No meg a politikai befolyás közelébe, mert hát ugye mégis csak Magyarországon vagyunk. A szent család tehát belépett az oligarcha-körökbe, Attila Gáll Feri közbenjárásnak és Endre bá, hm, birodalmának köszönhetően a közbeszerzések Kánaánját élvezi, míg Janka hozza a politikai drótokat: új lakhelyük, Szentvázsony polgármesteri székéért indul épp harcba, amikor bekapcsolódunk az új évadba. Az előző polgármester ugyan jó hatásfokkal és igen régen vezette a falut – belsős poénként a karakter fel is tűnik egy rövid időre, a vezető író Tasnádi István cameójában –, de ugye, Miklósiék gátlástalansága és az előző évad végén Janka támogatására bejelentkező államtitkár-asszony kapcsolatai simán elérik egy ilyen remek vezető hitelvesztését is.
És közben persze a gyerekek is csinálják a maguk kis stiklijeit, a maguk értékrendje és vérmérséklete mentén: Márk maga is bizniszel, Gáll Feri lánya, Bianka szerelmétől és vagányságától hajtva, egy kis autós ügyeskedés itt, parkolódíjszedés ott, de persze itt is az igazi nagy szakítás a cél, melyben Márk sokat támaszkodik Endre bá iránymutatásaira. Mira szintén tilosban jár, csak éppen más céllal: továbbra is rosszul van attól a mocskos, korrupt, gyilkos világtól, amiben szülei fürdőznek, így gyakorlatilag Bond-lánnyá lényegülve kémkedik a szülők viselt dolgai után, hátha sikerül rájuk húzni a vizes lepedőt. Ebben egy húron pendül a sorozat egy új, fontos karakterével, a Barbi nevű oknyomozó újságíróval, aki a Miklósi-család látványos gazdagodása körül szaglászik – már majdnem célt is ér, ám mit ad a NER Isten, egyik napról másikra eltűnik a szócső, amibe belekiabálná, amit talál. Szándékosan nem írok konkrétumot, hisz ez egy spoilermentes kritika, maradjunk annyiban, hogy ez az első olyan momentum, amikor
És aztán ilyenekből jön még jó néhány, kicsiben-nagyban egyaránt felismerjük a mindennapjainkat, az ország újsághírekben pusztába kiáltott romlását, a korrupció mindent átitató bűzétől egyre kényelmetlenebb élmény nézni ezt a sztorit. Miközben, persze, imádjuk, mert tükör, mert kellemetlen ugyan, de igaz, és mert közben persze az Aranyélet nem felejtette el, hogy szórakoztatásra szerződött a nézőivel. Így aztán kapunk kémfilmekbe illő akciókat, erőszakot, szexet és veszélyt, még humor is van, abból a keserű fajtából. És főleg kapunk mélységet: azt korábban több helyütt elmondták az alkotók, hogy az első két évad robbantásokkal, tűzzel, üldözéssel, lövöldözéssel és gyilkosságokkal definiált akcióit, hatásfokát itt egy másik szinten, a lelkekben szeretnék megismételni, hogy a puskapor a szívekben durranjon. Sikerült: a harmadik évadban tovább mélyülnek a karakterek önmagukban és egymáshoz való viszonyaikban is, és ahogy egyre szűkül körülöttük a kör, úgy tapasztalnak meg egyre mélyebb emberi drámákat is. Azt nem is kellene feltétlenül kiemelnem, hisz teljesen alapértelmezett, hogy mindehhez van a fentieket ábrázolni is képes színészi játék is, de azért álljon itt ez is.
Megmaradt az ismerős emelkedő dinamika is, finoman bemelegítő kezdés és fokozatosan felpörgő tempó, akciók és mélység, és a gyomrosok sem maradnak el, sőt: előző évadjaival is kiváltott némi viszkető feszengést a sorozat, ám mostanra sokszor kimondottan torokszorító Miklósiéknak, és velük az országnak az a reménytelen elcseszettsége, amit az Aranyélet megfest. Mint ahogy nem jó élmény megpróbálkozni a cikk elején említett ország-magyarázatokkal sem: rosszízű örkényi, vagy nála is sötétebb groteszkben érezzük magunkat, olyan tehetetlenül, hogy legszívesebben kirohannánk a világból a sorozat képsorai elől. Ami persze szépen rímel arra a primer menekülési késztetésre is, amit a rendszer haszonélvezőin kívül ma itthon jóformán mindenki érez, ha egy-egy újsághírnek akár csak a címét beengedi a tudatába. De hát itt élned, halnod kell – mondaná a költő, de csak ha teljesen fogalmatlanul magyarázna bele ma élő honfitársai dolgába, ha ugyanis körülnézne, megértené, hogy a Szózat lehetséges jövőképei közül melyikhez vagyunk közelebb.
Az Aranyélet harmadik, befejező évadja október 14-től nézhető az HBO GO-n. 10/10
Kiemelt kép: HBO
