Kultúra

Csekély értelmű filmecske lett az idei második Micimackó-film

Az tulajdonképpen bravúr, hogy egy filmet azzal együtt is sikerül elemeiben elrontani, hogy az üzenet közben nagyon is átélhető. Naiv, butácska, ugyanakkor néha egész aranyos film lett a Barátom, Róbert Gida.

Az ugyan csak a forgalmazás alakulásából fakadó véletlen, hogy nálunk egy naptári éven belül két Micimackó-témájú film is mozikba került – a Viszlát, Christopher Robin hazájában tavaly szeptemberben debütált, hozzánk ez év januárjában érkezett, míg a Barátom, Róbert Gida a legtöbb piacon nagyjából mostanában nyit – ám az összehasonlítást így sem könnyű elkerülni. Azzal együtt sem, hogy előbbi inkább egy Milne személye körül forgó családi dráma, míg ez a mostani egy előszereplősített, CGI-osított Micimackó-folytatás/reboot-hibrid. És mégis, a Viszlát, Christopher Robinban Disney-jelenlét és beszélő plüssállatok nélkül is nagyságrendekkel több van a csacsi öreg medve szellemiségéből, mint a most érkezett Disney-projektben. Pedig, becsületére legyen mondva, mindent megpróbált.

Micimackó generációkat tett boldoggá – és saját gazdáját nagyon, nagyon boldogtalanná
A Viszlát, Christopher Robintól nem vártam semmit. Soha rosszabb meglepetést.

Bár hivatalosan a történet onnan indul, hogy az egykori Róbert Gida felnőtt lett, mégpedig jó szomorú felnőtt, de azért a film a bevezetőben alaposan körbebástyázza előtörténettel a karaktert,. Micimackó, Malacka és a többiek legjobb barátjával akkor találkozunk először, amikor épp elköszön a plüssjószágoktól, hogy bentlakásos iskolába menjen, ahol aztán szépen kigyilkolnak belőle minden fantáziát. Azért felnő szépen, és még egy kedves lányt is talál, ám az asszonykát pocakosan otthagyni kényszerül, hogy elmenjen a háborúba, így aztán kislányát is akkor látja először, amikor a harcok végén hazatér. Ám túl közel ezután sem kerül se a gyerekéhez, se a feleségéhez, igazi kényszeres munkaméniás, egy utazókoffereket gyártó cégnél felel a hatékonyságért. És amikor ez a hatékonyság nem úgy alakul, ahogy a vezetőség szeretné, egy hétvégét kap rá, hogy kitaláljon valamit – épp azt a hétvégét, amit a családjával tervezett tölteni vidéken, gyerekkora helyszínein. Hősünk tehát otthon marad, ahol aztán meglepetésére meglátogatja gyerekkori barátja, Micimackó, a beszélő, mozgó plüssmaci, akinek segítségre van szüksége, a Százholdas Pagony lakói ugyanis egy reggelre virradva eltűntek.

Fotó: Fórum Hungary

Róbert Gida – akinek felnőtt nevére nem derült fény – utazik és visszautazik, aztán képbe kerül a kislánya is, aki szintén expedikcióra (nem elgépelés) indul, a század közepi Anglián úgy nyargalásznak át hőseink, mintha akkor is járt volna már mágnesvonat. És a forgatókönyv is éppen így, nyakló nélkül nyargalászik A-ból B-be, B-ből A-ba, C-be, D-be, azt is elég követni, de nem is ettől fáradunk el, hanem attól, hogy a forgatókönyv folyamatosan farkast kiált: azt hisszük, az a fontos, hogy előkerüljenek Mici haverjai, majd kiderül, hogy mégsem az fontos, hanem másvalami, majd mégsem az, hanem egy harmadik dolog. Így aztán hiába a kedves, fontos üzenet – jelesül, hogy próbáljunk meg kicsit gyerekek maradni, ne felejtsünk el örülni, élni, játszani – az eredmény mégis egy kissé szirupos káosz, butácskán átadni próbált mondandóval.

Mindehhez nagyon furcsa, melankolikus hangulati mixet kapunk, amit hiába próbálnak némi kalanddal, és az állatkák kedves-bugyuta humorával megspékelni, az alapélmény mégis a szomorúság marad. Meglepve vettem tudomásul, hogy a szenvedő, boldogtalan, kiégett felnőttekkel, traumatizált gyerekkel operáló Barátom, Róbert Gidát gyerekfilmnek pozícionálták: abszolút támogatom, hogy a gyerekeket nem kell megóvni az élet minden szomorúságától, de azért még épphogy a filmet végigülni képes ötéveseknek előrevetíteni a felnőtt élet ilyen sötét, szomorú jövőképét elég meglepő húzás a Disney-től.

Fotó: Fórum Hungary

Ezzel együtt a melankolikus hangulatot mint művészi eszközt még el is fogadom, ha ilyenre akarták, hát jó, az viszont már kevésbé védhető, hogy milyen szürreális karakterábrázolások és valóságtól teljességgel elrugaszkodott dialógusok kerültek a filmbe. És nem a fantáziavilágra gondolok: a legbizarrabb mondatokat maga a főhős, a felelős felnőttként jelen lévő Róbert Gida mondja ki, hol visszaböfögve főnöke karikaturisztikusan pénzemberes mondatait kemény munkáról és hatékonyságról, hol ki tudja, honnan vett, gépies-közhelyes szólamokat szajkózva arról, hogy hogyan kell sikeres gyereket nevelni. Az egész figura egy üres váz, egy rossz vicc, de tényleg, kinek jut eszébe teljes komolysággal az ipari forradalomról olvasni a gyereknek megnyugtató esti mese gyanánt? Így aztán nem csoda, hogy Ewan McGregor is méltatlanul gyenge haknialakítást nyújt. A mellékszereplők helyzete sem jobb, sem a feleségnek (Hayley Atwell), sem a kislánynak (Bronte Carmichael) nincs leheletnyi köze sem egy valós karakterhez, a kislány egyenesen rémes, bár ebben a szinkronnak is lehet némi része.

A történet tehát ezer sebből vérzik, a karakterek nevetségesek, a dialógusok nemkülönben, ám a Barátom, Róbert Gida azért mégsem teljesen rossz, ez pedig köszönhető annak, hogy egy dologhoz azért a Disney félálomban is ért, ez pedig a cukiság. Az most is működik, ha nem is hibátlanul, de azért többnyire, a bukdácsoláson pedig átsegíti a humor, ami, persze, most is főként az állatkák sutaságaiból és tonnányi szójátékból áll össze. Micimackó 3D-s, CGI-verziója egészen hitelesen idézi meg a klasszikus rajzfilmes figurát, szövegei magyarban is többé-kevésbé hívek a milne-i elmés humorhoz, és a többi figura is hozza az elvárhatót, még ha működésük mikéntje rejtély is, meg ellene is megy a hagyománynak: miért látja-hallja mozgásukat-beszédüket mindenki? Az egész lényege a fantáziavilág volt, nem? Ha azonban ezek a kérdések hidegen hagyják a felnőtt nézőt, a gyerek pedig nem kap depirohamot ennyi szomorúságtól, akkor akár még élvezhető moziélmény is lehet a dologból. De azért én még mindig inkább elővenném a rajzfilmes változatot. Vagy, még inkább, a könyveredetit. Már persze, ha a Micimackó megismertetése a cél – ez a film ugyanis Micimackót legfeljebb nyomokban tartalmaz.

Barátom, Róbert Gida (Christopher Robin) – amerikai családi film, 104 perc – értékelés: 6/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik