Kultúra

Halálra gázolt egy idős embert Gary Numan turnébusza

A tragédia Clevelandben történt, ahová fellépni érkezett az énekes.

Az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Clevelandben halálra gázolt egy 91 éves férfit Gary Numan (valódi nevén Gary Anthony James Webb) turnébusza. A balesetet követően az angol énekes, zenész és zenei producer lemondta a városban tervezett koncertjét – számolt be róla a Rolling Stone (via Index).

Úgy tudni, hogy az idős férfi az egyik zebrán kelt át az úttesten egy kocsit tolva maga előtt, amikor feltűnt a turnébusz és elütötte. Az eset a Numan koncertjének otthont adó House of Blues közelében történt, az egyelőre azonosítatlan férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni. Az utolsó kenetet az egyik közelben álló templomból a helyszínre siető pap adta fel az áldozatnak.

Numan később a Twitteren tette közzé a fenti közleményt, amelyben bejelentette, hogy a zenekarával lemondják a koncertet, mert megrázták őket a történtek és nem lenne helyes ezek után színpadra állniuk.

Azt nem tudni, hogy az idén 60 éves Numan is buszon tartózkodott-e amikor a baleset történt, mindenesetre az ügyben és a járművet vezető 45 éves sofőr ellen nyomozást indított a helyi rendőrség.

Kiemelt kép: Getty Images/Dave J Hogan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik