A Trópusi vihart nyilván sosem fogják egy lapon emlegetni az Apokalipszis mosttal, A szakaszszal vagy A szarvasvadászszal, de még talán a MASH-sel sem, viszont tíz év alatt sem tűnt el a süllyesztőben, amivel már rögtön kiemelkedik a futószalagon érkező tucatvígjátékok és a felejthető paródiák közül. Ben Stillernek persze nem is a háborús filmek voltak az elsődleges céltáblái, hanem maga Hollywood, ahol az egy négyzetméterre jutó nárcizmus, képmutatás és fontoskodás mértéke minden nemzetközi átlagot meghalad – legalábbis ha a filmből indulunk ki.
Hiába tűnik elsőre úgy, hogy egy végigpiált éjszaka során dobták össze a forgatókönyvet, a kocsmaasztal mellett licitálva egymásra a hülyébbnél hülyébb agymenésekkel, valójában Stiller évtizedekig érlelte magában az ötletet. Még a 80-as években merült fel benne először, hogy erről kéne forgatni, vagyis abban az időben, amikor sorra készültek a vietnámi háborús traumafilmek. Ő is járt a castingokra, amiken mindig alulmaradt, de az feltűnt neki, hogy minden második színész teli szájjal sztorizik arról: micsoda kemény kiképzésen vettek részt a dzsungelben. Stiller mókásnak találta, hogy egy kis táborozástól egyből úgy viselkednek, mintha tényleg tudnák, milyen a háború, és legalábbis saját kezűleg pörköltek volna oda a Vietkongnak.
Ekkor még nem lett film az ötletből, de később Stiller ezeket az emlékeit idézte föl, mikor Etan Cohennel közösen elkezdtek dolgozni a forgatókönyvön. A végső inspirációt talán Ricky Gervais Futottak még… című sorozata jelenthette számára, amelynek nyitóepizódjának kísértetiesen hasonló az alapvetése: Stiller önmagát alakítja, amint filmet rendez a délszláv háborúról, és pontosan akkora pökhendi, álszent idióta, mint pár évvel később a Trópusi vihar karakterei. A filmet végül 2008 augusztusában mutatták be, és elég szélsőséges reakciókat váltott ki a közönségből: az emberek zöme vagy sírva röhögte végig, vagy az első perctől az utolsóig gyűlölte, akárcsak Ben Stiller másik elborult rendezését, a Zoolandert. Középútra és egyfelől-másfelől megközelítésre nem nagyon volt példa. De mitől vált kultikussá Stillerék féktelen ökörködése?
Gyomros Hollywoodnak
Ahogy említettem, a Trópusi vihar egyik nagy erénye, hogy miközben kiforgatta a háborús filmek kliséit, egész Hollywoodból hülyét csinált. Nem kicsit, nagyon. A film a filmben keret révén teljes szórakoztatóipari keresztmetszetet kapunk: a mindenkit bepalizó szerencsevadásztól és a primadonnáskodó sztároktól kezdve, akiknek fogalmuk sincs, mibe keveredtek, az inkompetens és frusztrált rendezőn keresztül, egészen a hierarchia csúcsán trónoló vadállati stúdiófőnökig.
Az óvatoskodásnak és a polkorrektségnek még csak a szele sem csapta meg őket. Mintha csak egy jobban sikerült South Park-epizód tört volna utat az élőszereplős, nagyköltségvetésű akciófilmek világába, csak a vállalhatatlanul ostoba hírességeket már nem Trey Parkeréknek kell megrajzolniuk vagy elbábozniuk, hanem igazi sztárok alakítják őket. A Trópusi vihar olyan problémákba is páros lábbal száll bele, ami a mai napig kínos téma Hollywood számára. Ott van például rögtön a Robert Downey Jr. által alakított drámakirály, Kirk Lazarus figurája, aki akkora híve a method actingnek, hogy sebészi beavatkozással műtteti át magát feketévé, mert így hitelesebben játszhatja el a fekete katonát. Ennek aktualitását talán nem kell magyarázni, mikor az Oscar-gálán még két éve is az #OscarSoWhite.kitűző volt a legkelendőbb, és azóta is rendszeresen áll a bál amiatt, hogy fehér sztárokra osztanak távol-keleti vagy épp transzszexuális szerepeket.
Vagy említhetnénk Lazarus tűpontos szakmai tanácsát, amiből hamar szállóige is lett:
Sose nyomd fullba a kretént
– nyilatkoztatja ki Tugg Speedmannek, aki a szellemi fogyatékos Jámbor Jack szerepében próbálja újraébreszteni hanyatló karrierjét. Majd Lazarus hosszan sorolja a példákat, hogy kell Oscart kicsiholni egy ilyen témából. Downey Jr. zseniális és mélységesen nem PC ripacskodásától annyira zavarba jött az Akadémia, hogy még egy Oscar-jelöléssel is megkínálták. Igaz, végül nem kapta meg a szobrot, így hozva szégyent Kirk Lazarusra, aki nemcsak az Oscart, de még a Pekingi Filmfesztivál rangos, Síró Majom-díját is elnyerte egy meleg szerzetesről szóló melodrámájával.
Még az előzetes is kamu
A jó felütés aranyat ér egy vígjátéknál, és Stilleréknek épp ez volt az egyik nagy erőssége. Akárcsak Tarantinóék egy évvel korábbi Grindhouse-ához, a Trópusi viharhoz is készültek kamuelőzetesek, amik már önmagukban is nagyon viccesek voltak, közben pedig a karaktereket is jól felskiccelték, mielőtt még elindult volna a film. Persze 2018-ból, a végtelenségig nyújtott franchise-ok korszakából visszanézve már nem is tűnik annyira abszurdnak a Rekkenő 6 trailere, amiben az önkritika nélküli Tugg Speedman is kicsit cikinek érzi, hogy megint neki kell megmentenie a világot.
Van, amikor jót tesz a vírus
A Trópusi vihar sikerében a kreatív marketing is nagy szerepet játszott. A filmet ugyanis nemcsak tévészpotokban és plakátokon hirdették, de az egyik legszellemesebb víruskampány farvizén érkezett meg a mozikba, túlszárnyalva világépítésben a Blair Witch Project és a Cloverfield forradalmi marketingjét. A filmbeli karakterek például mind saját rajongói honlapot kaptak, így már hetekkel a premier lehetett követni, hogy Kirk Lazarus, Tugg Speedman vagy Alpa Chino, a színészi babérokra törő fiatal fekete rapsztár épp mivel foglalkozik. Emellett hatásvadász előzetes készült a Rain of Madnesshez, ami a Trópusi viharban forgatott háborús film forgatásáról szóló werkfilm, így parodizálva az Apokalipszis most legendásan gyötrelmes forgatásáról készült doksit, a The Heart of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse-et. De Stillerék odáig vitték az öniróniát, hogy végül még a saját fiataloskodó kampányukból is viccet csináltak, azon poénkodva, mennyire nem értik ezt a műfajt: egy rettentően béna – éppen ezért veszettül szórakoztató – vírusvideót forgattak Stiller telefonjával, amiben az ekkoriban debütáló Vasember (Downey Jr.) és Kung Fu Panda (Jack Black) népszerűségét próbálták kizsákmányolni a lehető legidiótább módon.
Tom Cruise nagy dobása
A kultstátuszhoz kellett Tom Cruise apró meglepetésszerepe is a filmben, ami bárki mástól felejthető ripacskodás lett volna. A hősi pózokba merevedett, az öniróniát hírből sem ismerő gigasztártól viszont annyira szokatlan volt a kopaszodó, pocakos, szőrös és vállalhatatlanul arrogáns stúdiófőnök figurája, hogy rövidsége ellenére is mindenkit lázba hozott. A premier után szájról-szájra terjedt a hír, hogy már csak azért érdemes megnézni a filmet, hogy megcsodálhassuk Cruise szeletelős táncát a stáblista alatt. Egyes pletykák szerint az elviselhetetlen Les Grossman alakját a zaklatási botrányaiba tavaly belebukott Harvey Weinsteinről mintázták, bár ezt nyilván senki nem erősítette meg akkoriban az alkotók közül. Cruise-nak mindenesetre nagyon jókor jött a szerep, karrierje ugyanis ekkoriban épp hanyatlóban volt. A váratlan húzással azonban sikerült elterelnie a szót botrányairól, ami addig uralta a közbeszédet. Mondjuk ebből nem csinált rendszert, abszurd komikusi vénáját azóta ritkán villantja meg, inkább újra fullba nyomja a világmegmentő akcióhőst.
A szépfiú másik arca
Nemcsak Cruise pályáján volt fontos a Trópusi vihar, a romkomokra kárhoztatott Matthew McConaughey is itt tudott először kitörni a szépfiú karakteréből. Ő alakította Ben Stiller, akarom mondani Tugg Speedman kókler ügynökét, aki még élete kockáztatására is hajlandó, hogy kiszolgálja egyetlen sztárügyfele igényeit. A szerepet eredetileg országos cimborájának, Owen Wilsonnak szánta Stiller, de ő magánéleti problémák miatt nem tudta vállalni, így esett McConaugheyre a választás, akinek ez kiváló ugródeszka volt, hogy megmutassa, nemcsak sármosan mosolyogni képes. Persze ő sem fekete komédiákban definiálta aztán újra magát, inkább drámai szerepekben, mint a Magic Mike, a Mielőtt meghaltam, és leginkább persze a kultikus True Detective.
Kiemelt kép: Europress
